Paks Hungarica

2014. január 16. 8:07

Balogh Gábor
Jobbegyenes
Jó lenne, hinni, hogy a keleti nyitás azt jelenti, hogy a piacunkat nyitjuk meg – és nem a lábunkat tesszük szét.

„Tehát marad a függőség – amit viszont lehet ügyesen, és lehet bénán kezelni. Az elmúlt két évtizedben inkább az utóbbira láttunk példát, s egyelőre csak remélni lehet, hogy Orbánék ezúttal inkább az előbbi felé tettek egy lépést.

Persze lehet trollkodni a Fidesz korábbi (amúgy tényleg végtelenül ostoba) oroszellenes kirohanásain. Meg is érdemlik a savazást: tetszettek volna nem atlanti monomániásoknak lenni annak idején. Ám a köpönyegforgatás igazi fekete öves mesterei azok a balliberális újságírók, akik '89 óta ájult áhítattal fogadták a multik, vagy az izraeli befektetők hazai beruházásait, és primitív demagógiának, kódolt antiszemitizmusnak bélyegeztek minden aggodalmat - most pedig azt hörgik, hogy »Orbán eladta az országot az oroszoknak«. Mert Putyin gonosz, homofób, fasiszta diktátor, vele még üzletelni is sátánizmus, ellentétben a mélyen elkötelezett demokratikus nyugati, vagy közel-keleti cégekkel, akikkel egyenesen megtiszteltetés tárgyalni.

Engem ebben az egész történetben igazán egy dolog zavar – az viszont nagyon. A magyar kormányfő és az orosz elnök ezt az egész bizniszt úgy boltolták le, mintha Viktor vett volna egy házi reaktort Vlagyimirtől a felcsúti családi fészekbe. Ekkora volumenű befektetésről – és pláne ilyen irgalmatlan mennyiségű hitel felvételéről – egy felelős politikus nem dönthet a nyilvánosság teljes kizárásával, és az Országgyűlés felhatalmazása nélkül. Persze a kétharmados kormánytöbbség a paksi erőmű azonnali elbontását is megszavazná, ha a Vezénylő Tábornok ezt adná ukázba, de azért mégis csak ez volna a dolgok normális rendje. Meg talán nem ártott volna egy nemzetközi tender – amit valószínűleg úgyis az oroszok nyertek volna meg.

De mégis: jó lenne, hinni, hogy a keleti nyitás azt jelenti, hogy a piacunkat nyitjuk meg – és nem a lábunkat tesszük szét...”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 46 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

"..a piacunkat nyitjuk meg – és nem a lábunkat tesszük szét."

Nem csak a gátlástalan lúzerkompániának szolgál ez a senkiházi.

Undorító trágár tahó!

Válaszok:
nyugalmazott tanár | 2014. január 16. 8:33

A magyar-orosz együttműködés most kiteljesedő formája igen jelentős élelmiszerexportot, ezálatl nagyarányú devizabevételt, egyúttal az élelmiszerágazat komoly fejlesztését biztosítja nekünk. Sok ezer munkahelyet teremt az élelmiszertermelésben is, és az alapanyagot biztosító háttérben, a mezőgazdaságban.

Maga az erűműépítés 40%-os hazai részvétellel, beruházás arányával ugyancsak sok ezer milliárdos magyar munkát fogalal magába.

Ilyen ajánlatra, a nemzeti részvétel ilyen magas mértékére soha nem volt még példa a nagy erőműberuházások nemzetközi gyakorlatában.

A magyar gazdaság jövőbeni felpörgésének lesz az egyik motorja ez a beruházás, ami ugyancsak nagy fájdalma a kiárusításunkra most szerveződött lúzerkompánia számára.

Ez tükröződik a ballib kampánynarratívában, a bukott baloldal szolgamédiájában és a klientúra kommentálásaiban.

ez a jobbegyenes ez milyen irányultságú izé?

de ez milyen piac, mert azért Földes ment, és agrár megűllapodást kötöttek...

de ebben mi a piac?

Putyin ezekszerint az EU centrál nagyhatalmait is segbekurta Merkellel az élen.

Akik még mindig úgy gondolkodnak, hogy az oroszok jelen fellállásban azonos azzal a szovjetunióval aki gyarmatként használta kelet-közép europát az nagyon téved.

Ha az europai nyugati országai úgy tekintenének Oroszországra, mint a hidegháborus ídőkben és nem vonatkoznának el a politikai és gazdasági érdekeik szétválasztásától akkor az unió még kilátástalanabb helyzetben lenne a mostani válságban.

Az új világrendben europában az oroszok meghatározó kihagyhatattlan nagyhatalom lesz gazdasági potenciálját illetően.

Az oroszokkal ki kell egyeznie europának, és középeuropának is, ami nem ideológiai sikon szükséges, hanem pragmatikuson kölcsönösen elönyös szerződéseken keresztül.

Az orosz Atomreaktor technológia a világ vezető technológiája közé tartozik. Ráadásúl itt van a térségben a szomszédságban ami relevánsá teszi, hogy a beruházást ők végezzék. Sőt mivel korábban is Ő általuk felépített Reaktor müködik annak felujitása és az új technológia (harmadik generáció) szinkronba hozása evidens.

Ezért szét kell választani a mostani politikai hisztit és a szakmai szempontokat és az ország érdekét egy elönyös szerzödés tető alá hozását.

Az atomerőmű tiltakozók mögött jelenleg a környezetvédők és a mostani energiatermelők, szolgáltatók lobbija áll, s e mögé csatlakozott a politika, hogy választási propaganda eszközként használja. Az atomerőmű témája 2005-ben kezdődött. 2007-ben bizottság készített javaslatot, melyet 2009-ben az Országgyűlés 95 %-os többséggel elfogadott. Ki volt ebben az időben kormányon, ki volt a miniszterelnök? Kik voltak a parlamentben többségben?

Válaszok:
Felebarát | 2014. január 16. 9:48

A kedvező helyzet most megérett egy háromnapos rendkívüli parlamenti ülés összehívására, még a hivatalos tavaszi parlamenti ülésszak előtt.
Mire gondolok?
Kívánatos lenne az egész kérdéskör átfogó megvitatására, - a szakmai kompetens személyek, szervezetek megszólalására is, a-tól z-ig.
Akár 3 napra elosztva, a szakmai előadások után a Parlament tagjai az Országgyűlésben folytatnák le a vitát.
Azért lenne ez fontos, mert a kérdéskör reflektorfénybe emelésével szélesebb közösség is képet kaphatna:
Milyen jövőt hozhat az új évszázad, melyek azok a pontok, amelyekbe egy ország önmagában befolyásolással bírhat a jövőben.
S ami a legfontosabb, talán sokan megértenék:
A megoldás elképzelhetetlen szuverén ország nélkül, az önállóság folyamatos biztosításán és szélesítésén kívül nincs más alternatíva. Tehát az a hamis helleri, konrádi stb. sugallat, hogy majd a Nyugat, Brüsszel, akár Moszkva segít, olyan önbecsapás, amely csak az önfelszámoláshoz vezethet.
Tehát: előre, az MTA-tól, a Mérnöki Kamaráig, a CÖF-ön keresztül, a Greenpeace-ig, mondja el mindenki, hogyan látja a helyzetet.
A végén úgyis az Országgyűlésnek kell dönteni, s szerintem a jelenlegi helyzetben az ismert orosz ajánlatot - elsősorban pénzügyi támasza miatt - nem lehet felülmúlni.
No, de mi van, ha 5-10 éven belül a technológia olyan megoldásokat hoz, amelyek egy az egyben kiválthatják az atomerőműveket?
Ezért kellene a probléma végére járni, nagyon hamar.
Ezzel a kormány azt is alátámasztaná, hogy nem ellensége a valódi demokráciának. Amikor mindenkinek lehet véleménye, s azt nyilvánosságra hozhatja.

Válaszok:
Berecskereki | 2014. január 16. 10:40

itt mindig mindenki hazudik, van akinek erről birósági papirja is van

az ellenzék jobbra a kormáyn balra fordul

Kár volt ennyit fáradnod az írással, mert a Világhálón 2005 évtől kezdve számtalan írást, véleményt, sőt jkv.-et is találhatsz. Ezek között mindazon szervezetek szereplenek, akiket említesz. Kivéve a CÖF-öt. Tegnap este vettem a fáradságot és megnéztem. 100-ig jutottam és három jkv.-et is találtam.
A népszavazásnak pedig nincs értelme, mert az átlagember szimpátia, pénztárca alapján véleményez és nem szakmai alapon. Így az is lehet, hogy a népszavazás érvénytelen lenne és csak politikai marketing célját szolgálná.

Válaszok:
OberEnnsinnen | 2014. január 16. 10:54
Felebarát | 2014. január 16. 10:56

Oké, értem, csakhogy nem mindenki olvas világhálót, s aki olvassa, azoknak csekély hányadát érdekli ez a téma.
Arra céloztam, nem ártana beavatni a nagyközönséget, azt a nem csekély részét, amely a parlamenti napokat számon, s szemmel tartja. Mert az információhiány az, amelyet a felületes, demagóg kalandorok általában meg szoktak lovagolni. (Ez a magyar bal-lib oldalra különösen jellemző.) De a károkat nem ők fizetik, hanem a tájékozatlanok.
Nem léphet előre semmilyen kormányzat, ha nem támaszkodik a tények nyílt felszínen tartására. Ebben az esetben a jövőt, s jelent meghatározó, lefojtott intellektuális színvonal sem a fejlődést, hanem a destruktivitást szolgálja.

Válaszok:
Berecskereki | 2014. január 16. 11:08

nem figyelsz

ez a vaó világ társadalma, aki a hiradóból értesül s csak az aznapira emlékszik...

még a politikusok sem emlékeznek a saját nyilatkazataikra, majd az okos állampolgár fog :D


jaj te szegény megvezetett ember

a választó egy 11 éves fejével gondolkodik

nincsenek...

kivitelezhetetlen hoyg mobil telefon legyen...

kivitelezhetetlen , hoyg touchpad legyen a telefonon..

sok mindent annak hittek...

és ha nem akkor, amrad akkor az atom

Aki kíváncsi a témára az olvassa, aki pedig nem kíváncsi, annak összehívhatsz akár több ezer fórumot el sem fog menni.

A múltban a média is számtalan írást hozott, csak nem adott neki ilyen erőteljes hangot. Most igen. Ez is azt bizonyítja, hogy politikai marketinget csináltak a kérdésből.

Amely irtásokat tegnap elolvastam, nekem az jött le, hogy az ellenzők valamilyen lobbis tevékenységet folytatnak, mert egyetlen olyan ellenző írást sem találtam, amely tényszerűen számokkal alátámasztotta az állításait. Találtam viszont olyan szerző írását, aki szakvéleményre hivatkozva több írásában is önmagát idézi, elfeledkezve a forrás megjelöléséről.

Válaszok:
OberEnnsinnen | 2014. január 16. 15:05

jah, szóval nem lett mobil telefon, nem lett érintőképernyő...

értem..

nah mindegy eridj tovább, nincs itt semmi látni való...menh hasits egy kis uránt

aha persze van előzménye kéne valami ami nem lokális, amivel lehet mozogni...

upsz lett

de neked hiába mesél ilyet az ember...

neked meg őgy is mindegy mi lesz 30 év múlva...

részvétem

" egyetlen olyan ellenző írást sem találtam, amely tényszerűen számokkal alátámasztotta az állításait. "
Ezért lenne hasznos a nyílt parlamenti vita, amelybe belevonnák - első helyen - a tudomány embereinek véleményét is.
Hogy ne a tények hiányát felhasználva lehessen hamisan orientálni a választópolgárokat. (De ez a vita "költői", mert nem mi döntjük el a fórumok napirendjét.)
Ami viszont elvi kérdés: a demokrácia fokmérője nálam a polgárok tudásszintje, beavatottsága az őket - mindenkit - érintő hatásokról, mely az életfeltételeiket meghatározhatja.
(Az ún. fékek és ellensúlyok is csakis ebben az összefüggésben lehetnek hitelesek.)

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés