Fülöp Péter lerántja a leplet a baloldali média színházi támogatásokkal kapcsolatos manipulációjáról.
A szerző a Magyar Teátrumi Társaság ügyvezető titkára
A HVG tegnap megjelent cikke drámai szavakkal támadja a színházi támogatások odaítélését, mintha a kormány „pofon vágná” a kulturális életet. Az efféle leegyszerűsített és érzelmek által színezett kijelentések valójában az újságíró felkészületlenségéről tanúskodnak, s koránt sem tényszerű elemzésről van szó.
A valóságban az idei pályázati források nemcsak a színházakat, hanem a Kárpát-medencei előadó-művészet teljes spektrumát erősítik.
Az idei támogatási összeg 6 milliárd forint, amelyen belül a kulturális kormányzat külön keretet szánt a zene- és táncművészeti szervezeteknek, valamint a bábszínházaknak, de forrást biztosított a határokon túli magyar előadó-művészeti műhelyeknek is. A támogatási rendszer sokkal szélesebb és sokszínűbb, mint amit a HVG sugall. Közel 500 szervezet kapott támogatást – többen, mint tavaly. A keret persze korlátozott, a pályázók száma nagy, így minden területen voltak támogatásban részesülő és sikertelen pályázók. Szerintem a világon nincs olyan pályázati konstrukció, ahol ne a sokszorosa lenne a jelentkező vagy az igény a későbbi nyertesekének, ezen polemizálni meglehetősen szakmaiatlan.
A cikk ravasz módon nem a Független Előadó-művészeti Szövetség által képviselt pályázó szervezetek számát nevezi meg, hanem az általuk beadott pályázatok számát. A szerzőnek illett volna alaposabbnak lennie és utánajárnia, hogy egy szervezet több pályázatot is beadhatott.
Ezt figyelembe véve mindjárt más az arány. Önmagában az megpályázott összegek mértékéből lehetetlen következtetéseket levonni, hiszen évről évre mindig több az igényelt támogatás. Persze a HVG cikke gondosan válogat, és kizárólag azokat az adatokat emeli ki, amelyek beleillenek a szerző politikai narratívájába.
Az arányokat vizsgálva világosan látszik, hogy nem automatikus „politikai jutalmazás” történt: jelentős számú pályázatot nem javasoltak támogatásra és ez valamennyi szakterületet érintette. A támogatási rendszer nem egy szűk körnek kedvez, hanem a teljes kulturális ökoszisztémát erősíti.
Fontos tisztázni a pályázók körét – anélkül természetesen, hogy hosszas elemzésbe kezdenék, néhány gondolat erejéig mégis időzzünk itt el. A cikk meglehetősen leegyszerűsítő, de ha vetünk egy pillantást a döntési listára látszik, hogy nagyjából 60 kőszínház kapott pénzt. Akkor kik a többiek?
A szerző cinikusan idézi, amit a döntést bejelentő sajtótájékoztatón mondtam. Pedig valóban örömmel tölt el, hogy a kormányzat nem csak a kőszínházakat támogatja.
Nézzük az arányokat! Az 500 támogatottból 60 kőszínház, a többi a színházi, vagy valamely más területen tevékenykedő előadó-művészeti tevékenységet végző szervezet, igen függetlenek is. Szerintem ennek lehet örülni!
E rövid írásban nehéz lenne kifejteni, hogy kik is a független, ha úgy tetszik magán előadó- művészeti szervezetek, rájuk miként tekintünk szakmailag vagy támogatási logikában. Később erre érdemes időt és energiát szánni, javaslatokat megfogalmazni, talán lassan 20 év után megérett az előadó-művészeti törvény is az újragondolásra. Mindenesetre azt fontos rögzíteni, hogy nem lehet elvitatni a támogatótól a jogot, hogy a meggyőződése szerint döntsön. Azon sem érdemes csodálkozni, hogy a sokszor nyílt politikai propagandát támogató szervezetek, a politikai színházat csinálók kimaradnak a támogatottak közül.
Különös azonban, hogy a HVG cikkírója önellentmondásba keveredik, hiszen pl. maga is említ olyan támogatásokat – és vannak is ilyenek szép számmal –, amelyek tényszerűen cáfolják a sugallt „politikai kivételezést”.
A teljes előadó-művészeti támogatási keret esetében érdemes a tágabb kontextust is látni. 2020-ban még valóban 37 milliárd forint volt, de ebből jelentős összegek épültek be például az önkormányzati tulajdonú színházak úgynevezett közös működtetés konstrukciójába, valamint az állam saját intézményeinek éves támogatásába. A pályázati keret az évek alatt többször változott, azonban a tavalyról idénre való emelkedése vitathatatlan.
Mi látszik ebből? Az előadó-művészeti támogatások rendszere nem szűkíti, hanem szélesíti a lehetőségeket, a keretek folyamatos átcsoportosításával biztosítva az intézményrendszer működését, nem beszélve a kulturális kormányzat által indított programokról, amelyek további kulturális szervezeteket hivatottak támogatni.
Nem unalmas már mindig Vidnyánszky Attilát elővenni?
A cikk szerzője mintha minden kulturális vitát ugyanarra az egyetlen névre akarna visszavezetni, miközben a támogatási rendszer nagyságrendekkel szélesebb körben ítéli oda a forrásokat.
Milyen alapon gondolja a szerző a támogatottakat minősíteni? A szövegben olyan lesújtó fordulatok szerepelnek, mint „kommersz színházak a gatyaletolós vígjátékokkal” vagy „hazafias előadásokat bemutató, szakmailag nulla reputációval rendelkező társulatok”. Ezek nem elemzések, hanem ízlésalapú szidalmazások és minősítések, amelyekből semmilyen valódi szakmai értékelés nem olvasható ki. Vajon kinek van felhatalmazása eldönteni, hogy a közönségnek szánt könnyed vígjáték vagy a hazafias témájú darab eleve kevesebbet ér, mint egy ellenzéki politikai állásfoglalást hordozó előadás?
Érdekességképpen: a cikkben védelmébe vett Pintér Béla Társulat hivatalos weboldala szerint a társulat tagjai között ott szerepel Nagy Ervin is – akinek az elmúlt időszakban látható közéleti szerepvállalásai miatt szintén politikai értelmezések kísérik a nevét. Ez is mutatja, mennyire önkényesen és szelektíven bánnak egyesek a „függetlenség” fogalmával.
A cikk szerzője és több kritikus következetesen hivatkozik a „független” színházakra. De mit jelent ez a fogalom valójában? Egy színház mint intézmény mindig rendelkezik fenntartóval, tulajdonossal: önkormányzat, állam vagy alapítvány, esetleg gazdasági társaság. A valódi függetlenség legfeljebb egy társulat vagy társulás esetében értelmezhető. Ezt a fogalmat azonban tudatosan összemossák, mintha minden állami forrásból működő színház politikai alapon működne, minden támogatástól eleső társulat pedig „független” volna. Ez egyszerűen félrevezető. Ráadásul kettős mércét alkalmaznak: ha a „független művészeti szabadság” jegyében kormányellenes előadásokat hoznak létre, akkor az „független művészet”. De amikor ugyanezt állami pénzből szeretnék megvalósítani, már nem zavarja őket a függés. Amíg támogatást kapnak, addig nincsen baj sem a Déryné Programmal, sem az Országos Színházi Találkozóval – de abban a pillanatban, hogy valaki szakmai kritikát fogalmaz meg a munkájukkal kapcsolatban, sértett hangvételű támadásba csapnak át.
A cikk szerzője, Kovács Bálint nemcsak a HVG munkatársa, hanem a Színházi Kritikusok Céhének tagja is.
A Színházi Kritikusok Céhének 2019-ben elfogadott etikai kódexe kimondja: a kritikusnak kerülnie kell minden olyan helyzetet, amelyben személyes érdek vagy külső nyomás befolyásolhatja, és kötelessége megőrizni szakmai függetlenségét. A Céh nyilvánosan kultúrpolitikailag független szervezetként határozza meg önmagát – ehhez képest különösen problémás, ha tagjai nyilvános megszólalásaikban politikai szempontokat kevernek szakmai értékelésbe.
Nem Kovács Bálint az egyetlen: a Céh más tagjainak – például Csáki Juditnak vagy Jászay Tamásnak – a nyilvános megszólalásait is nehéz lenne valódi függetlenséggel jellemezni. Mindez önmagában természetesen nem lenne probléma, ha nem lenne éles ellentétben a szervezet saját szabályzatával. És itt érdemes felidézni: más közéleti, kulturális vagy szakmai szervezetekben ennél sokkal kisebb etikai vétségek miatt is történt már lemondás vagy nyilvános bocsánatkérés.
A HVG cikke tehát nem szakmai elemzés, hanem politikai állásfoglalás.
Az idei támogatási rendszer valójában a színházak, a zenei és táncélet, a bábszínházak, a kulturális fesztiválok és rendezvények, valamint a külhoni közösségek egészét erősíti, s nem politikai szimpátia alapján válogat.
A kultúránkra közös értékként kell tekintenünk. Úgy látom, ezt szolgálja a vitatott a pályázati támogatás is, amelynek megjelenésekor világos célokat fogalmazott meg a kiíró: a magyar előadó-művészeti szféra számára teremtse meg a független, sokszínű, minőségi és pozitív alkotói körülményeket. A pályázati kategóriák átláthatóak, mindenkire azonos feltételek vonatkoznak. A HVG cikke tehát nem a valóságot mutatja be, hanem saját elfogultságát, vagy talán megrendelőjének való megfelelését bizonyítja.
Nyitókép: Facebook
Egy nemrég megjelent interjúban még arról beszélt, hogy voltak a tárcánál olyan döntések, amelyekkel nem értett egyet. Kármán András valójában a bankadó miatt veszhetett össze akkori felettesével. A szektorális különadók eltörlése azóta is foglalkoztathatja az immár nyíltan a Tisza Párthoz csapódó közgazdászt.
Csak úgy mellékesen mindenkit leostobázott, aki szimpatizál Donald Trumppal.
Darvas Iván Gálffi László alakjában beszél hozzánk azért, hogy Gálffi az ő szavain keresztül beszélhessen mindannyiunkhoz. Az Örkényben bemutatott A Darvas szerelmes levél nőkhöz, színházhoz, élethez.
Még a kormánypártisággal nem vádolható közvélemény-kutató sem merte bevállalni, amit Magyar Péter kérhetett.
Gerald Knaus politikai elemző interjút adott Parászka Borókának és kifejtette, hogy szerinte Angela Merkel nem is hívta be a migránsokat, sőt azt suggalta, hogy minden Orbán Viktor hibája.
Ráadásul nem is először.
Nem ez az első éles helyzet az elmúlt napokban.
Mi lesz a következő? A viszkis rabló lesz az OTP reklámarca? Lagzi Lajcsi villanyóra-leolvasási tanácsokat ad?
