Néhány jóravaló restsége győzte le belülről a kormányzó oldalt – aminek a választási eredmény lett a következménye

A földindulás másnapján egy kedves barátom szomorúan úgy összegezte a látottakat: „Ugyanazt éljük meg, mint 2002 után. Jó ügyért küzdöttünk, és mégis elbuktunk. Kezdhetjük elölről az egészet.” Gondolataival nincs egyedül, a nemzeti tábor számos szereplője élte meg hasonlóan a vasárnapi eredményeket. Csalódottságának vérmérséklete szerint ki vitriolosabban, ki keserűbben, ki erős kritikával adott hangot.

Csaknem két és fél millió ember dolgozza fel magában, szűkebb-tágabb közösségében a sokkhatást. A legjobban talán a váratlanság és az igazságtalanság érzete fáj, és ez is érthető.

Mégis azt gondolom, ha az érzelmi megrázkódtatásból kitekintünk, a 2002-es párhuzam nem állja meg a helyét. Most nem négyévnyi kormányzás után következik valami más, hanem tizenhat év húzódik mögöttünk.

Az újraálmodott Kossuth tér, a méltóképp megújított Citadella, a tehetséggondozásnak otthont adó szombathelyi Takáts-ház vagy a szegedi Bartók-ház stabil mementói egy országépítő korszaknak. Más vívmányok megmaradásában valóban csak reménykedni lehet, ilyen az óvodaépítési program, a példátlanul széles családtámogatási rendszer vagy a külhoni magyarság folyamatos támogatása. 

Így 2002 analógiája nem a kormányzati eredmények tartósságában lehet igaz. Sokkal inkább a jobboldali önreflexió szükségességében. Az első Orbán-kormány bukása komoly szembenézést követelt, ami nélkül az újjáépülés, a polgári körök megszervezése sem lett volna lehetséges.

És most nem a kétségtelenül embert és kormányt próbáló geopolitikai kihívásokra gondolok, mint a migránshullám, a gazdasági válság, napjaink legnagyobb járványhulláma vagy a szomszédunkban dúló háború. E külső hatásokkal Magyarország felvette a harcot, volt vízió, és voltak politikai-gazdasági-társadalmi válaszok is.

A szembenézést magunkkal kell kezdeni. A céltalan önostorozás, a minden rossz volt mantrája helyett néhány kényelmetlen, de célzott kérdéssel.

Az én leltáramból nem a jövőkép, a határozott döntések és a bátor geopolitikai elképzelések hiányoztak. Hanem az alázat, az önvizsgálat, a tettekben és szavakban megnyilvánuló emberségesség. Ne legyen kétségünk ugyanis, tizenhat év eredményeivel szemben a gyenge emberi minőség diadalmaskodott. 
Néhány jóravaló restsége győzte le belülről a kormányzó oldalt, aminek a választási eredmény lett a következménye.

Csüggedelemre azonban nincs ok. 

 Ebben áll a közösség ereje, erre lehet építeni a jövőt!

Nyitókép: Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Kaiser Ákos