Legyen egy bullshittelő troll a miniszterelnök?

Magyar Péteren nem fog a szégyen. Lépten-nyomon kiderül, hogy elárulta családját, közösségét, hazudozik összevissza, telefont dob a Dunába, bennfentes kereskedéssel gyanúsítják, ám mindez – amikor a sajtó szembesíti vele – nem árt meg a hívei körében a megítélésének.

Aki erkölcs nélküli, aki az elemi normákat sem tartja be, attól dőreség számon kérni etikus viselkedést vagy polgári illemet. Hívei ezt is másként értelmezik: erénynek tartják, milyen ügyes a mi Péterünk – lop, csal, hazudik, mégis szeretjük.

Komoly értelmiségiek, akik életművük szerint hittek valamiben – szabadelvű gondolatokban, a politikai erkölcs fogalmában, esetleg modern baloldali eszmeáramlatokban – naponta szembesülnek azzal, hogy kiválasztottjuk nem csupán összevissza beszél, de ráadásul véletlenül sem azt mondja, amit ők gondolnak. „Milyen ügyes” – magyarázzák. Bizonyára nem is látja másként a dolgokat, mint mi, csak ez a mestercsele: 

Az ellenzéki párt elnöke megszállottan támad mindenkit a közösségi média felületén: kényszeresen ír provokatív posztokat és kommenteket. Valódi troll. Pontosabban: nem valódi, hiszen a békebeli mitológiai trollok a napfényen kővé váltak. Neki azonban – hiába csorog a megolvadt agyvelő a füle mögül – mindezt csak dicsőségként láttatja. Pontosabb tehát: 

Mindehhez a bullshittelés királya: azt mondja, hogy amit az emberei mondanak, az a párt álláspontja, majd károgva hőbörög, amikor a párt álláspontját a párt vezetőjével (vele) azonosítják. Azt mondja, nem igaz, amit tegnap mondott; nem úgy mondta, s nem igaz az sem, amit tegnapelőtt, mert ma már másként gondolja. „Hazámat egy szelfiért” – s ha impulzív trollfeje úgy tartja, bármit, bármikor, bármiért. Csak a közfigyelem maradjon.

„Mesteri” – csattint elismerően és nyilvánosan a valódi tudással bíró, elismert értelmiség számos egykori ikonja.

Nincs új a nap alatt: a szociálpszichológia már évek óta vizsgálja a kóros bullshittelőket, azaz a „magyarpétere­ket”. A bullshittelő úgy kommunikál, hogy egyáltalán nem érdekli az igazság, a tények vagy a bizonyítékok. Megszólalásainak célja, hogy meggyőző és hatásos legyen – függetlenül attól, hogy amit mond, igaz vagy hamis. A bullshittelő akár véletlenül mondhat igazat is, de ő maga nem tudja, és nem is érdekli.

A tudományos vizsgálatok arra jutottak, hogy a magyarpétere­ket beszéd közben egyáltalán nem érdeklik a tények; nem érdekli őket, hogy szavaik helyesen írják-e le a valóságot. Az igazsággal szembeni közömbösség jellemző rájuk: megszólalásaikban érdektelen számukra, hogy igazat beszélnek-e vagy sem; egyetlen szempontjuk, hogy feltűnőek, botrányosak legyenek.

A „magyarpéterkedés” így az elszámoltathatóság nélküli ígéretek és a valóság nélküli térben tett állítások halmaza – az erre fogékony közönség elismerése mellett.

Ha valaki ezzel az attitűddel hatalomra tesz szert – egy családban, osztályközösségben, vagy (Jóisten ne adja) nagyobb közösségben – ott menthetetlenül káosz tör ki, amit a bullshittelő, trollkodó élvez, az általa uraltak viszont belerokkannak.

Voltaképp mindegy, hogy a Tisza Párt elnökét tényleges rosszhiszeműség vezeti tetteiben és gesztusaiban, vagy csak a troll alkatából következően olyan, amilyen.

Két kérdéssel azonban szembe kell nézniük árnyaltabb gondolkodásra képes híveinek:

1. Abból indulnak ki, hogy elegük van a mostani kormányból, ezért bármi jön, az csak jobb lehet, mert ez a kormány megy. Bizonyosak lehetnek benne, hogy a „bármi”-re fognak szavazni, mivel Magyar Péterről csak annyit lehet tudni, hogy szeretne Orbán lenni – ugyanakkor az Orbánnal szembenálló pártfrakció tagja, és azt támogatja Brüsszelben. 

Az Országgyűlésben pedig még ő sem tudja, mit fognak tenni a frakciójának – egyelőre általa sem ismert – tagjai; vélhetően nem is érdekli, mivel úgy véli, bullshittelő trollkodással ural majd mindenkit.

Ez a „bármi” valóban bármi lehet: a weimari köztársaság utáni Hitler, a cári Oroszország utáni bolsevikok, vagy akár maga a kánaán, ahol Magyar hatalomra jutása után a Kutyapárt ígérete – örök élet, ingyen sör – a legkevesebb, ami mindenkinek jár. Senki sem tudja, mi következik: olyan ez, mintha valakit pánikroham fogna el egy felhőkarcoló tetején, és úgy döntene, hogy ennél még leugrani is jobb. Meglehet, hatalmas, testet óvó habanyagba zuhan, ahol ínyencségekkel terített tálak és automatikus oxfordi felvételi vár a gyerekekre – de a statisztikák szerint valószínűbb, hogy halálra zúzza magát.

2. A másik kérdés az, hogy ha valami nyilvánvaló hamisághoz asszisztálunk, az miként hat ránk? Sokan azt mondják, azért asszisztálnak a bullshittelő trollnak, mert Orbán leváltásának reményét hozza. Másrészt: „ilyen a politika” – látszat, hangzavar, szimuláció. Holott személyes életükben nyilván különbséget tesznek igazság és hazugság között; halandzsa és igényes érvek között; ösztönösen érzik a különbséget a kóros felületesség és a mélység között. Szeretteik körében a „bármit hazudj, csak a cél számít” nem norma.

A politikai térben azonban egy vélt „nagyobb jó” reményében már most erodálják magukat szellemileg, és ismeretlen rizikónak teszik ki az országot. Ez rendkívül drága árnak tűnik – és akik ettől rosszul vannak, azoknak azért kell küzdeniük, hogy végül ne a többségnek kelljen állnia a cechet.

Nyitókép: Facebook