Átbillenteni, visszaszerezni, meghódítani

„A Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány új tanulmányának (a tanulmány, az összefoglaló prezentáció) célja, hogy megvizsgálja a parlamenti mandátumtöbbség megszerzésének lehetőségét egy győzelemre készülő demokratikus ellenzéki szereplő nézőpontjából az új, százkilencvenkilenc képviselős Országgyűlésben. Ennek érdekében a szerzők tipologizálják a százhat új egyéni választókerületet, és elemzik a többségképzés politikai feltételeit. Az alapítvány korábbi választáskutatási publikációival szemben e tanulmány nem az új rendszer kritikáját kívánja adni, hanem az általa kikényszerített alkalmazkodási kényszereket vizsgálja. Nincs panaszkodás, nincs szomorkodás – a demokratikus ellenzék új választói koalíciójára vonatkozó konkrét javaslatok vannak. A tanulmány eredménye annak bemutatása, hogy egy jelenlegi demokratikus ellenzéki politikai szereplő számára a régi, 2006-os támogatók lehető legnagyobb mértékű visszaszerzésén túlmenően több egyéni választókerületben új, korábban e politikai oldalt nem támogató választók megszólítása is nélkülözhetetlen a stabil győzelem érdekében. Kell a baloldal hagyományos bázisa, kellenek a Jobbik térnyerése után megtartható elégedetlen, északkelet magyarországi, vidéki baloldaliak, kell az ingadozó közép kiábrándult része, kell a 2006-os baloldali tábor azon, aktív korú része, amely a párt akkori nyitott, centrista, modernizációs identitása miatt támogatta az MSZP-t és az SZDSZ-t, végül pedig olyan szavazók is kellenek az ország bizonyos részén, akik még 2006-ban sem szavaztak a balközép pártokra. Földrajzilag ehhez szükséges a folytatódó kelet-magyarországi erősödés, továbbá a közép-magyarországi áttörés és a Dunántúl meghatározó részének politikai meghódítása. Ez az az új választói koalíció, amelynek megteremtésére a stabil parlamenti többség érdekében az új választási rendszer és a balközép oldal 2010 előtti politikai összeomlása egyszerre kényszeríti rá a jelenlegi demokratikus ellenzéket. Mindez jelenleg még számos ok miatt nehéz, de a kormányoldal a választók szintjén eddig mindent megtett azért, hogy egyre könnyebb legyen.

Az új választási rendszerben az egyéni választókerületek a korábbihoz képest fontosabb szerepet játszanak. A listás ág maximum kilencvenhárom mandátumának megszerzése területén a három nagy politikai tábor egymáshoz mért erőviszonyai lesznek a döntőek. Ha a legnépszerűbb jelöltállító harmincnyolc százalék körüli listás szavazatszázalékkal végez az első helyen, akkor harmincnégy-harminchat mandátumot szerez ezen az ágon. Ha a negyven-negyvenöt százalékos sávban nyer, akkor harminckilenc-negyvenhárom mandátumot. A parlamenti többségképzés szempontjából 2012 nyarán nehéz pontos kalkulációkat végezni, mert részben az átalakuló magyar pártrendszert, részben pedig a győztes-vesztes töredékszavazat rendszer pontos működését nehéz modellezni. Minél inkább domináns kétpólusú vagy egy nagy párt által megharázott a politikai rendszer, annál inkább csökken az egyéni választókerületek megszerzésének kényszere a parlamenti többség kialakítása érdekében. Ugyanakkor egy listán ötven százalékot, tehát negyvenhat-negyvenhét mandátumot szerző politikai erőnek is szüksége van ötvenhárom-ötvennégy egyéni mandátumra az egy fős többséghez. Így tekinthetjük azt mostantól ökölszabálynak, hogy a stabil kormánytöbbséghez a jelenlegi magyar pártrendszer feltételei közepette, az új választási rendszerben hatvanöt-hetven egyéni mandátum megszerzése szükséges a százhatból, a kétharmadhoz pedig nyolcvan-nyolcvanöt körüli.

Ez földrajzilag egyenletes és magas támogatottság együttes meglétét igényli. Mert egyszerre kell sok listás mandátum és sok egyéni győzelem, utóbbi pedig csak akkor lehetséges nagy területen felölelően, ha kiegyenlített egy jelöltállító támogatottsága az ország különböző szegleteiben. 2012 nyarán egyetlen jelöltállító sem rendelkezik ezzel a két döntő tulajdonsággal egyszerre. A Fidesznek immár kevesebb támogatója van, de még relatíve egyenletes eloszlásban, az MSZP-nek több támogatója van, mint 2010-ben, északkeleten még a Fidesszel és Jobbikal is versenyképes – ez fontos eredmény, de a 2014-es választási győzelem szempontjából kulcsfontosságú közép-magyarországi és dunántúli országrészeken 2006-2008 óta strukturális szavazóhiány sújtja. (A Dunántúlon az MSZP-nek 2006 tavaszán az SZDSZ nélkül is huszonöt százalék körüli átlagos támogatottsága volt az összes választó körében az akkori véleménykutatások szerint.) A Jobbik támogatottsági szerkezete azonos a korábbival, egyelőre csak néhány egyéni mandátum megszerzésére esélyes a párt. Az LMP önállóan indulva maximum három-öt parlamenti mandátumra számíthat, választói azonban hasznosan egészíthetnek ki egy demokratikus ellenzéki összefogást, bár ez a párt elitje, tagsága és bizonyos választói számára szakításhoz vezethet. Az elkövetkező két évre nézvést evidensen fontos kérdés a balközép pártok népszerűségének változása, továbbá a Fidesz, illetve a Jobbik táborának egymáshoz viszonyított alakulása.”