Ursula von der Leyen megjelent a Békemeneten – Magyar Pétert is „magával vitte” (FOTÓ)

Erős felvételek készültek az Európai Bizottság elnökéről és a Tisza Párt elnökéről a Békemeneten.

Újabb kiszivárgott hangfelvétel bizonyítja, hogy a Tisza Párt a választásokig szándékosan rejtegeti valódi programját.
A Tisza Párt már tavasz óta dolgozik a részletes programján, ám a nyilvánosság csak közvetlenül a választások előtt, akkor is mindössze egy rövid kivonatot kaphat belőle – derül ki abból a Magyar Nemzet birtokába került hangfelvételből, amelyen Tarr Zoltán, a Tisza alelnöke hallható. A lap értesülései szerint Tarr ezúttal Budapesten beszélt erről, vagyis nemcsak az etyeki fórumon, hanem más helyszíneken is hasonló kijelentéseket tett.
A felvételen Tarr hangsúlyozza:
nagyon-nagyon későn és sokára lesz nyilvános mindez, azért, amit az előbb Áron mondott”.
A Magyar Nemzet szerint a Tisza alelnöke itt Dálnoki Áronra utalhatott, aki gazdasági szakértőként az etyeki fórumon szavaztatta a közönséget a többkulcsos adórendszerről.
Tarr a hangfelvételen egyértelművé teszi:
ugyan vannak, léteznek, alakulnak ezek a szakmai elképzelések és hozzájuk is lehet jutni egyébként, de nem fogjuk publikálni ezeket”.
Majd hozzáteszi:
Amit publikálni fogunk a választást megelőzően, az egy nagyon rövid kivonata lesz annak a programnak, amire készülünk. Azért, amit Áron elmondott.”
Mint ismert, elsőként a Mandiner számolt be arról, hogy Tarr az etyeki fórumon gyakorlatilag nyíltan elismerte: adóemelésre, azaz többkulcsos adóra készülnek, de erről a kampány idején nem akarnak beszélni. Akkor így fogalmazott:
Választást kell nyerni és utána mindent lehet”.
Ugyanott az is kicsúszott a száján:
Nem fogok mindent elmondani, mert akkor megbukunk”.
Nyitókép: MTI/Hegedüs Róbert