A tanárok évtizedes problémáját orvosolja az új állami továbbképzési rendszer

A szerző a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemeskürty István Tanárképző Karának közszolgálati docense

Ahogy mondani szokták: „a jó pap holtig tanul”. Ez ugyanígy igaz a jó tanárra is. Az őszi és tavaszi hajtás közepette is tudjuk, hogy a szakmai önművelés, önfejlesztés elengedhetetlen eleme egy tanár hivatásának.

Örökös probléma egy tanár szakmai pályafutása során, hogy főiskolai-egyetemi tanulmányai alatt felvérteződik szaktárgyainak alapos ismeretével, legfrissebb eredményeivel, ám aztán a sok évtizedes tanári munka során ritkán adódik alkalma érdemben újra elmélyülni különböző szakmai ismeretekben. Természetesen az eddigiekben működő továbbképzési rendszer is széles kínálatot biztosított, de számos esetben mindez komoly részvételi díj ellenében volt csak igénybe vehető, illetve a szaktárgyi témákhoz kevésbé kapcsolódó, inkább pedagógiai-pszichológiai vagy módszertani témákat jártak körül az egyes kurzusok, és sokszor nem is illeszkedtek a megújult Nemzeti Alaptanterv követelményeihez.

Az új továbbképzési rendszer e téren ideális egyensúlyt teremt.

s ezek mellett a szabadon választható kurzusok köréből továbbra is minden kolléga elmélyedhet egy-egy általa választott speciális tematikában.

Az új tartalmi megújító képzések talán legfontosabb erénye, hogy alkalmat teremtenek a kollégák számára újra elmélyedni a korszerű ismeretek mentén az általuk választott szakmai témában. Mindez azért is szükséges, mert az időről időre bekövetkező tartalmi változások (új Nemzeti Alaptanterv, illetve annak nyomán új érettségi követelmények, tankönyvek) szükségszerűen maguk után vonják az adott szaktárgyak tanításában bekövetkező változásokat. Természetesen ezekkel kapcsolatban maguk a szabályozó dokumentumok, illetve a tankönyvek is iránymutatással szolgálnak, de vitán felül áll, hogy a továbbképzés teremti meg igazán a lehetőséget, hogy a részt vevő kollégákkal együtt az új tantervi szabályozás szellemében tudjuk áttekinteni az egyes tananyagrészek összefüggéseit.

Szűkebb témám, a 20. század első felének magyar történelme kapcsán is számos változás történt a tartalmi szabályozásban.

Egy-egy ilyen helyszín egy teljes történelmi folyamat ismeretét feltételezi – a példáknál maradva – az 1944-45-ös szerb partizán vérengzések, illetve a Kárpátalján lezajlott szovjet deportálások kapcsán. Az érettségi követelményekbe bekerülő elemek, mint Jasenovac (egy horvát usztasa haláltábor), vagy éppen a tordai csata (1944 szeptemberében Erdélyben a vöröshadsereggel vívott csata) hasonló módon maguk után vonják az információ tágabb kontextusban való értelmezését. Talán az említett példák alapján is látható, a megújuló tantervi súlypontok igénylik, hogy az iskolai tanári munka tartalma is kövesse ezen változásokat.

A kurzusok során a választott tananyagrész új, tematikus súlypontjait, megközelítéseit előre elkészített szakanyag, szemléltetés és esetenként gyakorlati feladatok segítségével tudják majd áttekinteni. Mindemellett a képzések összeállítása során a szakmai tartalom mellett módszertani elemek is megjelennek, amelyeket a részt vevő kollégák beépíthetnek a mindennapi praxisukba.

Mindezek nyomán biztos vagyok benne, hogy az új képzések a teljes hazai tanártársadalomnak fognak értékes és érdekes szellemi kalandot hozni, amelynek eredményei nem csak saját magukban, hanem rajtuk keresztül a tanítványaikban is messzemenőkig hasznosulni fognak, ezáltal azok össznemzeti jelentősége is kiemelkedő. 

Nyitókép: Shutterstock