Valószínűleg összevonják a fővárosi állatkertet és a vidámparkot, az utóbbit pedig onnan szervezik majd ki, mert el akarják kerülni annak felszámolását – mondta Tarlós István Budapest főpolgármestere az InfoRádió Aréna című műsorában hétfőn. A főpolgármester hozzátette: heteken belül elkészülhet az állatkert bővítésének koncepciója, és a kérdés még ebben az évben visszakerülhet Fővárosi Közgyűlés elé. Tarlós István emlékeztetett arra, hogy csak az állatkert üzemeltetése tartozik az önkormányzat feladatai közé.
A Fővárosi Vízművek visszavásárlása megszünteti a korábbi nagymértékű kiszolgáltatottságot, a főváros jelenleg nem gondolkodik a vízdíjak emelésen – mondta a főpolgármester. Tarlós István szerint a Fővárosi Vízműveknek a jövőben – a többi fővárosi tulajdonú közműcéghez hasonlóan – a Budapesti Városüzemeltetési Központ közvetlen felügyelete alatt kell majd működnie. A busztenderrel kapcsolatban a főpolgármester azt mondta, nem az a megoldás, ha tovább apasztják a BKV forrásait, miközben például a 3-as metró járműveinek lecserélése balesetvédelmi szempontból sokkal sürgősebb lenne.