Tíz új gyanúsított a fővárosi baloldalt is érintő Lánchíd-botrány miatt indított nyomozásban

2025. augusztus 04. 15:55

A kulcsfigura egy exügyvéd,, akinek „a korrupciós botránya egészen a budapesti Városházáig érhet”.

2025. augusztus 04. 15:55
null

Tíz újabb gyanúsítottja van a fővárosi számlagyárként hírhedtté vált ügynek, írja a Magyar Nemzet. A lap információi szerint az eljárás Vig Mór exügyvédet is érinti, ő a nyomozás kulcsfigurája, akinek „a korrupciós botránya egészen a budapesti Városházáig érhet”.A Fővárosi Főügyészségre hivatkozva az újság arról is beszámol, hogy a Viggel kapcsolatos ügyben ily módon

 „a további, kisebb súlyú bűncselekményekkel gyanúsított személyekre figyelemmel a gyanúsítottak száma összesen 15 főre emelkedett, az ügynek két gyanúsítottja van bűnügyi felügyeletben”. 

Mint ismeretes, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) még 2023 novemberében vette őrizetbe a praxisától akkor már eltiltott Vig Mórt, azt követően, hogy az exügyvéd sok száz milliós számlagyárának ténye napvilágra került. A NAV 33 helyszínre szállt ki, illetve foglalt le dokumentumokat, elektronikus adatokat, hamis kormányhivatali bélyegzőt és rengeteg készpénzt, sőt, az eljárás keretében a Lánchíd-felújítását felügyelő A-Híd Zrt.-nél is házkutatás volt.

Ezt is ajánljuk a témában

Nem véletlenül, hiszen az eddigi információk kapcsán feltételezhető, hogy a Vig Mórhoz rendelhető ügy éppen a túlárazott Lánchíd-felújításhoz vezethető vissza. 

Ami pedig Karácsony Gergely főpolgármesterré választásának idejére datálódik; 

amikor 2019 őszén a baloldal átvette a főváros vezetését, rögtön leállították a még korábban, Tarlós Istvánék által a Lánchíd felújítására sokkal jobb feltételekkel kötött tendert, és új közbeszerzési eljárást írtak ki.  Ezen az A-Híd Zrt. lett a győztes, igaz, ötmilliárd forinttal drágább ajánlattal, mint amennyiért Tarlós idejében dolgoztak volna, és majdnem a hatvanszorosára, 4,2 milliárd forintra emelték a vállalkozónak járó előleget is, míg a céget terhelő kötbért viszont megfelezték

2020 novembere és 2022 júliusa között az A-Híd 1,4 milliárd forintot juttatott Vig Mór cégének, Sunstrike Hungary Kft.-nek, aminek jelentős részét az ügyvéd kollégája segítségével készpénzben vette fel. A nyomozás azután indult meg, hogy egy ismeretlen személy minderről levélben tájékoztatta az egykori elszámoltatási kormánybiztost Budai Gyulát, arra is felhívva a figyelmet, miszerint Vig Mór a Mammut bevásárlóközpontnál lévő biztonsági cég irodájába járt „elszámolni”, 

amely cég „rokoni szálak miatt kapcsolatban áll a felújítást végző A-Híd Zrt.-vel”. 

A hídpénzből a levelet író állításai szerint nagy összegek vándoroltak a fővárosi baloldalhoz. Budai Gyula ezután tett vesztegetés gyanújával feljelentést, ami átkerült a NAV-hoz. 

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: Vig Mór előállítása (Fotó. NAV) 


 

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Toma78
2025. augusztus 06. 06:56
Gergő irány a böri. Ott lesz Pride minden este... Tervezgetheted a cellákat össze kötő bicikli utakat és a kertbe növő gaznál a méh legelőket. A bicikli utakhoz a karókat majd a lakók biztosítják minden este. Jó munkát!🖕😁🖕
Válasz erre
0
0
Szuperszig
2025. augusztus 04. 19:30
A ládikás bácsika csicsergett már? Bele kell húzni fiúk, ha azt szeretnénk, hogy Budapesten az időközi főpolgármesteri választás jövő április 12-én meglegyen a parlamentivel egy füst alatt. :-)
Válasz erre
2
1
makapaka2
2025. augusztus 04. 18:35
Nem lehetne kicsit felgyorsítani az eljárást?
Válasz erre
4
1
madre79
2025. augusztus 04. 18:33
Rosszul fogalmaztak, mert a balhé nem a városházáig érhet, hanem a Városháza a GÓC, Karácsonynak takarodnia kell, persze a börtönbe!
Válasz erre
4
1
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!