A Bloomberg által nyilvánosságra hozott, Putyin-Orbán beszélgetésről a miniszterelnök azt mondta, a békecsúcsról egyeztetett az orosz elnökkel. Mint fogalmazott, ugyan barátjának nevezte, de nem magyar értelemben véve, hiszen nem járnak össze.
Felidézte, 2009-ben megegyeztek, hogy a történelmi sérelmeket hátuk mögött hagyják, és pragmatikusan együttműködnek majd a jövőben. Hangsúlyozta: egyszer sem fordult elő, hogy valamelyikük ne teljesítette volna a közös megállapodásokat.
Az adásban szó volt az Északi Áramlatról is, amire azt mondta,
senki nem gondolta volna, hogy lesz bátorsága bárkinek megtámadni a vezetéket, de az ukránoknak volt.
Orbán Viktor beszélt arról is, hogy az 1998-2002 közötti koalíciós kormányzás nehéz volt, és már ki is öregedett ebből. Jelezte, ha koalíciós kényszer lenne április 12-e után a Fideszen, akkor a vezérkarral leülnének, hogy közösen hozzák meg a döntést, hogy vállalják-e ilyen formában a kormányzást.