Ez valami elképesztő: a tiszás Tibi atya szerint a Bokros csomag egy álom volt, és óriási megszorításokra lenne szükség Magyarországon

2025. szeptember 10. 13:15

Tóth Máté felmentette a Tiszát, amiért nem mer beszélni erről nyilvánosan, hiszen át lett már mosva az emberek agya...

2025. szeptember 10. 13:15
null

Elképesztő publicisztikát írt közösségi oldalán Tóth Máté, a Tibi atya népszerű trash-oldal vezetője, aki az utóbbi időben rendre beleszólt a közéleti témákba és teljes mellszélességgel kiállt a Tisza Párt mellett. Így történt ez szerdán is, amikor is a Tisza-adó kapcsán osztotta meg magvas gondolatait. Mint ismert, kiszivárgott a Tisza gazdasági kabinetjéből egy dokumentum, amelyben az áll, hogy egy többkulcsos adót vezetnének be kormányra kerülésük esetén.

Ezt is ajánljuk a témában

Ezt támogatta Dálnoki Áron is, aki Tarr Zoltán mellett szerepelt azon a felvételen, ahol a Tisza alelnöke azt mondta, vannak dolgok „amelyekről nem beszélhet”, mert akkor megbuknak, majd a kamerák kereszttüzébe elkezdett mesélni az adótervről. Ezt értelemszerűen megszorításként értelmezték a kritizálók, hiszen a jóval többet adóznának a kikerült dokumentum alapján a jövedelmük után az emberek.

Tóth Máté azonban gyalázatos iránynak tartja, hogy a „megszorítás” kifejezést ennyire tudatosan próbálják negatív konnotációval felruházni, úgy látja, bár megszorítani senki nem szeret, de vannak olyan helyzetek, amikor muszáj. 

Ezt is ajánljuk a témában

„Ha nem történnek meg ezek a lépések, katasztrofális, előre nem is látható kaszkádok indulhatnak el, amelyek egyik állomása lehet akár az államcsőd is. Ilyenkor a megszorítás a felelős döntés egy ország hosszú távú jövője szempontjából. Ehelyett azt látjuk, hogy még az alvadt, véres gecit okádó sátánnál is rosszabbnak állítják be azt, aki kimondja: szükség van rájuk” – folytatta.

„Amikor 0-24-ben ömlik a csapból a narratíva ilyen átkeretezése, több millió ember fejében íródik át a valóság. Az egybites, önző szavazó rögtön arra gondol – mivel erre kondicionálták -, hogy az állam csak el akar venni tőle, hogy neki kevesebb legyen. A gondolat második fele viszont sosem jut el hozzá: az állam azért vesz el tőle most, hogy később több lehessen neki. És ez ijesztő, mert újra és újra milliók fejébe verik be, hogy csak rövid távon szabad gondolkodni.” – tette hozzá.

Az eddig is bicskanyitogató írás itt egy újabb fordulatot vett, hiszen Tóth hűségesküt tett a botrányos Bokros-csomag mellett, ugyanis úgy látja, az mentette meg az országot az államcsődtől, és képes volt növekedési pályára állítani Magyarországot.

Negyedik éve van recesszióban az ország. Stagfláció van. A befektetők menekülnek, az ipar zuhan, romokban a fél ország. Bár még tartanak a 2022 utáni megszorító intézkedések, a baj az, hogy ezek csak akkor működnek, ha a befolyt pénzt megfelelően költik el. Itt viszont ez nincs így”

– vélekedik.

A Tibi atya blog szerzője szerint „szomorúan kell kimondani: óriási megszorításokra lenne szükség Magyarországon – és valószínűleg ez vár ránk a 2026-os választások után”. 

Mint írja, „hosszú évek alatt annyira átmosták egy hatalmas réteg agyát, hogy teljesen érthető, miért nem mer senki nyíltan beszélni erről”. 

Az emberek egyszerűen nem akarják hallani a kellemetlen igazságot. Milliók élnek Magyarországon, akik a tejjel-mézzel folyó Kánaán ígéretének reményében húzzák be az X-et – annak, aki többet ígér”

– fogalmazott.

 

Nyitókép: Facebook

Összesen 43 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
londonbaby
2025. szeptember 10. 16:00
választások után ilyenekkel fűtünk majd !!!!!
Válasz erre
1
0
mondeos
2025. szeptember 10. 15:49
Hé Tiszabirka igazmondók! Ha ennyire romokban vagyunk miből akarjátok Ukrajnát nyakló nélkül támogatni? Miért akarjátok inkább drágán venni az orosz gázt és olajat Európa legdrágább (horvát) vezetékén keresztül? Vagy akkor mégiscsak ennyire jól megy nekünk? Hogy van ez bohócok?
Válasz erre
0
0
Domino
2025. szeptember 10. 15:29
Úgy gondolom, hogy a Tiszások többsége nem azért akar rájuk szavazni, hogy rosszabb legyen. Nagy részük azért akar a Tiszára szavazni, mert szerintük ami most van az nagyon rossz és sokkal jobbat akarnak. A Fidesz nem akar választást bukni sem jövőre, sem utána. Ezt abból is gondolom, hogy egyre több a "fiatal" Fideszes képviselő. Ha választást akarnának bukni, leígérnék a csillagokat, majd nem teljesítenék. Ugyanez történne ha valami balul sülne el és vissza kellene vonniuk olyan intézkedéseket amik már vannak, vagy a választásokig még megvalósulnak. Nem gondolnám, hogy gazdaságilag akkora nagy baj lenne, mint ahogy az ellenzék állítja. Úgy gondolom, hogy hosszú távra terveznek, nem hiába vásárolta be magát az állam olyan dolgokba amik hosszú távon lesznek csak nyereségesek. (energia, utazás, telekommunikáció)
Válasz erre
0
0
INB83
2025. szeptember 10. 15:19
Azt írja: "A befektetők menekülnek. Az ipar zuhan. Romokban az ország." Erről szeretnék egy több évre visszamenőleges listát. Ki azok a menekülő befektetők? Mennyi munkahely szűnt meg általuk, amit nem lehetett pótolni. A zuhanó ipar tételesen mit jelent. A romokban az ország tételesen mit jelent? És persze nem a szokásos Oktatás! Egészségügy! Korrupció! puffogtatás érdekel, hanem a száraz számadatok, statisztikák. Köszönettel
Válasz erre
1
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!