CEU-s rektor: Nem megyünk sehova, Budapest az otthonunk!

2017. március 29. 15:43

Írta: Bakó Beáta
A CEU rektora szerint egyértelműen a Közép-európai Egyetem ellen irányul a kormány törvényjavaslata, amely nemzetközi megállapodáshoz kötné a külföldi egyetemek magyarországi működését. Michael Ignatieff szerdai sajtótájékoztatóján nyomatékosította: folytatni fogják az oktatást és eszükben sincs bezárni vagy elköltözni. „Budapest az otthonunk, itt maradunk” – mondta. Az is kiderült: az Európai Bizottság már foglalkozik az üggyel, ráadásul épp Navracsics Tibor oktatási biztos.

Nem csak a CEU-ról, vagy Magyarországról, hanem a nemzetközi tudományos élet szabadságáról is szól ez a történet – mondta a CEU rektora, Michael Ignatieff szerdai sajtótájékoztatóján. A Soros György által alapított egyetem azt követően hirdetett sajtótájékoztatót, hogy kedd este kiderült: a kormány olyan törvényjavaslatot nyújtott be, amely kormányközi megállapodáshoz kötné az EU-n kívüli külföldi egyetemek magyarországi működését.

Csak A-terv van

A CEU rektora szerint az intézkedés egyértelműen, kifejezetten a CEU ellen irányul, de többször is leszögezte: csak A-terv van, sem bezárni, sem elköltözni nem fognak.

A tervezett törvénymódosítás nem csak a CEU-ra, de általában a magyar felsőoktatásra is rossz hatással lenne – tette hozzá, emlékeztetve arra, hogy a magyarországi, de még a régió-beli egyetemek közül is a CEU szerepel a legjobban a nemzetközi rangsorokban. Azt is hangsúlyozta, hogy a CEU mindig megfelelt minden magyar jogszabálynak az adózástól a munkajogig.

Ignatieff – aki egyébként már a sajtótájékoztató elején leszögezte, hogy ő kanadai – megköszönte az amerikai nagykövetség által kiadott, az egyetemet támogató nyilatkozatot, és azt mondta: a törvényjavaslat már most károsítja az amerikai-magyar kapcsolatokat.

 Nincs más otthonunk, csak Budapest, és nem csináltunk semmi rosszat. Csak itt van oktatási programunk, itt akarunk maradni 

– mondta Ignatieff, hozzátéve: folytatni fogják az oktatást, és készek a párbeszédre a kormánnyal, de a bizalmuk már megroggyant. Szerinte az az egyetlen megoldás, ha a kormány visszavonja a törvényjavaslatot és utána leül tárgyalni velük.

Diszkrimináció?

Palkovics László oktatási államtitkár szerda délelőtt azt mondta: nem kifejezetten a CEU ellen irányul a tervezett törvénymódosítás, hanem érint thaiföldi, kínai és malajziai intézményeket is. A Mandiner megkérdezte ezért a CEU rektorát, hogy beszélt-e már ezekkel az érintett intézményekkel, és terveznek-e közösen fellépni az ügyben. Michael Ignatieff válaszul megismételte, hogy szerinte a módosítás kifejezetten és diszkriminatívan intézmények egy nagyon szűk köre ellen irányul. Azt nem tudja, hogy a többi esetleg érintett intézmény tiltakozott-e már, de amúgy üdvözölné, ha összefognának.

Enyedi Zsolt, a CEU rektorhelyettese részletesen ismertette, hogy mi miatt tartják a CEU-ra szabottnak a törvényt. A kormányközi megállapodás követelménye csak az egyik dolog ezek közül: ezt egyébként nem szövetségi szinten, a Fehér Házzal kellene nyélbe ütni, hanem New York állammal, az oktatás ugyanis a tagállamokra tartozik az USA-ban.

Azt is elmagyarázta, hogy milyen konstrukcióban működik a CEU Magyarországon, és ennek mi a jelentősége. A dolog lényege, hogy van egy amerikai CEU és egy magyarországi Közép-európai Egyetem, amely gyakorlatilag az amerikai CEU licence alapján végzi itt az oktatást. Ezt a konstrukciót a továbbiakban csak EU-tagállamok egyetemeikkel tennék lehetővé. Enyedi továbbá úgy gondolja, hogy a módosító törvényjavaslat azon előírása, miszerint két hasonló nevű egyetem nem működhet az országban, szintén őket célozza, mivel jogilag „két CEU” van. Szintúgy a CEU-ra szabottnak gondolják azt a rendelkezést, amely előírná: külföldi egyetem csak akkor végezhet oktatási tevékenységet Magyarországon, ha a származási országában is van oktatási programja. Ez a feltétel szintén nem áll a CEU-ra. Mint Enyedi elmondta: direkt a közép-európai sajátosságokra szabták az oktatási programjaikat.

„Persze indíthatnánk képzést az USA-ban is, de miért lenne attól jobb a magyar felsőoktatás?”

tette fel a kérdést a rektorhelyettes.

Enyedi azt is elmondta: úgy tudja, az Európai Bizottság már foglalkozik a kérdéssel. Ez egyébként azért is érdekes, mert az oktatási ügyekért épp Navracsics Tibor magyar biztos felel.

Összesen 115 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

„Budapest az otthonunk, itt maradunk”

Hát erre nem vennék mérget....

Akkor citáld ide a vezérkar CEU-n végzett tagjait!
Burmann elvtárs már megpróbált 5 nevet előkotorni, de egyik sem élvonalbeli politikus az egyetlen egy Kovács Zoltán szóvivő kivételével.

És másik 27.

Nekem inkább úgy tűnik, hogy az Oxford és a Cambridge nevek ellen van kifogásuk. Aztán most kiderült, hogy a CEU-ból is kettő van! De érdekes, vajon miért?

Van egy egyetem, ami Amerikában nem működik, még egy portása sincs, de annak a licence alapján végeznek oktatást Magyarországon.
Akkor ez olyan, mint a külföldi székhelyű tévétársaságok, akik kibújnak a magyar szabályozás alól, pedig helyi frekvencián sugároznak?

Anyátok! Az a csoda, hogy erre valaki engedélyt adott egyáltalán. Ilyen is csak posztkommunista országban lehet.

Prágának annak idején miért nem kellett a CEU? Aztán mi bajuk lett ebből?

Vilnius már bejelentkezett, ha a CEU-nak mennie kell ők befogadják. Abból indulnak ki, hogy a legjobb hallgatóiknak nem kell Londonig, Párizsig utazni, ha olyan diplomát akarnak, amit sok munkaadó elfogad. (Nagyobb valószínűséggel maradnak otthon.) Sokáig tanítottam egyetemen (BME), érzékeny vagyok az intézmények autonómiájára, múltkor a Corvinus volt terítéken, fene se tudja ki jön. Az biztos, hogy a jó egyetemeket meg kell tartani.

Megnéztem a honlapjukat, azt írják, hogy ma már a világ 95-100 országában élnek náluk végzett hallgatók. Ezek legalább tudják, hogy nem vagyunk azonosak a csikós-gulyás romantikával, hanem egy kulturált, biztonságos európai ország vagyunk, függetlenül attól, hogy miket irkálnak rólunk. Ha csak ennyit érünk el az egyetem létével, már megérte. Egyébként a szokásosak mellett tanítanak alkalmazott matematikát, pszichológiát, üzleti tudományokat, középkori történelmet etc. is.

Az orvosin biztos más a helyzet, szélesebb a spektrum. Arra emlékszem, hogy a BME angol nyelvű képzésében túlsúlyban voltak a palesztinok, szomáliaiak, egyiptomiak, jemeniek, perzsák, indiaiak, görögök, talán egy németre emlékszem. Én ilyeneket tanítottam.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés