A HVG szerint külügyes az egyik kitiltott

2014. november 6. 11:36
A Külügyminisztérium egyik tisztségviselője lehet az egyik Amerikából kitiltott személy - értesült a HVG. A minisztérium felszólította a lapot, hogy hozza nyilvánosságra a birtokában lévő információkat, mivel ők nem tudnak olyan munkatársukról, aki ki lenne tiltva.

A HVG információi szerint a KKM munkatársa lehet az egyik Amerikából kitiltott személy. A lap szerint a külügyes tisztségviselő nemrég, Szijjártó Péter stábjával érkezett a minisztériumhoz. A KKM közleményben szólította fel a lapot, hogy adja át információit a kérdésben, mivel ők nem tudnak az Egyesült Államok kormánya által bevezetett beutazási tilalommal érintett emberről a minisztérium kötelékében.

A VS.hu összeállítása szerint Vida Ildikó mellett több más NAV-os tisztségviselő, így Csillag Dezsőné, Dávida Marianna és Somos Katalin is a kitiltottak között lehet. Ők egyelőre nem cáfolták érintettségüket. Cáfolt viszont G. Fodor Gábor a csütörtöki Heti Válaszban, ahol elmondta: ő maga, illetve a Századvég Alapítvány két másik kurátora, Lánczi András és Szalay-Bobrovniczky Kristóf is kért beutazási engedélyt az Egyesült Államokba, melyet meg is kaptak. A Századvég tulajdonosainak a nevében viszont nem tudott nyilatkozni.

Összesen 19 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés