A neoliberalizmus meghalt, ideje eltemetni

„Véleménymonopólium

A neoliberális értelmezési keret hegemóniája és a lezajlott pénzügyi válság közötti ellentmondás feloldhatatlansága miatt nem tud koherens politikai narratívával előállni sem a tradicionális konzervatív, sem a blairi »szociáldemokrata« oldal a választásra készülő Nagy Britanniában, állapítja meg a New Statesmen számában Marr. Marr szerint »Nagy-Britanniában a háború után két nagy politikai narratívánk volt, és mostanra mindkettőnek vége. A szocialista történet, mely szerint az állami szektor és az államigazgatás képes igazságosabb társadalmat létrehozni, nem élte túl a baloldal szövetségét a turbókapitalizmussal. A szabadpiaci történet, amely folyamatos fejlődést ígért, szétrobbant a 2008-as események által.« Ezekkel szemben Marr szerint a skót és walesi szocialista-nacionalista illetve a zöld párti »populista« politikai alternatívák nem adnak koherens jövőképet. Mar ugyanúgy jár el, mint a liberális magyar értelmiségiek. Vagyis, ha olyan politikai ideológia kezd el formálódni, amely nem illik bele a strukturális reformokat alappillérré tevő kánonjukba, azt azzal söprik le, hogy populista. Jó lenne tudni, hogy egy populáris demokráciában miért főben járó bűn populistának lenni? Ki kellene merni végre mondani, hogy egy politikának az ad létjogosultságot, ha az általa adott leírás, vagyis értelmezés, egyezik azzal, amit az adott országban élők jelentős része valósnak és érvényesnek tud elfogadni. Olyan politikára van szükség, amely koherens válaszokat tud adni az állam szerepével, az ország globális munkamegosztásban betöltött helyével és a jólét megteremtésével összefüggő kérdésekre. Lehet populistázni a Plaid Cymru narratíváját, mely szerint a westminsteri palota angol törvényhozóit nem érdekli, mi folyik Walesben. De az ottani közvélekedés szerint a válságot a londoni bankárok okozták és nem ők. Az általuk megélt realitás az, hogy a völgyekbeli alsóközéposztálynak kell kifizetnie a cehhet. Számukra ez a koherens narratíva, amit a walesiek egyre nagyobb része fogad el igaznak.

A király meztelen

Ez a két nagy régi narratíva Európa egyre több országában mond csődöt. Spanyolországban két új párt (a Podemos és a Ciudadanos) rázta meg a politikai rendszert, Franciaországban a Nemzeti Front népszerűsége a Jobbikéval vetekszik, és Írországban a Sinn Féin a kormányzás kapujába került. Az új politikai alternatívák egytől egyig »populisták«, ami azt jelenti, hogy szembemennek az eddig egyeduralkodónak számító magyarázattal, és azt állítják, hogy a 2008-2009-es pénzügyi válságot a szabályozatlan pénzügyi piac és az azt követő megszorításmánia okozta. Mi sem mondtuk még ki, hogy a nagy neoliberális narratívának vége van, de legkevésbé az EU döntéshozói ismerték fel a neoliberalizmus érvénytelenségét.

Susan Watkins a New Left Reviewban leírta, hogy az EU perifériájára mindenféle demokratikus felhatalmazás nélkül, kartellkormányzás által erőltették rá a megszorítások politikáját, aminek eredményeként azoknak kell a pénzügyi válság árát megfizetniük, akik a legkevésbé tehetnek annak előidézéséről. Részben ez okozta a tradicionális váltópártok összeomlását például Görögországban vagy Írországban. Ráadásul ez a demokratikus deficit, a fékek és ellensúlyok teljes hiánya a szerző szerint egyáltalán nem új jelenség az EU vezetőinél, már a maastrichti rendszer kiépítésénél kipróbálták. Annak a rendszernek a peremfeltételeit ugyanis úgy alakította ki az EU, hogy abba egy »szociálisabb« Európa semmilyen demokratikus felhatalmazás által nem illeszthető be. Ez is magyarázza, hogy a periféria és a magországok közötti különbség csökkenni nem, csak növekedni tudott. Ez az Unió által támogatott neoliberalizmus még a 2004-es EU-alkotmányba is beférkőzött, nem kis részben magyarázva azt a kudarcsorozatot, amit a népszavazásokon elszenvedett. Amikor pedig a válság nem állt meg az atlanti óceán túlpartján, Európában is nyilvánvalóvá vált, hogy a maastrichti rendszer olyan egyenlőtlenségeket eredményezett, amelyeknek politikai következményei lesznek. Adva volt egy demokratikus kontroll nélkül tevékenykedő központi bank, amely a félig kiépített pénzügyi rendszert magára hagyta a »viharban«.”