Helyet kell teremteni a magyar oktatási rendszerben a valódi tudást adó terepi oktatásnak!

A szerző az NKE Óbudai Árpád Gimnázium igazgatója

Ha a tisztelt olvasó visszaemlékszik átalános iskolai vagy gimnáziumi élményeire, szinte biztos, hogy vidám közösségi pillanatok jutnak az eszébe: például az osztály egy-egy jól sikerült diákcsínye, valamely tanár emlékezetes szokásai, szavajárása, az áhított szalagavató partner felkérése vagy – talán leginkább – egy-egy jól sikerült osztálykirándulás kalandjai.

Egyetemi tanulmányai alatt minden tanárszakos hallgató megismerkedik a saját tantárgyának tanítási módszertanával, hogy minél hatékonyabb, lehetőleg bőséges szemléltetést és tanulói tevékenységet tartalmazó órákat tartson, melyek segítik tanítványaikat a szakami ismeretek sikeresebb elsajátításában.. Ezzel párhuzamosan magától értetődő az iskolai, tantermi órák jelentősége: rendszeres munkára, önfegyelemre, pontosságra, tanulásra nevelnek, fokozatosan növelik a saját tevékenységért viselt felelősséget, mindemellett fejlesztik a diákok gondolkodását, logikai, szövegértési képességeit, műveltségét és tartalmi ismereteit. Mindemiatt pótolhatatlan jelentősége van a „hétköznapi” tanórák iskolai folyamának:

Pont ezek az elemek tűntek el egyik pillanatról a másikra, amikor a koronavírus-járvány idején elindult a digitális oktatás: a szocializáció, a közösségi elem kimaradt, az oktatás szigorúan vett tartalmi-logikai, szellemi elemei tudtak megvalósulni az online térben.

Ha a fentebbi – nem kizárólag szakmai-logikai – oktatási-nevelési elemek jelentőségét elfogadjuk, a következő gondolat, hogy mindezek tantermen kívüli programok során hatványozottabban jobban, emlékezetesebben fejleszthetők. Bármennyire is életszerű és élvezetes órákat tartson egy tanár kolléga, onnantól kezdve, hogy az adott kérdések tantermi keretek között merülnek föl, egy láthatatlan „zárójelbe” kerülnek a diákok gondolkodásában.

Ezzel kapcsolatban kell megemlíteni az autentikus tudás fogalmát: ez alatt értünk minden olyan tudáselemet, melynek megismerésekor a diák érzi, hogy az ténylegesen a saját valóságával van kapcsolatban. Itt az iskolán kívüli oktatásnak, programoknak behozhatatlan előnye van, hiszen a fentebb említett tantermi „láthatatlan zárójel” rögtön lekerül az adott témáról, ugyanis teljes valóságában figyelhető meg egy földrajzi, biológiai, fizikai folyamat, vagy akár egy történelmi emlékhely. Ehhez kell hozzátenni, hogy egy-egy terepi, külső program esetén az ott tapasztalható jelenséget, felmerülő témákat rendszerint nem a hagyományos diszciplináris megközelítésben szokták megismerni a diákok, hanem a teljes komplexitásában, a tudományterületi határokon átívelve –

Mindehhez társul hozzá a személyes és közösségi élmény. A pszichológiai, kognitív kutatások egyértelműen alátámasztják, hogy az emberi agy a puszta logikai felismerésnél sokkal hatékonyabban jegyez meg olyan információkat, melyekhez valamilyen élmény kötődik. Ez pedig magától értetődően biztosított a terepi, külső helyszínen megvalósuló programok esetén. Jelen sorok írója gyakorta küldi a diákokat az egyes történelemi korszakokhoz kapcsolódó csoportos városbejárásra, vagy kirándulások esetén térképes nyomkeresésre. A feladat alapján elkészülő videók vagy fotós beszámolók szinte mindig tartalmazzák a program során megesett vidám pillanatokat is. Természetesen ez sem 100 százalékos hatékonysággal közvetít szakmai-elméleti tudást, de akár hosszú évekkel később is biztosan előhívható ismeretek jöhetnek így létre az említett, pótolhatatlan nem szakmai, hanem nevelési, szocializációs hozadékok mellett.

Az elmúlt években örvendetes kezdeményezések is indultak ebbe az irányba:

De a saját gimnáziumomhoz hasonló más intézményekben is lelkes tanárok sokasága szervez nap mint nap hasonló programokat. A Nemzeti Örökség Intézete által indított Nemzeti Emlékezetpedagógiai Program pedig azt célozza, hogy országosan minél több diák eljusson egy-egy nemzeti vagy történelmi emlékhelyre és ott gyakorlatias, élményt adó csoportos feladatok feldolgozása során ismerkedjen meg a helyszínnel. 

Ennek azonban van nehézsége is: a jelenlegi órarendek és iskolai működési módok közepette nehéz beilleszteni ezeket a programokat. Más tantárgyak esetében óhatatlanul elmaradó órákat generálnak, a programokat vezető tanárokat helyettesíteni kell és a klasszikus tananyagfeldolgozáshoz képest – pont a mélyebb és élményszerűbb mivolta okán – némi lemaradást, csúszást okoz.

nem beszélve a „hétköznapi” tanórákkal szemben szükséges komoly speciális felkészülésről. Éppen ezért hosszabb távon érdemes volna megfontolni, hogy a teljes oktatási rendszer működésében érdemes volna kialakítani azokat a lehetőségeket, hogy a 21. században a terepi, autentikus tudást és jelenségalapú megközelítést alkalmazó, élményt adó oktatási lehetőségeket minél életszerűbben lehessen beilleszteni az oktatás országos rendszerébe. Ez ráadásul egy valós alternatívát nyújt a több tekintetben nehézségeket is okozó digitalizációval szemben. Hiszen a digitális eszközök használata tényleg képes plasztikusabb, jobban megfogható, szórakoztató – de mégis digitális, így nem valóságos – képet nyújtani a diákoknak, míg a terepi jelenlét a tényleges valóságot tudja megmutatni.

Ahhoz, hogy mindezt országos szinten, rendszerszerűen lehessen megvalósítani, érdemes a tananyagelrendezésben és az iskolai munkarendben is megteremteni a lehetőséget terepi, külső oktatásra. Természetesen az országos múzeumi-emlékhelyi infrastruktúrát is fejleszteni kell, hogy nagyobb tömegben és rendszeresen tudjon diákokat fogadni. A közlekedés vagy adott esetben a szállás biztosítása is kérdésként merülhet föl, tehát egy ilyen változás nagyon sok egyéb feltétel teljesülése esetén lehet sikeres, de ugyanakkor talán ez a legjobb befektetés a jövőbe.

Az ő gondolatán túl Széchenyi István álláspontját is érdemes fölidézni: „Csinosítsuk értelminket, terjesszük tapasztalásinkat, keressük fel a tudóst, társalkodjunk az elmetehetőssel, nagyobbítsuk könyvtárainkat, jutalmazzuk a tudományokban, művészetekben fáradozót, haladót – üljünk kocsira, szálljunk hajóra s nézzük a világot – s emeljük hazánkat dicsőbb nemzetek sorába!”

Nyitókép: Pixabay