Orbán Viktor édesapja Hatvanpusztáról vallott: „Nehezemre esett látni, hogy minden tönkremegy”

2025. augusztus 25. 07:52

Orbán Győző nem gondolta, hogy a projektje miatt a fiát fogják támadni.

2025. augusztus 25. 07:52
null

Mint köztudott, Hatvanpuszta politikai támadások kereszttüzébe került, az igazságot most Orbán Győző mondta el a Borsnak adott interjújában.

Orbán Viktor édesapja elmondta, hogy azért vállalta az interjút, mert 

„közelednek a választások, és a legidősebb fiamat, aki miniszterelnök, rajtam keresztül támadják igaztalanul.

Hozzátette: „Hatvanpuszta egy gazdaság. A semmi közepén, mint a neve is mutatja. A Habsburgok egyik mintagazdasága volt.” Később a gazdaságot államosították, az állami gazdaság telephelye lett.

 „Apám is, és én is dolgoztunk ott, sőt, a fiam is, nyári diákmunkában. Nagyon sok emlék fűz ide,

 mondhatni a fél életem, biztos ezért lett a szívügyem. A rendszerváltás után tönkrement, lerohadt. Szomorú történet. 

Végül megvásároltam. Vigasztalan állapotok uralkodtak, majdnem romokban minden. Lassan tíz éve dolgozom rajta, hogy helyrehozzam”

 – tudjuk meg.

„Mezőgazdasági üzemmérnök vagyok a képzettségem szerint. Ez itt a mi vidékünk. Alcsúton és Felcsúton is laktunk, mielőtt Fehérvárra költöztünk.

 Itt voltunk fiatalok, itt kezdtünk önálló életet, ide született a három gyerekünk is. 

Szeretem ezt a helyet meg az itt élőket is. Hosszú éveken át itt éltem és dolgoztam… Nehezemre esett látni, hogy minden tönkremegy, lepusztul, senki sem törődik vele. 

Meg sem fordult a fejemben, hogy ezért majd a fiamat ütik” 

– mondta Orbán Győző.

Kapcsolódó vélemény

undefined

Bayer Zsolt

Magyar Nemzet

Idézőjel

Fáradhatatlan Proli Ákos ezen a hajnalon is hóna alá vette felfújható prolihergelőjét és elindult Hatvanpuszta irányába.

Közölte: „Fel akartam támasztani a mintagazdaságot. Feltámasztani és új életet lehelni bele. Aki ismer, tudja, hogy szívügyem a mezőgazdaság és ez a vidék. Először földeket vásároltam, vagy 300 hektárt. Aztán megvettem ezt a telepet is, amit rendbe hozok, és beindítom a gazdálkodást. A földek rendben vannak, a gazdasági központ is elkészülhet az ősz végére. 

Nagy terület, sok épület, még évekig kell rajta dolgozni. De jövőre már beindulhat a gazdálkodás.”

Hogy mit láthatnak a leskelődők? „Portaépület, őrszolgálat, trafóház, szennyvízközpont, napelemtelep. Aztán a tisztilakot, ahol valaha a gazdatiszt családja élt. Visszaépítettem a valamikor béresházat is, itt laktak a telepen dolgozók és a családjaik. Kiütöttem a födémet, és könyvtárat csináltam belőle,

 itt lesz a családunk összes könyve, irata, mindaz, ami megmaradt a múltból. Lesz egy tanulóterem és két diáklak,

ha valakit mindez érdekel, és netán kutatni akarna. Az egyik nagy birkaistállóból műhelyházat csináltam, ahol feldolgozhatjuk a terményeket. Gépszín lesz, szerelőakna, aszaló, akarok pálinkafőzőt is, minden, amire egy igazi gazdálkodónak szüksége lehet. És persze szociális helyiségek, munkáslakás, ha igény lesz rá. Vannak raktárak, pincék, garázsok. A másik nagy birkaistállóból vendégházat csináltam. 

Ha összejön az egész család, vagyunk vagy ötvenen. 

A dédunokáknak csináltattam egy gyerekmedencét. 12 unokám és 7 dédunokám van. Eddig. Aztán van itt egy nagy gépszín és egy hatalmas pajta, ami még mindig rogyadozik, de már nem ázik be. Azt már biztosan nem én fogom rendbe hozni” – sorolja a terület gazdája.

Hangsúlyozza

„85 vagyok. De még dolgozom, és remélem, van még néhány jó évem. 

És arra vagyok nagyon büszke, hogy egy komoly, szép gazdaság marad utánam. Aki ismer, aki tudja, hol vannak a gyökereim, megérti.”

Miből, honnan volt erre pénze? 

„50 éve dolgozom a gánti kőbányában. A rendszerváltáskor összeálltunk, és megvettük. 

A kevés sikeres MRP (Munkavállalói Résztulajdonosi Program) egyike volt. Öten még mindig megvagyunk. 51 százaléka az enyém. Jól gazdálkodtunk. Komoly üzem lett belőle, ma hetven környékbeli családnak ad kenyeret” – mondja.

A politikai motivációjú kritikára, hogy a fia miatt lett ennyire sikeres, így válaszolt: 

„Mi sikeresek voltunk az Antall-, a Horn-, a Medgyessy- és a Gyurcsány-kormány alatt is. Tisztességesen gazdálkodtunk, nálunk nincs és nem is volt soha semmiféle »visszaosztás«, 

mindig minden szabályt betartunk. Közbeszerzésen nem indulunk. Ha valakinek jó minőségű, szabályosan előállított kőre van szüksége, fizet, és viheti. 

Akik szamárságokat írnak rólunk, nem tudom, mit tettek le életükben az asztalra. Én megtettem, ami tőlem tellett. 

Sok mindent felépítettem, sok mindent létrehoztam. Ezt a gazdaságot is tető alá hozom végül, hiába próbálnak gáncsolni.”

Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd
Személyek: Orbán Győzőné, Orbán Győző

Összesen 297 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Bogdán
2025. augusztus 26. 18:39
Az orosz katonáknak az a dolguk, hogy haladjanak.... Kicsit lehetne gyorsabban is!
Válasz erre
1
0
herden100
2025. augusztus 25. 19:55
origo.hu/gazdasag/2025/08/gyuru-christiano-ronaldo-nem-sporolt-a-szerelmen origo.hu/gazdasag/2025/06/jeff-bezos-eskuvoje stb...
Válasz erre
1
0
falcatus-2
2025. augusztus 25. 19:52
vamonos-4 2025. augusztus 25. 15:09 Persze az is lehet, hogy a Ewingok direkt nem mutogattak a vagyont, Orbanek meg direkt razzak a rongyot.." Tökfej! A balfácánok tverkelnek(rázzák a hátsójukat rngy helyett) kínjukban, mert kétségbe vannak esve a fenyegető ötödik K.O.-tól.
Válasz erre
6
0
herden100
2025. augusztus 25. 19:50
🇺🇸🗽 Florida, Brevard megye sheriffjének, Wayne Ivey-nek a szavai a migránsok deportálása ellen tiltakozó szélsőbaloldali tüntetőkhöz: "Ha ellenszegülsz a rendőri intézkedésnek, mész a börtönbe. Ha akadályozod a közúti forgalmat, akkor is mész a börtönbe. Ha megpróbálsz elszökni, fáradtan mész a börtönbe, mert elkapunk. Ha autókat veszel körbe, és próbálod elállni az útjukat, a sofőr teljesen jogosan fog áthajtani rajtad és vonszolja végig a tested az aszfalton. Ha leköpsz minket, először a kórházba fogsz menni, utána börtönbe. Ha megütöd egyikünket, akkor is előbb a korházba mész és csak utána börtönbe. Ráadásul az egyik gyönyörű kutyánk is valószínűleg meg fog harapni. Ha utcakövet vagy Molotov-koktélt dobsz egy rendőrre, vagy lőfegyvert emelsz rá, értesíteni fogjuk a családodat, hogy hol veheti át a maradványaidat, mert végezni fogunk veled. Akkor neked a végállomás a temető lesz. Velünk nem fogsz szórakozni!" 🤗🤗🤗🤗🤗🤗🤗🤗🤗🤗🤗🤗🤗🤗🤗🤗🤗🤗🤗🤗🤗🤗
Válasz erre
5
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!