Kétféle ember van, írja Kassai Lajos, a kérdés és a felelet embere. „A kérdés embere állandóan kutató, tapasztalni, megismerni akaró ember. A felelet embere pedig azt mondja: vallása már mindenre megadta a választ, és visszavonul a hitének megfelelő rítusokba.” A maga életében mindenki egy kicsit mindkettő, mert mindenkinek kell találnia valamiféle választ a saját kérdéseire. Én mégis inkább az első típusba tartozom, mert a legnagyobb kérdéseim gyakorta éppen azon a tartományon belül merülnek fel, ahol a felelet embere a válaszait találja. Bizonyára nem véletlenül.
Pilinszky azt mondja, kétszer kell rátalálni a hitre. Az első a gyermeki ártatlanság ideje. A második a fontosabb, amiről azt mondja, az „már egy személyes dráma gyümölcse”.
Ez a dráma állandó kérdéseket intéz az emberhez, és fordítva. Istenhez fordulunk, éspedig azért, ami történik velünk. Ez a bizalom kérdése, ami egy húsvéti probléma is. Kétségtelenül a világtörténelem legmegrázóbb kérdése a kereszten hangzott el: „Éli, éli, lámá sabaktáni?”, azaz: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?” (Mt 27,46).