A Fertő körüli változások a közelmúltban többször is országos témát szolgáltattak, a zöldszervezetek természetpusztításról beszéltek. Tavaly októberben végre sikerült dűlőre jutni, az Építési és Közlekedési Minisztérium elképzelése szerint a korábban tervezettnél kisebb volumenű, színvonalas vízparti központot szánnak a fertőrákosi partra, figyelembe véve a soproni és környékbeli emberek igényeit. Az eddig megvalósult és a tervezendő beruházásokat természetvédelmi szakemberek is vizsgálták, és nem találtak jelentős negatív hatást a Fertő rámszari egyezmény hatálya alá tartozó területeinek állapotában.
Barcza Attila szerint Sopron és a választókerület lakóit összességében ugyanazok a kérdések foglalkoztatják, mint az ország más tájegységein élőket, de a térség földrajzi és gazdasági helyzete más kérdéseket is felvet. Példaként hozza, hogy Sopronból és a választókerületből ezrek ingáznak Ausztriába, s bár az ő anyagi helyzetük látszólag könnyebb, számos gonddal küzdenek, ilyen például a lakhatás vagy a határátkelés. „Azt szeretnénk, ha visszatérnének Magyarországra, és versenyképes fizetést kapnának” – húzza alá.
A politikus kitér arra is, hogy helyben is naponta szembesülnek a háború kérdésével, az energiahelyzettel, ebből adódóan a rezsivédelem megőrzésének jelentőségével, a családtámogatásokkal és minden egyébbel, ami meghatározza a mindennapokat. „Az itt élők tudják, hogy mit jelentene, ha belesodornának bennünket a háborúba, ha a társadalom egyes rétegei elesnének attól a pénztől, amit a fiatalok, a nyugdíjasok és a vállalkozások támogatása helyett Ukrajnába küldene a Tisza” – jelenti ki.