Döntött az Országgyűlés: újra nyitva lehetnek a boltok vasárnap

2016. április 12. 13:31
Visszavonta az boltok kötelező vasárnapi zárva tartását előíró jogszabályt kedden az Országgyűlés, több prominens kormánypárti képviselő voksolt nemmel vagy tartózkodott, a teljes KDNP-frakciót beleértve. Rogán Antal és Varga Mihály szerint elérte céljait a vasárnapi pihenőnap bevezetése.

Az Országgyűlés visszavonta a boltok vasárnapi zárva tartását előíró szabályozást kedden a kormány javaslatára, mivel az a kabinet szerint megosztó kérdésnek bizonyult az elmúlt egy évben és hasznosságáról az elért eredmények ellenére sem sikerült meggyőzniük az embereket.

A képviselők 163 igen szavazattal, 2 nem ellenében és 11 tartózkodás mellett fogadták el Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője és Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter előterjesztését, amely alig több mint egy év után törli el a vasárnapi pihenőnapról szóló rendelkezéseket.

Nemmel voksolt – a fideszes Szatmáry Kristóf mellett – a KDNP képviselőcsoportjának vezetője, Harrach Péter, frakciójának többi tagja tartózkodott. A fideszes képviselők közül Balog Zoltán és Lázár János miniszterek közleményben tudatták, hogy meggyőződésük ellenére van a kormány szabad vasárnapot korlátozó javaslata, a voksolástól való távolmaradásuk nem szavazat, amelyet a kormány iránti lojalitásból és Orbán Viktor miniszterelnök kérésére nem adtak le. Az ellenzék igen gombot nyomott, egyedül Szelényi Zsuzsanna független képviselő, az Együtt politikusa tartózkodott. 

Elérte célját?

A hétfőn benyújtott, kivételes eljárásban megtárgyalt indítvány indoklása hivatkozik az MSZP boltzár eltörlését célzó népszavazási kezdeményezésére. Az előterjesztők kiemelték, a kormánynak ma a Brüsszel által szorgalmazott kényszerbetelepítés elleni egységes fellépés a legfontosabb kérdés, amit megakadályozna egy vasárnapi pihenőnapról szóló referendum.

Rogán Antal és Varga Mihály emlékeztetett ugyanakkor arra is, hogy a 2015-ben bevezetett vasárnapi pihenőnap több célját is elérte. Példaként említették, hogy tavaly március óta egyetlen munkavállalót sem lehetett munkavégzésre kényszeríteni, a kiskereskedelmi szektor forgalma 2015-ben 5,6 százalékkal emelkedett, a 2500 négyzetméter feletti üzletek piaci részesedése némileg csökkent az ennél kisebbek javára, a kiskereskedelemben dolgozók száma pedig az előző évben több mint 3 ezerrel növekedett, miközben idén márciusában  még mindig meghaladta a 6 ezret a be nem töltött álláshelyek száma.

Már most vasárnap

A parlament keddi döntésével a vasárnapi pihenőnap bevezetése előtti szabályokat állította vissza. Törvényben rögzítették, hogy az üzletek nyitvatartási idejét a kereskedők állapíthatják meg figyelembe véve a vásárlási szokásokat, valamint a foglalkoztatottak és a lakókörnyezet érdekeit. A települések és a budapesti kerületek rendeletben szabályozhatják az üzletek éjszakai, vagyis 22 és 6 óra közötti nyitvatartási rendjét. A kiskereskedelemben dolgozó munkavállalóknak vasárnapi munkavégzés esetén ezentúl 50 százalék, munkaszüneti napon – továbbá húsvét-, illetve pünkösdvasárnap – 100 százalék bérpótlék jár.

A vasárnapi pihenőnapot elrendelő törvény a most elfogadott módosítás kihirdetését követő napon veszti hatályát. A jogszabály Magyar Közlönyben való megjelenésének függvényében az üzletek így akár már most vasárnap nyitva tarthatnak. 

Összesen 67 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Ekkora társadalmi nyomásra jól tette. Okosan döntött a kormány.
Szerintem ugyan vicces a vasárnapi bevásárlást a szabadságjogokhoz hasonlítani, de hát a ballibnek ez a szabadságjog:-))))))))))))))))))))))))örülök, hogy minden egyéb szabadságjog rendben van, ezt az egy problémásat meg rendezte a kormány.

"A kiskereskedelemben dolgozó munkavállalóknak vasárnapi munkavégzés esetén ezentúl 50 százalék, munkaszüneti napon – továbbá húsvét-, illetve pünkösdvasárnap – 100 százalék bérpótlék jár."

Ezt azonban módosítani kellene. Oly formában; A kiskereskedelemben dolgozó munkavállalóknak vasárnapi munkavégzés esetén 100 százalék, munkaszüneti napon – továbbá húsvét-, illetve pünkösdvasárnap – 200 százalék bérpótlék jár.

valóban vicces volna szabadságjogokhoz hasonlítani, én nem is láttam senkit, aki ezt tette volna.

Olvass, ezzel volt tele a ballib sajtó. Szabadságukban korlátozák az embereket, mert nem vásárolhattak vasárnap, pusztán hétfőtől szombatig:-))))

Április 12.-e legyen a Nagy Népi Demokratikus Vásárlás Napja!

esetleg ha konkrét példákat is mutatnál.
olvastam én elég ballib sajtót, nem láttam ilyesmit (mondjuk tény, hogy megválogatom, mit olvasok).

http://www.metropol.hu/itthon/..
http://nepszava.hu/cikk/104844..

https://internetfigyelo.wordpr..
https://kuruc.info/r/6/140487/

Csak beírtam a keresőbe és dől a szabadságjogok korlátozása a vasárnapi vásárlás ellehetetlenítésével:-)))) a többit nézd meg magad:-))))

Vasárnap kutyakajáért kell menni a baloldal reklámja szerint:-))) annak, is, akinek nincs kutyája, de szolidaritásból.

Ezt ki a kutya jutalmazhatja plusszal? undorítóak!!!!!!!!!!!!!!
hawken-nek egy nagy X, pedig kunnak mondja magát, de szégyent hoz minden kunra!!!!!!!!!!!!!!

esetleg rá is nézhettél volna a cikkekre amiket belinkeltél, a négyből háromban nem is szerepel az a szó, hogy szabadság.

a negyedik meg valami zavaros mszp-sajtóközlemény tavaly februárból, aminél nem is értem, mit akartak mondani. de ha tényleg azt is mondta volna egy éve az mszp, ugye téged sem lep meg, ha ők néha marhaságokat beszélnek. (a politikusok már csak ilyenek.)

szóval én továbbra is úgy gondolom, hogy szalmabábot ütlegelsz.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés