Íme a 17 órás részvételi adatok, soha ennyien nem szavaztak még Magyarországon
17 óráig a választásra jogosultak 74,23 százaléka járult az urnákhoz.



A Tisza Párt által delegált megfigyelők nem tették lehetővé a szabályszerű szavazást.

Pócs János, a Jászság országgyűlési képviselője arról számolt be, hogy bejelentés érkezett hozzá: a térség több szavazóhelyiségében nem biztosították minden esetben a törvényes voksolás feltételeit roma származású választópolgárok számára – írja a Magyar Nemzet. Elmondása szerint egy választópolgártól kapott telefonos értesítést arról, hogy a helyszíneken jelen lévő, a Tisza Párt által delegált megfigyelők egyes esetekben nem tették lehetővé a szabályszerű szavazást. A politikus úgy fogalmazott, hogy azokban a körzetekben, ahol a roma választók nemzetiségi önkormányzati regisztrációval rendelkeznek, nem kapták meg a képviselőjelöltek névsorát, így nem tudtak érvényesen voksolni.
A képviselő az ügy kapcsán élesen bírálta az ellenzéki pártot, és kijelentette:

„Figyelem! A TISZA Párt előre szólt a csalásról, és ezt most, vasárnap, alkalmazzák is!”
Pócs János arra kérte az érintetteket, hogy amennyiben hasonló helyzettel találkoznak, térjenek vissza a szavazókörbe, és jelezzék a problémát a szavazatszámláló bizottság tagjainak. Hangsúlyozta, hogy szükség esetén érdemes segítséget kérni a delegáltaktól is, majd üzenetét határozott felhívással zárta: „Senki ne hagyja annyiban a visszaéléseket!”
Ha bármilyen szabálytalanságot, vagy a választás tisztaságát befolyásoló eseményt észlelnek akár a választás napján, akár az azt megelőző napon, akkor azt jelezzék a demokrácia-központnak a következő két elérhetőség egyikén: [email protected] email címen vagy a 06 20/4440445-ös telefonszámon.
Ezt is ajánljuk a témában
17 óráig a választásra jogosultak 74,23 százaléka járult az urnákhoz.

Nyitókép: MTI/Kiss Gábor
