A megalkuvás nélküli magyarságról (1938)

2015. október 7. 20:14
Rátévedt a szemem Kormányzó Urunk mellszobrára. Egyedül az Ő szeme nem volt harmatos, egyedül az ő szeme nézett összehúzott szemöldökkel, acélkeményen előre. Csodálatos szimbólum volt ez.

Nem kell gondolkodnom, ha Rimaszombatról akarok írni. Az élmények színei azóta csak élénkebbek lettek, a távolság még szebbé tette azokat. Nem is tollammal írom ezt, hanem a szívemmel, annak is a szombati felével.

A szemem előtt vonulnak a képek. De nem laposak és nem szürkék, mint a film. Él és ragyog az mind, egytől egyig. Újra átélem azt az izgalmas örömet, mikor a vonat begördült az állomásra. Sorakozó, üdvözlés, csokor kerül zászlónk csúcsára. Azután megindulunk, be a városba. Két oldalt gyerekek szaladnak, a járdán Kossuth-nyakkendős férfiak, Bocskai-sapkás nők kísérnek. Én őket nézem, őket és a várost, ami egyet jelent, megalkuvás nélküli magyarságot. Sehol-sehol nem láttam nyomát a húszéves cseh uralomnak. Pedig építettek azok ide sok mindent. Villanegyedet, dohányvágót, egy gyönyörű kórházat is (bár kirámolták a berendezését menekültükben). De a város lelkét meghamisítani nem tudták.

Olyan igaz, olyan hamisítatlanul magyar volt az a Himnusz, amit a másnapi iskolai ünnepélyen hallottunk és énekeltünk, hogy azt soha-soha el nem fogom felejteni. Betöltötte a hang a hatalmas termet, áttörte a barna gerendás tetőt, és szállt sebesen Istenhez. Égre néző lélekkel követtem gondolatban a hang útját az Úr felé. Láttam, amikor kiterjesztette védőkarját árva magyarsága felé.

Majd rátévedt a szemem Kormányzó Urunk mellszobrára. Egyedül az Ő szeme nem volt harmatos, egyedül az ő szeme nézett összehúzott szemöldökkel, acélkeményen előre. Csodálatos szimbólum volt ez.

De itt sem időzhet soká a visszaemlékezés. A képek szaladnak, és én már ott is vagyok a tábortűznél. A jókedv hangja a tetőt csapkodja. Együtt ülünk a szombati testvérekkel, de nem csak a cserkészek ajkán harsog a nóta. Már az első negyed órában velünk énekel a közönség is. Egy öregúr pipájával verte a taktust. Mindenki fiatal volt ott lélekben, akárhány év nyomta is a vállát. Valami boldog, felszabadult érzés ragadott mindenkit magával.

(Göncz Árpád írása az 1938 decemberi Magyar Cserkész-lapszámból. A Heti Válasz lelete.)

 

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 66 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Magyon szép szöveg. Az íráshoz volt tehetsége.

Na, ez egy jó írás. Meg kell ismételni az akkori eseményeket, vissza a magyarlakta területeket. Úgy látszik, hogy ez a jót hozza ki az emberekből.

Talalni kell meg az otvenes evekbol valami szuletesnapi beszedet tole Rakosi elvtarshoz vagy a Generalisszimuszhoz, az se volna lapos

Megalkuvás nélkül....?

Érdemes elolvasni Debreceni József írását, melyben Göncz Árpádtól vett két idézet szerepel, és köré csoportosítja DJ a állításait. Ha ehhez hozzávesszük, hogy GÁ az SZDSZ oszlopos tagja volt, és az SZDSZ 10 évig koalícióban kormányzott az MSZP-vel, amely az MSZMP utódpártja, akkor ki tudjuk következtetni GÁ habitusát (viselkedését, magatartását, megnyilatkozásának eredőjét).

„A rádió és a televízió, valamint az MTI a kormány szócsöve... Az ellenzék nem tud a néphez szólni. A kormányon levő konzervatív párttal ellenkező minden hangot elnémítanak... Újra cenzúráznak... Európa segíts! Az információ rab, mint a kommunista időkben.”

Ezek a köztársasági elnök vészkiáltásai. Mondanom sem kell, ezek se 2010-ből valók: Göncz Árpád 1993 novemberében nyilatkozott így a La Stampa című olasz lapnak. A kormánynak fél éve volt hátra a biztos vereségig s a távozásig – a miniszterelnök haldoklott.

„A napi politikából már rég kivonultam. Amit kellett, megtettem, idejében. Ez nem jelenti azt, hogy a mai történésekről ne lenne véleményem. Demokráciáról, állampolgári jogokról, kötelességekről, politikusi jogokról, kisebbségről, többségről, toleranciáról, felelősségről ugyanazt gondolom, mint egész életemben.” Ezek a volt elnök mai szavai. Egy hosszú interjú végén olvashatók, ami az ekultura.hu című internetes lapnak készült – műfordítói tevékenységéről. A végén kis szuvenír: „Üdvözlöm az e-kultúra olvasóit. Örülök, hogy eszükbe jutottam. Göncz Árpád, 2010. november 18.”
http://www.168ora.hu/velemeny/..

Az a szobor igazán könnyezhetett volna. Bár ugye az populista éa klerikális lett volna.

„Ez az én legbelsőbb, személyes ügyem”
Göncz Árpáddal Mink András és Révész Sándor beszélget 1989-ről

"A választások után eszembe sem jutott, hogy esetleg még elnök lehetnék. Amikor megkezdődtek a tárgyalások az MDF és az SZDSZ között, s fölmerült a nevem, azonnal fölhívtam Kis Jánost. Teljesen egyértelmű volt, hogy az SZDSZ alkut ajánlott, ám még nem tudtam pontosan, hogy mi az alku tárgya. És amikor kiderült, hogy engem jelölnének, és hogy ez része az alkunak, arra kértem, hogy ne legyenek tekintettel rám, ne menjenek bele egy rossz alkuba azért, hogy én legyek a köztársaság elnöke. Egy ideig úgy látszott, hogy nem születik meg a megállapodás. De Antall nyilván rájött, hogy lehetetlen úgy kormányoznia, ha minden döntéséhez az ellenzék beleegyezése kell."
http://beszelo.c3.hu/cikkek/%E..
http://beszelo.c3.hu/kategoria..

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés