„Ez az ember egy pszichopata; ilyen folyékonyan csak pszichopaták képesek hazudni” – Bayer Zsolt a Mandinernek

Rogyásig tele van a jobboldali média Magyar Péter elemzésével, szó van a politikájáról, illetve annak hiányáról, az előéletéről, a fogottságáról, ám ritkán hangzik el, hogy egy ilyen karaktert bármilyen baráti vagy munkaközösség két hét alatt kiveti magából. Hogy lett ebből ma politikai tőke Magyarországon? 
Ennek az alaknak nincs pozitív politikai tőkéje, csak negatív. Ha egyáltalán nevezhetjük politikai tőkének, akkor az nem más, mint hogy az a tizenöt-tizenhat éve frusztrálódó ellenzéki tömeg, amely egyre nehezebben viseli, hogy újra és újra felsül az adott messiásával, most az összes maradék reményét ebbe a pszichopatába vetette. Innentől kezdve a kognitív disszonancia csodálatos virágba borulását látjuk. Ha csak belegondolunk, hogy Tiszakécskén Magyar Péter kiállt, és elmondta, hogy az új 3 százalékos otthonteremtési hitel rettenetes, s egy hét alatt 20 százalékkal felmentek az ingatlanárak, borzasztó, iszonyat, majd három hét múlva ugyanez az ember bejelentette, hogy ha majd megnyeri a választást, az otthonteremtési programot a 3 százalékos hitellel együtt mindenképp meg fogja tartani. És ezt ugyanúgy megtapsolják. Na most akkor? Ez maga a kognitív disszonancia, mindegy, hogy mit mond, elmondja hétfőn, hogy ez fehér, kedden, hogy fekete, szerdán, hogy piros, és a szekta meg fogja tapsolni. 

Ruszin-Szendi Romulusz Kötcsén meglökte Móna Márk kollégánkat, majd azt állította, hogy megölelte. 
Semmi nem számít. Kedvesen elbeszélgettek, nem lökdöste, odébb tolta, megölelte stb. Ez az ember egy pszichopata, ilyen folyékonyan, homlokegyenest szembemenve a valósággal csak pszichopaták képesek hazudni. Sok ember hazudozik, de a pszichopata úgy teszi, hogy akik látják, egy idő után kifogynak az érvekből. Ha valaki besétál ebbe a szobába, és mély átéléssel azt mondja nekem, hogy milyen szép a fekete ingem, akkor nyilván rávágom, hogy de hát ez fehér. Ha ő ragaszkodik hozzá, hogy fekete, akkor egy idő után mit mondok neki? Vagy azt, hogy hülye, vagy azt, hogy színvak. Több érvem nincs. 

Tarr Zoltán azt mondta, hogy nem beszélhetnek bizonyos dolgokról például adókérdésekben, mert akkor megbuknának, aztán a rákövetkező napon előállt Magyar Péter, és kihirdette, hogy ők az adócsökkentés kormánya lesznek. 
A legsúlyosabb az egészben a szektaidomítás. Azon a felvételen, ahol Tarr Zoltán elmondja, hogy nem mondja el, mert akkor megbuknának, ott van egy másik alak, Dálnoki Áron gazdasági szakértő. Mivel is kezdi? Azt mondja, tartsunk egy szavazást: ki van a progresszív adózás mellett? És kilencven százalékban mellette vannak. A nagy gazdasági és adószakértőjük megszavaztatja a saját szektáját, és az boldogan megszavazza, hogy igen, progresszív adózást szeretne. Majd másnap jön Péter, és azt mondja, hogy ők lesznek az adócsökkentés kormánya. Hahó, itt mindenki hülye?

Petschnig Mária Zita több tucat Tisza-szigetes rendezvényen jelent meg a férjével, Kéri Lászlóval, és szintén a progresszív adózást méltatta. Erre Magyar Péter bement az ATV-be, és közölte, hogy Petschnig Mária Zitának semmi köze a Tisza Párthoz. 
No comment.

A 2010-es választás előtt azt lehetett érezni, hogy ott van a levegőben a Fidesz-győzelem: Gyurcsány Ferenc kormánya hibát hibára halmozott, amin Bajnai Gordon sem tudott segíteni. Mindenki látta, hogy újra jönni fog a Fidesz, de azt, hogy négy cikluson át hatalomban marad, úgy vélem, te sem gondoltad. Arra van lelkileg beállítva a magyar társadalom, hogy két ciklust bír ki, az okozza a mai elképesztő pszichózist és dühöt, hogy nincs váltás? 
Álljunk meg egy pillanatra, és próbáljuk meg végiggondolni, mit is értünk valójában magyar társadalom alatt. Menjünk vissza a rendszerváltozásig. Negyven év kommunizmus, kádárizmus után azt gondoltuk, elképzelhetetlen, hogy a magyar ezeket szabad akaratából valaha még szeretni fogja. Sose felejtem el, Csermely Péter kollégám, barátom írta az 1994-es választás másnapján, hogy a magyar társadalom önként megtért egykori gazdái lábához. Ez a társadalom tehát ugyanaz, amely negyven év kommunizmus után leszavazott Horn Gyulára. Akkor azt mondtam, biztos mindjárt felébredek, mert ez nyilván nem velem történik. Négy év kellett a népnek a demokráciából meg a szabadságból, és aztán újra jó a Gyula? Azóta lassan megint eltelt negyven év, és hol vannak már a Horn Gyulák és Kovács Lászlók! Horn Gyulától eljutottunk Magyar Péterig. Ám innen nézve az a tény, hogy a harmincegy év felét a Fidesz és Orbán Viktor vezetése alatt éltük át, mégiscsak azt mutatja, hogy 

Ha végignézzük az ellenzék vezéralakjait, azt mondhatjuk, hogy Horn Gyula mégiscsak egy politikusalkat volt, Medgyessy Péter afféle úriember, Gyurcsány Ferenc a politikai antikrisztus, akinek botrányos víziója volt Magyarországról, most pedig Magyar Péter zárójelbe teszi az összes eddigi figurát. Megfejtetted már ezt? 
Elég sokat töprengtem ezen. Hadd kezdjem onnan, hogy mit is hallgatunk ma, tizenöt-tizenhat évnyi Fidesz–KDNP-kormányzás után. Azt, hogy börtönbe megyünk, hogy fel leszünk akasztva, ki leszünk végezve, a gyerekeinknek annyi. Mostanában gyakran visszagondolok a harminchét évvel ezelőtti önmagunkra, amikor a Fideszt megalapítottuk. A helyzet az, hogy a rendszerváltozás idején, negyven év kommunizmus, 1956 vérbe fojtása, akasztások, a szovjet csapatok behívása és a hazánk ellen elkövetett minden gyalázat után egyetlenegyszer sem hangzott el senkitől a tüntetéseken, hogy ezeket fel kellene akasztani. Péter Gábor ágyban, párnák közt halt meg a rendszerváltozás után. Apró Antal szintén, Biszku Béla hasonlóképp. Véreskezű tömeggyilkosokról beszélek. A rendszerváltó magyar társadalom és benne az akkor radikálisnak elkönyvelt fideszes ifjúság nem mondta, hogy bárkit meg kellene ölni. De a tartozik-követel rovatot érdemes pontosan vezetni. Horn Gyula pufajkás volt, fegyvert fogott a saját népe és hazája ellen, ez megbocsáthatatlan. Ám ugyanez a Horn Gyula, amikor miniszter­elnök volt, páros lábbal rúgta ki Soros Györgyöt, hogy márpedig nem fogja megvenni az OTP-t, és nem fog itt azt csinálni, amit akar. Horn, ha mást nem, megérezte az idők szavát, és csak kiment a vasfüggönyhöz, és a saját kezével látványosan átvágta. Élete egy korábbi szakaszában elárulta a hazáját és a nemzetét, akár karriervágyból, akár gyávaságból, akár szaremberségből, negyven évvel később képes volt a jó oldalra állni. 

Mintha vezekelt volna. 
Igen. Medgyessy – hogy Deutsch Tamás barátomat idézzem – nem volt egy nyomasztóan okos figura, de mégiscsak volt benne valamiféle úriember­szerű, meg tudott jelenni, és lehetett hozzá valahogy viszonyulni. Bajnai Gordonnal már bajban vagyok, és Gyurcsánnyal is. Akármilyenek is, de legalább voltak valamilyenek. Erről az emberről azonban mit lehet mondani? És az ő szektája szeretne minket felakasztani. Ebben minden benne van. Harmincvalahány évvel a rendszerváltozás után honnan hová jutottunk? 

Még nem láttunk olyan kihívót, aki az újságírókat börtönnel fenyegeti, és így akar egy igazságos, szerethető országot építeni. 
Ennek a pszichopatának az volt a legikonikusabb pillanata, amikor azt mondta Brüsszelben a Magyar Televízió tudósítójának, Baraczka Eszternek, hogy el fogják venni a fizetését és a lakását is. Mégis ki ő, hogy elveszi valakinek a lakását? Ilyen az, amikor valakiből kibújik a tetves bolsevik. 

Kocsis Máté meg ebben az adásban pár hónapja azt állította, hogy a jogi egyetemen a vizsgáin Magyar Péter minden alkalommal beszúrta, hogy ő kinek is az unokája. 
Szerintem ő az a karakter, aki már alsó tagozatban beköpte a padtársát a tanító néninek. 

Beszéljünk kicsit a fegyverekről. 1990 óta, de talán azelőtt sem volt olyan, hogy egy politikus fegyverrel ment az emberek közé kedélyesen beszélgetni. Ruszin-Szendi Romuluszék az ügy kapcsán úgy reagáltak: miért kell fennakadni, hiszen van engedélye. Tegyük tisztába a fegyver­viseléses kérdést. 
Vadászember vagyok, következésképp nemcsak a vadászvizsgát, hanem a fegyvertartási vizsgát is le kellett tennem. Ennek része, hogy elbeszélget veled egy pszichológus, hogy megállapítsa, pszichikailag alkalmas vagy-e arra, hogy emberi élet kioltására alkalmas lőfegyvert tarts. Az egész ország hallhatta, ahogy Ruszin-Szendi kedélyesen azt mondja egy rádióműsorban, hogy minden, amivel ölni lehet, közel áll a szívéhez. Ha ezt a mondatot én elmondom a pszichológusnak, biztos nem adja ki az engedélyt. Három vadászpuskám van otthon érvényes engedéllyel. Ha elmegyek vadászni, ameddig el nem érem a vadászterületet, addig a fegyvereim tokban, a lőszer pedig külön tokban bent van az autóban. Amikor odaérek a vadászterületre, és kvázi elkezdődik a vadászat, akkor vehetem ki a tokból a fegyvereket, és akkor tölthetem be a lőszert, de nem húzhatom élesre. Ez viszonylag szigorúan van szabályozva. 

majd azt mondom, hogy hát meg vagyok fenyegetve, ezért van velem a fegyver. Ezt felejtsük el. Amikor meg kijött a fotó, amelyen nagyjából egy óvodás kislány is látja, hogy mi van a pulcsi alatt, jött Szily Laci a 444-től azzal, hogy a jobboldali propagandisták összevissza hazudoznak, majd leírta azt a mondatot, hogy ráncot vetett Ruszin-Szendi Romulusz pulóvere. Képzeljük el, ahogy ott ül a szerkesztőségben, és kitalálja, hogy mit írjon, majd büszkén, boldogan leírja, hogy ráncot vetett. 

Magyar Péter ezeket a médiumokat is nemegyszer lehordta. Hol van ilyenkor az önbecsülésük? 
Sosem volt nekik. Hatalmas pofájuk mindig volt, de önbecsülésük meg gondolkodnivalójuk soha. 

Múlt csütörtökön meghirdettél egy csendes megemlékezést Charlie Kirk emlékére. Miért érezted fontosnak? 
Charlie Kirk felesége, Erika Kirk a férje meg­gyilkolása után pár nappal kiállt a nyilvánosság elé, és könnyeivel küszködve beszédet mondott. Ott hangzott el a mondat: „Ennek az özvegynek a zokogása csatakiáltás lesz az egész világon!” Amikor meghallottam ezt a mondatot, elhatároztam, hogy elmegyünk, és megmutatjuk, hogy itt vagyunk és vele vagyunk. Meg kell köszönjük ennek az asszonynak, és meg kell üzenjük neki, hogy halljuk a zokogását, és értjük a csatakiáltást. Mert ami az óceán másik partján történik, az a mi ölünkbe hullik. Ilyenné vált a világ. Nem tudunk úgy tenni, mintha semmi közünk nem lenne hozzá. Igaza van Erika Kirknek, itt az ideje a csatakiáltásnak. Nézzünk szét. A feketék élete számít – hangzik a mozgalom neve, amely egy George Floyd nevű, többszörösen büntetett előéletű fekete illetőhöz köthető. 

Akinek egy napon van a születésnapja Charlie Kirkkel, tudtad? 
Ezt nem tudtam. Amikor George Floyd meghalt, lángba borult az Egyesült Államok, és a polgár­háború szélén táncolt a világ első számú nagy­hatalma. Erőszakos tüntetések kezdődtek, barikádok, fosztogatás. Majd jött a woke, a cancel culture, az elfogadó balos, neomarxista értelmiség, és látván a fosztogatásokat kimondta a szentenciát: ilyen alkalmakkor nem szabad a fosztogatás fogalmát használni, mert az rasszista. Ehhez képest amikor lelövik Charlie Kirköt, csönd van, gyász, gyertya­gyújtás és megemlékezés. Ugyanazok pedig, akik George Floyd halálakor lángba borították az Egyesült Államokat, megpróbálják ezeket a csöndes megemlékezéseket megzavarni, üvöltözve, a meggyilkolt 31 éves, kétgyerekes családapát gyalázva, gúnyolva. Fel sem tudjuk fogni, mi folyik arrafelé. Amikor azon szörnyülködünk, hogy a magyar társadalom megosztott, el sem tudjuk képzelni, mi zajlik az Amerikai Egyesült Államok társadalmában. Charlie Kirk meggyilkolása és mindaz, ami azt követi, rávilágít arra, hogy egyre hangosabban ki kell mondjuk, a fehérek élete is számít. A nyugati világ, az európai kultúra és civilizáció is számít. Az Erika Kirk zokogásából felhangzó csatakiáltás ki kell mondassa velünk, hogy elegünk van az iszlamista erőszakból és terrorból, és abból, hogy el akarnak tüntetni minket. El akarják pusztítani a világunkat, a kultúránkat, a civilizációnkat, és egy olyan világot akarnak meghonosítani itt, ahonnan elvileg elmenekültek. Elég volt ebből! 

Hogy látod, a fehér ember beszari, vagy csak szégyenlős? 
Nem. A helyzet az, hogy a jólét mindig ide vezet. A Nyugatrómai Birodalom évszázadokon át hanyatlott és rohadt szét, és valószínűleg mindezeken a stádiumokon keresztülment. De ha harminc évvel Odoaker megérkezése előtt a 444 stábja odament volna Rómába a nagy arénához, amikor épp a gladiátorversenyre özönlött a tömeg, és azt mondta volna, mit szólnak hozzá, hogy harminc év múlva önöknek vége, a szabad római polgár büszkén odavetette volna, hogy „maga hülye, tudja egyáltalán, hol van? Ez itt a Római Birodalom, mi uraljuk a világot, mi vagyunk a múlt, a jelen és a jövendő! Mi az, hogy vége? Legyőzhetetlenek vagyunk!”. És harminc év múlva mentek a levesbe. Ma a nyugati polgárok közül tízből nyolc azt mondaná, hogy mi vagyunk a leggazdagabbak, a legsikeresebbek, a legszerencsésebbek, mi élünk a legjobban, mi mondjuk meg, hogy milyen a világ, és mindenki hozzánk akar igazodni. Tényleg, testvérem? Voltál mostanában Kínában? Megnézted a második világháborús győzelmük nyolcvanadik évfordulóján a felvonulást és a katonai parádét? Láttad, hogy hol tartanak ezek az emberek? Ötven évvel ezelőtt térdig álltak a rizsföldön szalmakalapban, és dugdosták a palántát. Most hol tartanak? Mennyire érdekli őket a mi demokráciánk meg a nyugati liberalizmus? Az utolsó igazán nagy formátumú nyugati politikusok egyike, Henry Kissinger ötven éve leírta, hogy ez egy konfuciánus társadalom, amely tesz a mi nyugati értékeinkre – vagy megtanulunk vele együtt élni, kereskedni és normális kapcsolatot kialakítani, vagy meg fog minket enni reggelire. A Nyugat ma még mindig azt hiszi, hogy azért, mert évszázadokon keresztül gyarmatosította és kifosztotta a rajta kívül álló világ egészét, és mert még mindig jólétben él, ez örökké így marad. Rossz hírem van: nem fog így maradni. 

A mára piknikus alkatúvá váló Bayer ismét megfújja a vadászkürtöt, ez valamiféle fordulópontot jelez. Olyan elementáris összetartást vált ki a kormányoldalon az új kihívó, hogy újra látom rajtad a harci dühöt. Hol állsz a lelki felkészülésben? 
Majdnem mindegy, hogy mi a neve a kihívónak. Ez egy senki. A kihívó igazából a korszellem. Az a korszellem, amely éppen készül felfalni és eltüntetni azt a Nyugatot, ahová egész fiatalkorunkban vágyakoztunk. Volt egy Nyugat a fejünkben, egy világ, egy illúzió, egy ábránd. Amikor megérkezett, volt néhány kegyelmi év, azóta viszont azt látjuk, hogy ez az iszonyatos szörny a szemünk láttára falja fel és tünteti el a mi Nyugatunkat. Az, hogy idehaza a korszellemet és annak kilencvenhetedik fejét most éppen Magyar Péternek hívják, mindegy. Nekünk a sárkánnyal kell megküzdeni. És a sárkánnyal csak a királyfi tud megküzdeni, aki elő meri húzni a kardot. 

Ha ma körülnézünk Európában, biztató jeleket is látunk: Marine Le Pen Franciaországban, Matteo Salviniék Olaszországban, Andrej Babiš Csehországban, Robert Fico Szlovákiában, az új lengyel államfő, Karol Nawrocki és a mögötte álló társadalmi bázis. Németországban az AfD már nem csak a keleti régiókban merészkedik 20-30 százalék fölé. Az Orbán-kormány tizenöt éve flow-ban van, évszázadok óta nem volt olyan, hogy mi vagyunk a pionírok, és a többiek kis spéttel jönnek utánunk. Micsoda arcul csapás lenne most elveszíteni! Gondolkodtál már ezen? 
Tizenöt éve hallgatjuk, hogy semmiben nincs igazunk, miközben ma már nincs egyetlen ember, aki legalább saját magának este lefekvéskor ne merné bevallani, hogy mindenben Orbánnak lett igaza. Akkor viszont meg kell maradni hírvivőnek, és az nem kis meló. De ezt a melót el kell végezni. Már rég nem arról van ugyanis szó, hogy ha elveszted a választást, egy ciklusig ellenzékben vagy: ha egyszer ront a nép, mindennek vége. 

Vagy ha van is, évtizedekig fog tartani, és bele fogunk gebedni.

Nyitókép: Földházi Árpád

***

***