Bozsik József 100: A világ első igazi középpályása

Tizennyolcadik születésnapomra becses ajándékot kaptam édesapámtól. Bekeretezte az Esti Budapest című újság kétoldalas különkiadását, amely az 1953. november 25-ei londoni 6:3-as diadalról tudósított. A háború után nyolc évvel ez a győzelem mintha egy nemzet hitét, önbecsülését, reményét adta volna vissza. Nem véletlen, hogy apám az ajándékhoz szóbeli kiegészítést is fűzött: „Fiam, te már tudod, mit jelentett nekünk ez a mérkőzés. Reménybeli gyermeked 18. születésnapján ajándékozd majd tovább a képet, hogy majdani unokám, azaz a későbbi generációk is érezzék és tudják, miért volt számunkra ez a meccs az évszázad mérkőzése.” Így is tettem, hiszen fiam a 18. születésnapján megkapta a bekeretezett képet, amely nemsokára majd az unokám falát fogja díszíteni, hirdetve eleink dicsőségét. 

Nemrég emlékezetes tanúja voltam ennek a dicsőségnek, amikor a FIFA egykori elnöke, Sepp Blatter megmutatta Bernben, hol állta végig az 1954-es világbajnoki döntőt, ahol megkönnyezte a toronymagasan esélyes magyar csapat vereségét. Otthon készített jegyzetet is hozott magával, s lelkesen elemezte nemcsak Puskás, az egész pályát bejátszó Czibor, a hátravont középcsatár Hidegkuti, de a csapat esze, a világ első igazi középpályása, Bozsik játékát is. Bozsik József, akit nagymamája után az egész ország csak Cucunak becézett, mindent tudott a futballról. A játékot menet közben alakította, éleslátásával, rendkívüli technikai tudásával gyorsította vagy lassította, labdáinak – ahogy mondani szokták – szeme volt, emellett a kapura is veszélyt jelentett, hiszen kiváló rúgótechnikával bírt.