Ismert zenész Majkáról: Miután felvitte az erőszakot a színpadra, eltávolodtam tőle
Emilio elárulta, azóta a korábban felmerülő zenei együttműködés gondolatát is kerüli.

„A hazai moszkovita illiberalizmussal szemben táplált társadalmi elégedetlenséget a jelenkor költői és dalszövegírói csatornázzák.”

A Puzsér Róbert nevével fémjelzett Polgári Ellenállás a Facebookon jelentette be, hogy április 10-én nagyszabású „Rendszerbontó Nagykoncertet” szerveznek a Hősök terén.
„Ami ma a kultúra, holnap az a politika, a történelem pedig arra tanít, hogy a toll erősebb fegyver, mint a kard. A hazai moszkovita illiberalizmussal szemben táplált társadalmi elégedetlenséget a jelenkor költői és dalszövegírói csatornázzák, a nyivánosság szerepe pedig itt és most az, hogy a tizenhat év alatt felgyűlt rendszerbontó indulatból a kultúra nagyszabású közösségi élményét formálja meg. A választást megelőző pénteken sorra hangerőt adunk az elaljasult hatalommal szemben kritikus daloknak, hogy megmutassák és a választók tömegében tudatosítsák: véget ért a következménytelenség kora.

Szavazz vasárnap, hogy hétfőtől elbontsuk a hűbéri államrendet,
hogy kiszabadítsuk a hazánkat Oroszország szövetségéből, és hogy közösen felépítsünk egy szabad és nyugatos Magyarországot” – írták a szervezők.
A fellépők között ott lesz Azahriah, továbbá több hazai együttes és előadó, köztük Ivan and the Parazol Molnár Tamás, Dé:Nash és a Hétköznapi Csalódások. A teljes lineup a szervezők ígérete szerint hamarosan kiegészül további nevekkel.
Ezt is ajánljuk a témában
Emilio elárulta, azóta a korábban felmerülő zenei együttműködés gondolatát is kerüli.

Nyitókép: MTI/Purger Tamás
