Bevitték Magyarországnak a kegyelemdöfést a lengyelek: ők is részt vettek Erdély elcsatolásának ünnepén

Óriási felvonulás volt Bukarestben.

A nemzeti ünnepen minden zárva lesz.

Négynapos hétvége veszi kezdetét október 23-tól, csütörtöktől, így változnak a boltok nyitvatartási idejei is.
Csütörtökön, a nemzeti ünnepen a szokásoknak megfelelően nem nyitnak ki a boltok.

Ha valakinek mindenképpen csütörtökön kell vásárolnia, az csak a benzinkutakon lévő üzletekben vagy éjjel-nappali boltokban teheti ezt meg.
A gyógyszertárak közül is, csak az ügyeletesek lesznek nyitva.
Ahogy az Index is írja, péntektől azonban már változik a helyzet, és bár ez is munkaszüneti nap, az üzletek nagy része már kinyit és fő szabály szerint szombati nyitvatartással várja majd a vevőket.
Október 25–26-án, a hétvégén pedig a megszokott szombati és vasárnapi nyitvatartás lesz érvényben.
A posták október 23-án zárva lesznek, október 24–25-én pedig szombati (pihenőnapi) munkarend lesz érvényben.
A tömegközlekedésben jellemzően ünnepnapi menetrend lesz érvényben október 23-án, míg a többi három napon a szombati-vasárnapi rend szerint járnak majd a BKK járatai.
A szemetet a szokásos rend szerint szállítják el, így ahová csütörtökönként járnak a kukásautó, ott ugyanúgy megjelennek majd.
Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán