Schiffer újra célba vette Magyar Pétert: „A Tisza Párt a NER paródiája!”
2025. szeptember 10. 13:47
A volt országgyűlési képviselő kendőzetlenül elmondta véleményét az új nemzeti konzultációról is.
2025. szeptember 10. 13:47
3 p
8
10
45
Mentés
Schiffer András ügyvéd, volt országgyűlési képviselő volt az eheti Öt csatorna Közelkép műsorának vendége, ahol Gavra Gábor műsorvezetővel a kötcsei eseményekről beszéltek. Az LMP korábbi elnöke Orbán kötcsei beszédével kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy Orbán Viktor nemzeti konzultációs bejelentése ismét megsértett egy demokratikus normát.
A volt politikus szerint azzal, hogy a kormány a legfőbb ellenzéki kihívóról rendez egy nemzeti konzultációt, gyakorlatilag alátámasztja azokat a bel- és külföldi célzott kritikákat, amelyek a demokratikus deficitről szólnak.
Ezért érzem ezt nagyon durvának, függetlenül attól, hogy a Tiszának az állítólagos terveiről egyébként mit gondolok. Egyébként az a rémísztő, hogy nincsenek tervei”
– emelte ki.
Schiffer szerint ahhoz hozzászokhattunk már, hogy a kormány egy pártpolitikai eszközt, a nemzeti konzultációt önálló állami intézménnyé formálta, azonban véleménye szerint eddig legalább az a „vékonyka védelem állt mögötte, hogy a konzultációra bocsátott kérdések legalább érintőlegesen nemcsak a Fidesz, hanem a kormány és állam hatáskörét is érintették: ilyen volt az úgynevezett „migránskvóta”, vagy Ukrajna EU-csatlakozásának ügye is”.
Schiffer elmondta, szerinte miért „a NER paródiája” a Tisza Párt, valamint miért nem megfelelő sem Orbán Viktor, sem Magyar Péter válasza a globális válságok sorára.
Gavra Gábor és Hont András kérdezte a miniszterelnököt gazdaságról, háborúról, a nemzeti konzultációról, Hatvanpusztáról, és a végrehajtó-maffiával kapcsolatos állításokról.
Úgy megy át rajtuk a propaganda, hogy az se inti őket óvatosságra, hogy nem olyan régen mind a pénzügyminiszter, mind a miniszterelnök bemondta a 8 százalék fölötti hiányt.
A hangzatos szavak ellenére semmilyen érdemi korrekció nem törvént a költségvetési folyamatokban, pusztán két nagyobb tételt hozta össze a gigantikus júliusi szufficitet – tudta meg a Világgazdaság.
Hortay Olivér és Palóc André letette képviselői esküjét az Országgyűlés hétfői rendkívüli ülésén, majd mindketten csatlakoztak a Fidesz parlamenti frakciójához. A két politikus Szijjártó Péter és Budai Gyula megüresedett mandátumát vette át.
Kétnapos rendkívüli ülést tart az Országgyűlés augusztus 10-én és 11-én, amelynek várhatóan az új köztársasági elnök megválasztása lesz az egyik legfontosabb napirendi pontja.
Ebből az összefüggésből érthető meg igazán, hogy mi történik Magyarországon, amely távolról sem politikai, sőt nem is társadalmi, hanem annál mélyebben fekvő okokra vezethető vissza.
Úgy megy át rajtuk a propaganda, hogy az se inti őket óvatosságra, hogy nem olyan régen mind a pénzügyminiszter, mind a miniszterelnök bemondta a 8 százalék fölötti hiányt.
p
6
0
3
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 45 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ihavrilla
2025. szeptember 11. 08:06
Az interjú 47. percében azt mondja Schiffer, hogy Kármán államtitkár védte a Parlamentben az egykulcsos adót "velünk MSzP-sekkel szemben" ! Freud megjött? Én úgy emlékszem, hogy hivatalosan nwem volt Schiffer mszpés, habár a család erre predesztinálta.
Válasz erre
0
0
Türelem
2025. szeptember 10. 19:12
András!
Ez mind igaz, de mondd, a zsidó értelmiség mikor lesz végre képes egy nemzetben gondolkodó párt létrehozására, Te, egyedül kevés vagy.....
Válasz erre
0
0
kbs-real
2025. szeptember 10. 17:53
Nem az ellenzéki pártról szól a tervezett konzultáció, hanem konkrét adózási elképzelésekről.
Válasz erre
3
0
csulak
2025. szeptember 10. 17:51
Mit ajánl Magyar Péter?
Magas rezsiszámlákat.
Drága benzint, áramot és gázt.
A családtámogatások eltörlését.
Gender ideológiát.
Ukrajna támogatását a mi kárunkra.
Az agrártámogatások megszüntetését.
Magas munkanélküliséget.
Drog liberalizációt
Migráns áradatot.
A fiatalok adómentességének eltörlését.
Magas adókat.
Szavazz a nyomorra!
Válasz erre
2
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!