Mindenki – film az alkuinkról

2017. február 27. 15:40
A Mindenki nem csak a kétsebességes magyar közoktatást, de egyben a fennálló társadalmi alkut is bemutatja.

Lett egy újabb Oscar-díjas filmünk.

A Mindenki nem csak a kétsebességes magyar közoktatás tetejét, de egyben a fennálló társadalmi alkut is bemutatja.

A kettő egymásból származik, a tanterem a közélet eredője. 

Aki gyerekként nem tanulta meg, hogy mi az a demokrácia, nem csoda, hogy felnőttként sem tud vele mit kezdeni. Van egy rossz hírem, kedves szakpolitikai döntéshozók: olyan ez, mint az éneklés... nem lehet csak elméletben oktatni. 

Ez persze felborítaná a fennálló rendet, ami arra épül, hogy nem mindenki hallathatja a hangját, cserébe kap csokit a próbák végén.

A szomorú az, hogy elsőre az alku, ha igazságosnak nem is, de elfogadhatónak tűnik. A kórusvezető ígér is nekünk külföldi utazást. De amikor felismerjük, hogy a fél ország csak tátikázik, rájövünk, hogy lehet itt énekelni gyomorgörcs és Erika néni nélkül is.

Összesen 158 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Ha az énekkar jobb, mint a karmester.

nem tudom, hogy ez az elemzés - bár nem vitathatóan igazak a benne írtak - a lényeget tartalmazza-e?

két o. díjas film, két év alatt. mindkettő a GONOSZ-ról.

az elsőben a gonosz nagyon gonosz, mint az indiánfilmek földrablói, vagy a nyolcadik utas.

mindkét filmben gyermeket ölnek.

a mi gonoszunk rafináltabb, ügyesebb, mindennapibb, hihetőbb, valóságosabb. aki éppen annyival van odébb csak a célszerű pragmatizmustól, hogy a való életben csak egy pillanatra villan elő valódi, erőszakos, láthatóan romboló énje.

de aki nem tükör által lát homályosan, a gyermek, az már az abúzus előtt látja a valóságot. azt, hogy az indiánfilm gonosza egy nagy hazugság, a valódi gonosz arca hétköznapi.

"Gyermekkoromban úgy beszéltem, mint a gyerek, úgy gondolkoztam, mint a gyerek, úgy ítéltem, mint a gyerek. De amikor elértem a férfikort, elhagytam a gyerek szokásait. Ma még csak tükörben, homályosan látunk, akkor majd színről színre. Most még csak töredékes a tudásom, akkor majd úgy ismerek mindent, ahogy most engem ismernek."

Amúgy az a vicc, hogy gyermekkoromban volt egy iskolai ünnep, ahol tátognom kellett a kórusban. A szüleim meg észrevették, jól leszidtak, és nem mertem elmondani, hogy tanári ukáz volt. Bennem maradt az élmény, azóta is félek az énekléstől (jó, valszeg nem is túl jó a hangom).

A gyerekek tudták, hogy kik azok akik nem énekelhettek. Nem akkor derült ki.

"Rajongtak érte, amíg ki nem derült a szemétség."

Csak egyet nem említ senki a felelősséget. A demokrácia nem az, ahol soha, semmi rossz nem éri az embert. Mert ugye: A mai demokrácia egy nagy megfoghatatlan, nem létező, emberi léptékkel nem mérhető felelősség hárítás.
A demokrácia hol népi, hol liberális, hol ilyen, hpl olyan. A valóságban pedig semmi más a korlátok közé szorított szabadság.

A korlát pedig semmi más, mint amit emberségnek nevezünk. Emberségesnek lenni pedig azt jelenti, hogy az egyén tudja, milyen közösségben van. Ma éppen ezt a +helyismeretet+ szeretnék szétzúzni az emberekben mindenféle mondvacsinált demokrácia luftballonokkal.
Az iskolában is meg lehet mondani egy tanárnak azt, ami bántja a gyereket, de annak módja van. A módot pedig otthon lehet megtanulni.
A közösség -előzmény nélküli - demonstratív viselkedése lehet, hogy döbbenetet vált ki, de semmit sem orvosol a másik fél meghallgatása nélkül.
Itt sokan a társadalom egészére vetítenek, nagy szavakat dobálnak, az oktatásról, megalkuvásról, de a lényeget senki sem említi. A lényeg pedig a felelősség viselése. Ebben a filmben szinte banális, előre kitalálható a végkifejlet, amely művészi köntöst visel, legalábbis operatőri, színészi teljesítményben, de a demonstráción kívül semmilyen eszközrendszert nem talál arra, hogyan lehet ezt a helyzetet kezelni a közösség javára.

Jártál te kórusba? Bizonyára nem.
Nem csak a megkért gyerekek tudhatták, hanem a mellettük levők is. A kislány Liza, egyből észrevette, hogy nem énekel az új kislány.
Ha mellettem nem énekelnek, vagy hamisan, természetesen észreveszem.

Mindenki, mindenki tudott mindent.

Nem éreztem bántásnak. Nem kötelező kórusba járni.
Valami érdekük lehetett a gyerekeknek is. És ez nem a csoki. Egy kis csokiért nem tölti egy gyerek az idejét a kórusban.
Talán az ötös osztályzat, utazás, a tanár szeretete, stb.

Nagyon jó film. Örülünk a sikerének. Csak tovább gondoljuk. És ezt kell is.

Megnéztem én is a filmet.
Boccs de a gond az, hogy az alaphelyzet nem igaz. Egy kórustagnak nem kell, hogy tökéletes hallása legyen, mert a többi behúzza az esetleges bizonytalanságát. Olyan botfülű talán nincs is akit nem, de aki mégis az magától érzi, hogy kilóg.
A szólista más.

Másrészt ebből a nem létező helyzeből adódó konfliktus általános érvényű. A mindenáron teljesíteni akaró és ezért nem elfogadható módszereket használó (másokat figyelembe nem vevő) emberek mindig adódnak. (A törtető itt erős szó (a történet alapján, de máskor más helyzetekben erősebb csalások is vannak). A gyerekek az ilyesmit nem viselik el, az igazság vágyukat még nem törték el, bár hasonló lázadáshoz több kell.

Mindenesetre elgondolkodtató a film.

Tényleg kíváncsi vagyok, hány embernek van ilyen élménye. Nekem úgy tűnik, általános tanári gyakorlat lehetett (vagy lehet még most is).

Egyetértek. Különben a "másokat manipulál" kifejezést kerestem. Ilyet egy tanár nem tehet, mert rossz személyes példa és erkölcstelen.

Különben erőszakolás ebbe ideológiát látni. Ez általános emberi történet.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés