Ezt akarja eltitkolni Magyar Péter: mindenki sokkal többet fog adózni, ha jön a Tisza-adó (VIDEÓ)

A Tisza Párt elnöke mindenkit börtönbe zárna, aki leleplezné a terveit.

Globalista bankárvilág, balos szakértők Magyar Péter és a TISZADÓ mögött!
„Kezdjük az elején! 2010-ben, az Orbán-kormány megalakulása után szinte azonnal belekezdtek napi vészmadárkodásukba a balliberális közgazdasági »zsenik«, akik hétről-hétre akkurátusan elmagyarázták, hogy Magyarországon mindjárt államcsőd lesz. Nem lett Amikor aztán – évtizedes financiális rabiga után – Orbán Viktor útilaput kötött az IMF talpára, akkor is hangosan zúgott a megszokott kórus Petschnig Mária Zitától Surányi Györgyön át Bokros Lajosig, hogy most mindennek vége. Nem lett Majd ájultan sápadoztak ezek a roppant européer »tehetségek« akkor is, amikor a kormány egykulcsos személyi jövedelemadót vezetett be, nem is beszélve a folyamatos adó- és járulékcsökkentésekről, ilyenkor is minden alkalommal, menetrendszerűen előadták a fiskális hattyú halálát.
Ezt is ajánljuk a témában
A Tisza Párt elnöke mindenkit börtönbe zárna, aki leleplezné a terveit.
Az ilyen Bokros- és Surányi-félék szokták például az édesanyák adómentességét »világbajnok gonoszságnak« nevezni, a rezsicsökkentést pedig azonnal eltörlendőnek nyilvánítani...
Megdöbbentő, hogy a balos közgazdasági kreativitás kizárólag az adóemelésből, az örökös megszorításokból, a Kádár-érában gyökerező, kollektív nadrágszíj-meghúzásból és a kegyelemkenyérként osztogatható segélyekből áll. Kizárólag eddig terjed a fantáziájuk, ezt szokták meg, ebben hisznek, ezt szeretik. Egyszerűen se kiköpni, se lenyelni nem képesek azt, hogy bizony létezik más út is.
Pedig van ilyen. Például arra ösztönözni az embereket, hogy dolgozzanak minél többet, hogy alapítsanak családot, vállaljanak gyerekeket, az állam pedig alacsonyabb adókkal, családi adókedvezményekkel, soha nem látott otthonteremtési támogatásokkal, alacsony hitelkamatokkal, a 25 év alattiak és a többgyermekes édesanyák adómentességének bevezetéssel motiválja a törekvéseiket.
S ha több pénz marad az embereknél, akkor majd bátrabban fognak vásárolni, szolgáltatásokra, utazásra, tartós fogyasztási cikkekre költeni, ami újra a hazai gazdaságot pörgeti. Nem olyan bonyolult ez, de valahogy véletlenül sem jutott soha a baloldal agytrösztjeinek eszébe.
Ahogy az sem, hogy például bevezessék az online pénztárgépek egyszerűen nagyszerű ötletét, amelynek köszönhetően évről-évre százmilliárdokkal több kerül az államkasszába, mint 2010 előtt.
Mily meglepő: Magyar Péter tanácsadói egytől-egyig a régi balos és neoliberális gazdaságpolitika hirdetői, mind olyan „szakemberek”, akik egész életükben felfelé sikítottak a fiskális hullámvasúton. Íme:
Régi balos elvtársnő, mostanság a Tisza egyik gazdasági megmondóembere, aki rendszeresen, nagy hévvel bírálja az édesanyák szja-adómentességét és elvenné a 13. havi nyugdíjat, máskor pedig szenvtelenül arról beszél, hogy Magyar Péterék csak úgy csökkenthetik néhány élelmiszer áfáját, ha a másik oldalon adót emelnek.
Ezt is ajánljuk a témában
Magyar Péter körül botrány botrányt követ, és emberei sorra tűntek el a süllyesztőben.
A Tisza körül legyeskedő neoliberális közgazdász a Magyar Nemzeti Bank elnökeként 1990-ben eladta nemzeti aranytartalékunk jelentős részét, mintegy 43,5 tonnát. Egyes számítások szerint, csak ezzel a kártékony akcióval 1,5 milliárd dollár kárt okozott Magyarországnak. Az aranytartalék elkótyavetyélése mind nemzetgazdasági, mind nemzetstratégiai értelemben indokolatlan és káros lépés volt, hiszen az aranybefektetés a stabilitás és az értékállóság egyik záloga, különösen válságok idején.
Ezt is ajánljuk a témában
Magyar Péter tanácsadója a Rákosmenti Tisza Szigeteknél tett bicskanyitogató kijelentést.
Csöndben jegyezzük meg, hogy 2010 óta Orbán Viktor és kormánya több mint harmincszorosára emelte az ország aranykészletét!!!
Surányi György bűnlajstromából ne felejtsük ki azt sem, hogy társszerzője és aktív támogatója volt Bokros Lajos egykori pénzügyminiszter megszorító csomagjának, amelynek hatására az 1994. évi 18,8 százalékról 1995-re 28,2 százalékra növekedett az infláció.
Kármán András:
Magyar Péter Kötcsén jelentette be, hogy a Tisza új szakértője Kármán András közgazdász lesz, aki 2010 júniusától majd’ másfél évig az Orbán-kormány adó- és pénzügyi szabályozásért feleős államtitkára volt. Belső információk szerint anno azért kellett távoznia, mert szembement Orbán Viktor azon elképzelésével, hogy az IMF-et haza kell zavarni, a globalista pénzvilág által hazánkra kényszerített pénzügyi béklyót pedig egy életre le kell rázni magunkról. Kármán ezek után az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank igazgatóságában, majd ez egyik legnagyobb – osztrák tulajdonú – banknál töltött be vezető pozíciókat.
Nem kell ahhoz közgazdásznak lenni, hogy az ember megértse, mi folyik itt valójában. Amikor az ellenzék „szakértői” kormányzást emleget, mindig olyankor kerülnek elő ezek az alakok, akik nem tudnak kibújni a bőrükből, és egyszerűen be vannak oltva az ellen, hogy jót tegyenek az emberekkel. Ilyenkor persze menetrendszerűen adóemelések szoktak következni, az adókedvezmények, a rezsicsökkentés, a családtámogatási rendszer megszűntetésével és a 13. havi nyugdíj elvételével megspékelve.
Most is éppen erre készülnek, hazudozzon bármit is Magyar Péter, a megbízóik ugyanis pontosan ezt diktálják. Ők számokat, statisztikákat, kőkemény globális pénzügyi érdekeket látnak maguk előtt, Orbán Viktor kormánya pedig hús-vér magyar embereket, egy magabíró országot és nemzeti szuverenitást – mindenek felett. E két út közül választunk majd 2026-ban.
Van még kérdés, vajon mi volna minden egyes magyar ember érdeke?”
Fotó: MTI/Purger Tamás