Egerek és tölgyek

Lemondásra szólította fel Novák Előd Horváth János fideszes országgyűlési képviselőt, aki a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetségének (MEASZ) keddi megemlékezésén az összefogás fontosságát hangsúlyozta. Horváth szerint 1945-ben eljött, amit „felszabadulásnak gondoltunk, reméltünk (...) és sokunk számára valóban felszabadulás volt”, ami után Magyarország elkezdte a saját életét élni, amíg annak a Szovjetunió, Sztálin diktatúrája véget nem vetett. Nos, mielőtt pár szót szólnánk Horváth vitatott kijelentéseiről, ismételjük át az Országgyűlés korelnökének életútját, hiszen úgy tűnik, egyes jobbikosok csekély tudással rendelkeznek a 20. századi történelemről.

Tavaly ősszel Két tölgy címmel írtam az akkor az Akropoliszon elhunyt Alföldy Géza ókorkutatóról és a 90. születésnapját ünneplő Horváth Jánosról. A parlamenti képviselők mai doyenjét fiatalkorában előbb a Gestapo tartóztatta le antináci szervezkedése miatt, halálra ítélték, de megszökött a börtönből; aztán a kommunisták ítélték koholt vádak alapján kényszermunkára. A kettő között demokratikus választáson megverte Kádár Jánost Angyalföldön. Az emigráció után közgazdaságot oktatott az amerikai Columbia Egyetemen. Horváth ‘98 óta újra képviselő a magyar Parlamentben. Ahogy akkor is írtam, Horváth János a 20. század legkeményebb időszakában vállalta a közösségért cselekvő ember minden felelősségét. És jól döntött, minden szirén- és szirénahang ellenére. Vállalta a nácik elleni szervezkedést, szembenézett a Gestapóval, de volt ereje megszökni a halálbüntetés elől. Vállalta a kommunisták elleni küzdelmet, és az ő rendszerükben is szembe kellett néznie az eszméi miatt rárótt büntetéssel. De nem adta fel, sem akkor, sem utána, az emigrációban. Kényszerű távozása ellenére Amerikában is megállta a helyét egyetemi oktatóként.

Mik is ezzel szemben a Horváthot most lemondásra felszólító Novák Előd pályafutásának főbb állomásai? Gimnáziumi Trianon-megemlékezés. Ifjúsági aktivizmus a MIÉP-ben. Részvétel a hídblokádban. Bírság kisdobolásért. A Jobbik szervezése. Turulvédő akciócsoport vezetése.

A fentiek tükrében csínján bánnék a lemondásra való felszólítgatással.

S hogy mi a helyzet a vitatott kijelentésekkel? Horváth János igen idős politikusként tett gesztust egy korlátozott jelentőségű szervezetnek. És igaza is volt: sokan voltak Magyarországon, akik felszabadulásként élték meg 1945-ben a háború végét. Sőt, kevesen bánkódhattak azon akkoriban, hogy a világtörténelem legpusztítóbb, Magyarországot is letaroló háborúja véget ért. A szovjet katonák sem erőszakoltak meg minden nőt, nem zabráltak el minden vagyont és nem vittek kényszermunkára mindenkit. Az én nagyanyámat elvitték – ahogy mások nagyszüleit is, és megint másokét is, pár hónappal korábban, ellenkező irányba, egy ellenkező előjelű, mégis ugyanolyan gonosz rendszer haláltáboraiba. A kommunista diktatúra pedig valóban nem 1945-ben, hanem pár évvel később kezdődött, miközben az ország a relatív szabadság éveiben a lehetőségekhez képest újjáépítette magát.

Horváth János szavai összefogásra, közös emlékezésre, a különböző sérelmek megértésére és szolidaritásra buzdítanak. Horváth életútja a biztosíték rá, hogy igaza van, mint oly sokszor a pályafutása során. Most radikáljobbos bajkeverők próbálják piszkálni őt, őrületes bátorsággal belekötve egy 91. évében járó emberbe, de nem hiszem, hogy Horváthot megviselné az ügy. Elvégre a tölgyeket sem érdekli, ha cincognak a lábaiknál az egerek.