„Tégy a gyűlölet ellen, te rohadék!”*

„Nem fog mindenki szeretni mindenkit, és nem fog mindenki egyetérteni mindenkivel, de ezt nem is várom el, sőt, kifejezetten ellenjavallom. Azonban a »tiszta közbeszéd« semmiféle lehetősége nem adott most (már jó ideje, és a helyzet egyre fokozódik, ráadásul ez nem magyar sajátosság, hanem egyre inkább világállapot). Az egyet nem értés aktusának a lehetősége nem adott, ugyanis. Mert az egyet nem értés alaphelyzete azt feltételezi, hogy létezik valamiféle közös talaj, ahol a vita lezajlik. És közös nyelv, amin lezajlik. Végletesen megromlott kapcsolatok működnek így, amikor már nincs közös értelmezési keret, nincsenek értelmezhető viták, csak – és akkor itt behozok egy újabb rémes közhelyet – az egymás mellett elbeszélés. Aminek nyilvánvaló következménye a mindent átható irritáció és gyűlölet. Hogyan nyomod ki a fogrémet a tubusból már megint?

A gyűlölet ellen elsősorban úgy tehetne az ország (és a világ), ha a másik létezését és alapállását egyáltalán legitimként fogadná el. Ha például nem hangoznának el olyan mondatok posztokban, hogy az illető el sem tudja képzeli, hogy a másik hogyan szavazhat egy másik pártra, hogyan gondolhat mást a világról, hogyan követhet másik értékrendet. De azt hiszem, ez a hajó elment. El, de rohadtul el. A kérdés már csak az, hogyan lehet egy ilyen világban… nem élni, mert élni természetesen lehet, ha az ember ezt az egész baromságot figyelmen kívül hagyja, persze hogyan hagyja figyelmen kívül teljes egészében, zárójel bezárva, hanem hogyan lehet értelmesen beszélni az úgynevezett közös dolgokról. Hát, nem tudom. Sehogy. Vagy valahogy mégis. Nevezhetjük az egészet mondjuk Don Quijote-metódusnak.”

*idézet a Hétköznapi Csalódások együttestől

Nyitókép: PIERRE-PHILIPPE MARCOU / AFP