Két ábra is bizonyítja: a többség fél attól, hogy a Tisza Párt győzelme után Magyarország belesodródik a háborúba és véget ér a rezsicsökkentés

Az is kiderült, mit tettek Magyar Péterék, ami ezt eredményezte.



Hann Endre fel fog robbanni a dühtől.

„Hann Endre nagyon ki fog akadni, de megint eljutottak hozzám a Medián valódi számai” – mondta friss videójában Deák Dániel.
Az elemző ezúttal is megszerezte a valós mérési adatokat sorozatosan a Tisza javára ferdítő Medián áprilisi, módosítatlan kutatásának eredményeit. áprilisi

„Egyáltalán nem azok a számok, mint amelyeket a valóságban publikált, és amelyre a baloldal felhúzta a megtévesztő mozgósítókampányát” – állapította meg Deák Dániel.
Azt elismerte, hogy a magas részvételi arányt illetően helytállóak voltak a Medián számai, de volt egy olyan kérdés a közvéleménykutatásban, amire a beérkezett válaszok nem kerültek be akkurátusan a publikált eredményekbe:
És ha mégis elmegy (szavazni), akkor melyik párt listájára szavazna?
Az 1047 válaszadóból 463, azaz 44,2 százalék a Fideszt jelölte meg válaszában, míg a Tisza Pártot 438, azaz 41,8 százalék.
Tehát Hann Endre számai még a magas részvétel mellett is fideszes többséget mutattak”
– állapította meg Deák Dániel, majd mindenkit emlékeztetett:
Persze ma van a választás, és nem közvélemény-kutatást kell nyerni, hanem választást. Ezért aki még nem tette, az menjen el szavazni!”
Nyitókép: képernyőfotó
