Mit olvasott a HVG a miniszterelnök sorai között?

„Orbán Viktor egy Lentulai Krisztiánnak adott átfogó interjúban az európai megélhetési válság gazdasági hátteréről, az uniós szankciók következményeiről és az orosz állami vagyon körüli vitákról beszélt, amikor úgy fogalmazott: „ilyen még a második világháborúban sem volt”. A HVG elemzése – amely az interjú gazdasági állításait értelmezi újra – azt állítja, hogy a miniszterelnök túlzó és félrevezető képet fest, és az Eurostat adataira hivatkozva Magyarországot az „EU legszegényebb országaként” írja le. Elemzésünkben azt vizsgáltuk meg, milyen gazdasági mutatókból dolgozik a HVG, hogyan értelmezi azokat, és hol csúszik el a statisztikai logika, amikor egy fogyasztási adatból szegénységi ítéletet vezet le. Megnéztük, miként válik a „kontextusba helyezés” gazdasági értelemben jelentéseltolássá, és mit olvas bele a HVG a miniszterelnök gazdasági állításaiba.

Orbán Viktor a megélhetési nehézségekről szólva általános európai jelenségről beszélt az interjúban, amikor úgy fogalmazott: „Európa több országában már a mindennapi megélhetés is megfizethetetlenné vált.” A HVG ezt az állítást így „helyezi kontextusba”: „Az igazság ezzel szemben az, hogy az Eurostat legfrissebb adatai szerint ha azt nézzük, hogy az emberek mennyi pénzt tudnak elkölteni, akkor már nem Bulgáriával holtversenyben, hanem egyedül vagyunk az EU legszegényebb országa.” A lap ehhez az Eurostat tényleges egyéni fogyasztásra (AIC) vonatkozó rangsorát hozza elő, és ebből vezeti le azt az állítást, hogy Magyarország „egyedül az EU legszegényebb országa” – vagyis egy, az interjúban el nem hangzott állítást állít szembe egy Európa-szintű megélhetési problémára vonatkozó kijelentéssel, miközben a kettőt egyazon „kontextus” részeként kezeli.

Ez azonban nem Orbán kijelentésének cáfolata, hanem egy másik mérőszám politikai értelmezése, amelyről korábban részletesen bemutattuk, miért alkalmatlan önmagában a szegénység vagy az életszínvonal megítélésére. A HVG tehát nem Orbán állítását vizsgálja, hanem narratívát próbál építeni, statisztikai torzítással. 

A csúsztatás azonban nemcsak a mérőszám kiválasztásában, hanem annak megfogalmazásában is tetten érhető. A HVG úgy ír az Eurostat adatairól, hogy „ha azt nézzük, hogy az emberek mennyi pénzt tudnak elkölteni”.

A fenti táblázat azt mutatja meg lépésről lépésre, hol történik meg az az értelmezési ugrás a HVG-cikkben, amelynek végén az Eurostat egy fogyasztási mutatójából szegénységi ítélet lesz. A kiindulópont  az Eurostat által publikált tényleges egyéni fogyasztás (Actual Individual Consumption, AIC) mutatóját használja fel, amely azt méri, milyen javakat és szolgáltatásokat költöttek el ténylegesen a háztartások. A torzítás nem magában a számban, hanem az értelmezési láncban jelenik meg: a HVG az „elköltött” fogyasztást elkölthető pénzként kezdi el kezelni, majd ebből jövedelmi és végül szegénységi következtetést von le. Ez a lépcsőzetes átalakítás azonban nem szerepel az Eurostat módszertanában, és nem támasztható alá statisztikailag sem.

A grafikonból az is világosan látszik, hogy a HVG értelmezése szisztematikusan figyelmen kívül hagy olyan dimenziókat, amelyeket az Eurostat módszertana alapvetőnek tekint: a vagyoni helyzetet, a megtakarítási döntéseket, valamint azt a különbséget, hogy az alacsonyabb fogyasztás szükségszerűen valamilyen kényszer vagy tudatos stratégia eredménye-e.

Különösen beszédes, hogy amíg az AIC az állam által nyújtott szolgáltatásokat is beleszámolja a fogyasztásba, a HVG olvasatában ezeknek nyoma sincs, és a rangsor kizárólag a „hiány” bizonyítékaként jelenik meg. A HVG cikke tehát nem egyszerűen „kontextusba helyez”, hanem új jelentést ad egy statisztikai mutatónak, és ebből olyan normatív következtetést von le, amelyet sem az Eurostat módszertana, sem az Európai Unió jóléti indikátorrendszere nem támasztja alá.

A grafikon értelmezésekor különösen fontos, hogy az Európai Unió a szegénység és a társadalmi kirekesztődés mérésére nem a fogyasztási mutatókat, hanem egy külön, kifejezetten erre a célra kialakított indikátort használ. Ez az úgynevezett AROPE-mutató (At Risk of Poverty or Social Exclusion), amely több dimenziót egyesít: egyrészt az alacsony jövedelmi helyzetet (a mediánjövedelemhez viszonyítva), másrészt a súlyos anyagi és társadalmi deprivációt, harmadrészt pedig a nagyon alacsony munkaintenzitású háztartások arányát. Az AROPE éppen azért tekinthető az uniós statisztikai gyakorlat alapmutatójának, mert nem egyetlen számra redukálja a megélhetési viszonyokat, hanem egyszerre veszi figyelembe a jövedelmi helyzetet, az anyagi sérülékenységet és a munkaerőpiaci beágyazottságot. Míg tehát az AROPE több, egymást kiegészítő mutató alapján vizsgálja a megélhetési kockázatokat, a HVG értelmezése egyetlen fogyasztási rangsorra redukálja ugyanezt a kérdést. Ez nem pusztán módszertani leegyszerűsítés, hanem az uniós statisztikai logikával ellentétes értelmezési eltolás, amely egy többdimenziós társadalmi kérdést egyetlen, erre a célra nem alkalmas mutatóra szűkít le.

A HVG tehát nem egyszerűen számokat idéz, hanem egy fogyasztási mutatóból olyan jelentést olvas ki, amely túlmutat annak definiált tartalmán, és ezzel átalakítja az eredeti állítást is. Ami Orbán Viktor részéről egy Európa-szintű gazdasági válságra vonatkozó helyzetértékelés volt, abból a HVG értelmezésében egy Magyarországot minősítő szegénységi ítélet lesz. Ez nem a kontextus bővítése, hanem annak átrendezése: nem azt vizsgálja, amit a miniszterelnök mondott, hanem azt, amit bele tud olvasni. A kérdés így végső soron nem az, hogy mit mutat egy statisztika, hanem az, hogy ki és milyen logika mentén ad neki jelentést – és ebben a folyamatban hol húzódik az elemzés és a narratíva-gyártás határa.”