nyilvános dühkitörései vannak a médiával szemben, és többször is agresszív összetűzésekbe került például éjszakai szórakozóhelyeken.
A brüsszeli lap ezt azzal próbálja magyarázni, hogy mindez annak a „harcos” imázsnak a része, amelyet kiépített magának a Tisza Párt vezére. A Politico szerint Magyar továbbra is egy mélyen megosztó személyiség, ezt pedig 15 ellenzéki vezetővel készített interjúkból szűrték le.
Szabó Tímea, aki nemrég jelentette be, hogy visszalép a képviselőjelöltségtől elmondta, nem Magyar Péterre szavaznak, hanem Orbán Viktor ellen, szerinte
az ellenzéki szavazók a jelenlegi helyzetben már egy „kecskére is leszavaznának”, ha azt indítanának Orbán Viktor ellen.
Márki-Zay Péter a Politicónak azt mondta: Magyarnak bizonyítania kell, hogy képes teljesíteni. „Hatalmas nyomás van mögötte. De ez ugyanúgy el is söpörheti.” Hozzátette: