A Direkt36 partnerei között szerepel a Nyílt Társadalom Alapítvány, valamint a Civitates és a Sigrid Rausing Trust is. Ismerős lehet még az adományozók között szereplő Creditexpress Group és a Rockefeller Brothers Fund is.
Míg 2022-ben összesen 85,2 millió forint értékben érkezett adomány és támogatás a portál mögött álló nonprofit kft.-hez, a teljes bevételük így 21,8 százalékkal lett magasabb az egy évvel korábbinál. A Direkt36 pénzeszközállománya még nagyobb mértékben nőtt: a 2021 végi 148 millió forintról 235 millió forintra emelkedett, ami majdnem hatvanszázalékos növekedést jelent.
Míg a 2022-es üzleti évet értékpapírok nélkül zárta a cég, addig 2023-ban már 123,6 millió forintos állományt halmoztak fel, miközben bankszámlájukon is maradt 165 millió az egy évvel korábbi 235-ből. Az egyéb bevételek pedig 21 százalékos növekedést mutattak, így a százmilliót is meghaladták. Új dolgozó felvételére is maradt keret, így 10 fősre bővült a stáb. Személyi jellegű ráfordításokra egyébként 76 milliót költöttek 2023-ban. 2024-ben a Direkt36 Újságíróközpont Nonprofit Kft. megduplázta nyereségét: az eszközök és források egyező végösszege 426 millió forint volt, a cég adózás utáni eredménye pedig 10,8 millió forint, ami jelentős elmozdulás a 2023-as 4,4 milliós profithoz képest.