„Nekünk a magyar érdek a legfontosabb, nem hagyjuk, hogy a vérünket vegyék” – Hankó Balázs a Mandinernek

Lehet százszázalékosan vinni egyszerre a kulturális és innovációs miniszteri, illetve a pártja választókerületi elnöki tisztségével járó feladatokat? 

Az kevés, száz százalék felett kell, próbálom is, hiszen bőven van mit tenni. Előnye viszont, hogy a közvetlen környezetem mindennapi tapasztalatait, kihívásait, nehézségeire adott válaszait be tudom építeni a miniszteri munkámba, és a miniszteri tudásom, tapasztalatom is tud segíteni az ott élő közösségeknek.

Mit jelent ez a gyakorlatban?

Szinergiát a helyi ügyek és országos programok között, új modelleket és sok-sok egyéni élethelyzetben való jelenlétet. Elindítottuk például a gödöllő–veresegyházi egészségügyi mintajárás programját, amelynek részeként a Semmelweis Egyetem átvette az önkormányzattól a szakrendelő működtetését. Ennek köszönhetően tudott megújulni az épület, húsz százalékkal nőtt a szakorvosi órák száma, csökkent a várakozási idő, új ultrahang- és új röntgengép érkezett, és lesznek még további fejlesztések is. Mindemellett új szemléletet indítottunk a helyi egészségügyben – Veres­egyházzal, a kistarcsai Flór Ferenc-­kórházzal, a térségi család- és gyermekorvosokkal –, hogy növeljük az egészségesen eltöltött évek számát. Már több mint ezer környékbeli lakos teljes egészségügyi szűrését végeztük el, hogy lássuk, milyen beavatkozásokra lehet majd szükségük a térség lakóinak. Ehhez kapcsolódóan indul el az egészséges étkezést célzó menzaprogram is. A térségben tehát nem betegségügy, hanem valós egészségügy van. Régóta húzódó adósság a Hungaroring körüli utak rendezése, ebben is léptünk. A kultúra területét nézve: 40 milliárd forintból megújul a művészetek kiemelt helye, a gödöllői kastély – ennek felét az OTP, felét az állam állja –, említhetném a Madách Imre-technikum felújítását és a helyi vállalkozókkal közösen induló új képzési programját is, és hosszú még a sor. Mindezek a projektek országos programok mintájaként is szolgálhatnak. A legfőbb kritika, amit kapok, hogy hol voltam eddig, ez nyilván csak kampány. Negyvenhét éve élek itt, előbb Kistarcsán, majd Gödöllőn, egy éve felelek a helyi közösségek ügyei­ért, fel is pörögtek az események.

Hosszú távon fenntartható az a modell, hogy a kormányzat belső forrásokból igyekszik orvosolni a nemzet demográfiai problémáit? 

Európában ezzel szemben ott tartanak, hogy tavaly minden negyedik gyermek Európán kívüli édesanyától született, masszív társadalom- és kultúracsere zajlik az öreg kontinensen. Hazánk tartja magát, bár minket is bele akarnak kényszeríteni a társadalomcserébe. Mi a normalitás ligájában játszunk:

 és a támogatásokat a munkavállaláshoz kötjük. A kormány több mint harminc családokat támogató intézkedést hozott, és csak idén 4802 milliárd forintot adott a családoknak. Ez a 2010-es összeg ötszöröse. Európában sehol máshol nem kapnak az édesanyák élethosszig tartó személyijövedelemadó-mentességet, január elsejétől már félmillió édesanya élhet vele. Csak ez az intézkedés éves szinten 1,3 millió forintnyi előrelépést jelent egy-egy családnak. Az a célunk, hogy három dolgozó édesanyából kettő szja-mentes legyen; a családi adókedvezményeket is megdupláztuk egymillió család esetében, ami szintén milliós, akár többmilliós anyagi erősödés a többgyermekes családoknál. Az is egyedi, hogy minden második gyermekes családot hozzásegítettük a saját otthonhoz.

Mindez impresszív, de éppen rekordalacsonyra zuhant a születésszám.

Mondják ezt azok, akik ha kormányon maradnak, és mi nem lépünk közbe, már ennyien sem lennénk. Fontos tudni, hogy a családtámogatásoknak is köszönhetően 200 ezerrel több gyermek született a 2010-es szinthez képest. De látni kell, hogy már harminc éve drasztikusan visszaesett a születésszám a Bokros-csomag megszorításai miatt, így 344 ezer szülőképes korú nő hiányzik a társadalomból. Ha ők itt lennének, még 200 ezerrel több gyermek jött volna világra. Régi bűnnek hosszú az árnyéka. De visszatérve a jelenre, a koronavírus-járvány és a háborús helyzet okozta bizonytalanság sem segített a gyermekvállalás vonatkozásában: a visegrádi négyeknél és a balti államoknál 9 százalékkal esett vissza a gyermekvállalás, itthon tavaly 7 százalékkal. Európában a születések egyre nagyobb száma a migrációnak köszönhető, ha az őshonos születések arányát nézzük, az európai átlag felett vagyunk, 2024-ben a harmadik helyen álltunk. Az pedig kifejezetten örömteli, hogy az utolsó negyedévben 15 százalékkal nőtt a házasságkötések száma, márpedig a házasságkötés a gyermekvállalás előszobája – ez esetben hálószobája. És most több a várandós édesanya, mint tavaly ilyenkor, erre a tizenkét hetes ultrahangok számából következtethetünk.

A Tisza Párt szerint a jelenlegi családtámogatási rendszer csak látszólag szolgálja a családokat, sok csoport – például az egyszülős vagy egy­gyermekes családok – háttérbe szorulnak.

Nem esik messze az alma a fájától! A Tisza Pártot ugyanaz a gondolat vezérli a családtámogatások tekintetében, mint a Bokros-csomag megalkotóit: ugyanazok a szakértők és gazdasági érdekek vannak mögöttük, így bármit mondanak is, ugyanaz várható tőlük, mint ami a Bokros-csomag idejében történt. Nem igaz, hogy az egyszülős és az egygyermekes családok kimaradnának a támogatásokból. Európában sehol nincsen olyan intézmény, mint Magyarországon az Egyszülős Központ, amelytől rengeteg segítséget kapnak a gyermeküket egyedül nevelő szülők. Hazánkban az állam szükség szerint megelőlegezi az édesanyának a tartásdíjat. Mindezek mellett 4400 milliárd forintnyi adókedvezményt adtunk az elkövetkező négy évre, ami minden családot érint, az egyszülőseket is. Ugyanez mondható el az otthonteremtési programjainkról. A világon egyedülálló a teljes életen át tartó családtámogatási rendszerünk: 25 éves korig szja-mentességet kapnak a fiatalok, tavaly óta a háromgyermekes anyák, január 1-jétől pedig a 40 éven aluli kétgyermekesek és a 30 éven aluli édesanyák mentesültek. Ha ezt elmondom bárhol a világon, megirigyelnek bennünket, azt mondják, jó magyarnak lenni.

Kanyarodjunk rá az innovációra. Korábban azt mondta: célja, hogy 2030-ra Európa tíz leginnovatívabb országa közé kerüljünk, 2040-re pedig a világ élvonalába. Jelenleg a 33. helyen vagyunk, vagyis bele kell húznunk. Reális a kitűzött cél? 

Szent-Györgyi Albert, Krausz Ferenc, Karikó Katalin, Roska Botond hazájában ne lenne reális e cél? Viszont, helyesen, ambiciózus cél ez. Jók az alapok, és jó az irány, jönnek is az eredmények. 2020-ban megújítottuk a szakképzést, így ma Euró­pa három legjobbja között van. 2021-ben elindult az egyetemek megújítása, ennek eredményeként 

 2024-ben pedig a kutatás és innováció rendszerének mélyreható átalakításáról döntöttünk. Vagyis van egy világos építkezési sorrend: szakképzés, egyetem, kutatás, innováció. Fontos, hogy a tudományos teljesítményt gazdasági eredménnyé tudjuk fordítani. Ehhez négy fontos lépést kellett megtenni: megújítottuk a kutatási hálózatot, teljesítményalapú finanszírozást vezettünk be, átalakítottuk a doktori képzést, és haza akarjuk vonzani a külföldön dolgozó kiváló magyar kutatókat. Ez a négy pillér együtt adhat valódi innovációs fordulatot.

A kutatókat hogyan tervezik hazacsábítani, és mi az eddigi mérleg?

Az Élvonal Alapítvány égisze alatt 

 15 ezer természettudományok iránt érdeklődő fiatalt akarunk bevonni, és évente 4-6 új innovatív vállalkozás létrejöttével számolunk. Kérdés, hogy az Európai Bizottság ettől az alapítványtól is elzár-e minden forrást, ahogy az egyetemi alapítványoknál teszi.

Miben ragadható meg a kutatási rendszer megújítása?

Ahol világklasszis eredmény várható, ott a korábbi finanszírozás sokszorosát adjuk, és a pénz egyre inkább a teljesítményt követi. Szingapúri minta alapján a Magyar Kutatási Hálózat korábban 40 milliárd forintból működött, jó teljesítmény esetén ez jövőre 90 milliárd forintra nőhet. Közben a Nemzeti kutatási kiválósági program finanszírozását 47 milliárd forintra emeltük, és a legjobb kutatók már nem néhány tíz milliós, hanem 100–400 millió forintos támogatásokhoz juthatnak. A cél világos: több kiváló publikáció, több szabadalom, több ipari együttműködés.

Hogyan értékeli a magyar felsőoktatás versenyképességét?

A saját gyermekünktől mindig többet várunk, így vagyok a magyar felsőoktatással. Egyetemi oktatóként, professzorként, korábbi rektorhelyettesként ez a terület különösen közel áll hozzám, egyszerre látom az eredményeket és az előttünk álló feladatokat. Ha a nemzetközi mérőszámokat nézzük, világosan látszik az előrelépés. Egyre élesebb nemzetközi versenyben szerepelnek egyre jobban a magyar egyetemek úgy, hogy közben az Európai Bizottság az Erasmus és a Horizont programok ügyében nem enged politikailag motivált döntéséből, szándékosan hátrányt okozva a fiataljainknak. Ilyen környezetben értük el azt az eredményt, amit előbb említettem, hogy tizenkét magyar egyetem van a világ legjobb 5 százalékában, ráadásul közülük három a csúcsot jelentő 2 százalékban, egy pedig, a Semmelweis a legjobb 1 százalékban. Ezzel Közép-Európa legjobb felsőoktatási intézménye is. A szakrangsorokban szintén látványos az előrelépés: öt évvel ezelőtt 20 magyar képzés szerepelt ezeken a listákon, ma már 60. Az állatorvos-tudomány az 59., a gyógyszerésztudomány a 61. helyen áll. A siker mögött egyfelől ott az egyetemi közösség ereje az oktatókkal, kutatókkal, hallgatókkal, másfelől az a tény, hogy kiszabadítottuk az egyetemeket a bürokratikus államháztartási működési környezetből, és teljesítményalapú finanszírozásra állítottuk át őket. Ha teret kap az autonómia, és a teljesítményt jutalmazzuk, akkor kijön a kraft az egyetemi közösségből. Ezt mutatja az is, hogy az idei felvételi időszak az utóbbi másfél évtized legsikeresebbje volt: több mint 140 ezren jelentkeztek a magyar felsőoktatásba.

Kritikaként mit tud megfogalmazni?

Látom a választókerületben és az országot járva a Kérdezd a minisztert! fórumon, hogy minden kérdésre, kritikára van válaszunk. A célba juttatásához kell az összefogás azért, hogy 2030-ra legyen magyar egyetem a világ legjobb 100 intézménye között, és több magyar egyetem kerüljön Európa legjobb 100 intézménye közé. Ehhez erősíteni kell az infrastruktúrát, növelni a kollégiumi férő­helyeket, a hallgatói támogatást és javítani a gyakorlati képzést. A birodalmi központból vezényelt ellenszélben is erősíteni kell a nemzet­közi kapcsolatokat, erre kiváló a Hu-rizon és a Pannónia­-programunk is. Utóbbiban másfél év alatt 12 208-an vettek részt, így kétszer annyian jutottak ki külföldre, mint az Erasmus programmal az utolsó évben. Ráadásul a Pannónia-­program nagyobb ösztöndíjat ad, mint az Erasmus, és a világ vezető egyetemeire juttat el. Az előző másfél évben csaknem ezerszer repülték körbe a földet a fiatalok, és csaknem 60 ezer kreditet ismertek el nekik.

Ami az Erasmust illeti, hogy áll a vitájuk Brüsszellel, és mit szólnak a Tisza Párt ígéretéhez, miszerint majd hazahozza az Erasmus- és Horizont­-forrásokat?

Először is az uniónak semmi köze nincs a felső­oktatási szabályozáshoz, az nemzeti hatáskörbe tartozik. Az Európai Bizottság által – és a Tisza Párt segédletével – fenntartott forrásmeg­vonás nem más, mint tudatos politikai zsarolás. Az Országgyűlés egyébként elfogadta azokat az összeférhetetlenségi szabályokat, amelyeket a bizottság korábban kifogásolt. A probléma az, hogy Brüsszel újabb és újabb politikai feltételeket szab. Olyan elvárásokat fogalmaz meg, amelyek már az egyetemi autonómiát sértik: a magyar rektorokkal és professzorokkal szemben külön szabályokat kívánnak érvényesíteni, ki akarják szorítani őket a kuratóriumokból, helyükre külső, nemzetközi ngó-k által jelölt szereplőket ültetnének. A Tisza Párt ahelyett, hogy a magyar egyetemek mellett állna, megalkuszik a brüsszeli elvárásokkal. Mi ezt nem fogadjuk el,

 A hétvégi gödöllői Kormorán-­koncert egyik sora jut eszembe: „Ha elvették, mi Tiéd volt, vissza kell azt venni!”

Hogyan tekint az országgyűlési választás elé?

Ugyanezt tudom elmondani az országos politika szintjén: nem engedhetjük, hogy Magyarországnak kívülről diktáljanak, ahogy azt sem, hogy olyanok döntsenek hazánk sorskérdéseiről, akiknek külföldről mondják meg, mit kell tenniük. Nekünk a magyar érdek a legfontosabb, ez van a vérünkben és tizenötmillió magyar vérében, ezért nem is hagyjuk, hogy a vérünket vegyék.

Nyitókép: Ficsor Márton/Mandiner