Sokáig emlékezni fogunk erre a békemenetre is – nyilatkozta ifjabb Lomnici Zoltán, a szervező Civil Összefogás Fórum - Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA) elnöki főtanácsadója az október 23-i rendezvényről szombat reggel az M1 aktuális csatorna műsorában.
Lomnici a békemenet és a Tisza aznap tartott rendezvénye közötti számháborúra úgy reagált, a mobiltelefonok cellainformációja eldöntötte a kérdést, ugyanis az alapján a Kossuth téri megemlékezésen több mint 80 ezren vettek részt, a Hősök terén tartott rendezvényen pedig 45 ezren voltak.
„Fantasztikusan éreztük magunkat és sokáig emlékezni fogunk erre a békemenetre is”
– idézte fel a csütörtökön történteket, és elmondta, boldog, büszke és az előző menetek lendületét mutató tömeg vett részt a vonuláson. Hozzá tette, fontos megcáfolni azokat a tudósításokat, amelyek hamis színben próbálták feltüntetni az ott lévők hangulatát és a tömeg létszámát.