Fehérbe borult Székelyföld: gyönyörű képeket osztottak meg a havazásról (FOTÓK)

Már hóekével takarítanak, mert a következő napokban a helyzet romlására számítanak.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 1 és 9 fok között alakul.
A HungaroMet ezúttal is részletes tájékoztatást közölt arról, milyen időjárásra számíthatunk a közeljövőben.
Íme az országos előrejelzés szerda estétől csütörtök reggelig.
A záporos gócok egyre több helyen megszűnnek, a felhőzet is lassan szakadozik, csökken, egyre többfelé kiderül az ég. Ugyanakkor elsősorban a keleti határ közelében, illetve a Dunántúlon még hajnalban, reggel is maradhatnak felhősebb körzetek. Az északi, északkeleti szél a keleti tájakon és a Nyugat-Dunántúlon élénk maradhat, másutt mérséklődik.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 1 és 9 fok között alakul,
de az északi, derült, szélvédett, hidegre hajlamos helyeken fagypont köré, alá is süllyedhet a hőmérséklet.
Az Időkép pedig arról számolt be, hogy zivatarok és jégeső alakult ki Tolna és Baranya vármegyében szerda délután,
miközben az ország időjárását egy magassági hidegörvény határozza meg.
A nyitókép illusztráció. Fotó: Joe Klamar / AFP