Keresztény kabbalisztikus misztika a reneszánszból – Mirandola könyvéről

„Nagyra becsült Lorenzo!” – kezdi könyvét a reneszánsz sztárszerző, Giovanni Pico della Mirandola, akinek harmincegy év adatott a földi létben. Zseninek számított, kánonjogot, arabot, hébert tanult, elmerült a filozófiában. Huszonhárom évesen vitára hívta Rómába kora tudósait röpke 900 téziséről, kis híján elítélték eretnekségért. Több hónapot töltött Perugiában és a szomszédos Frattában egy szerelmi kaland után, ott ismerkedett meg a kabbala misztikusaival, valamint a hermetika misztikus tanítója, Hermész Triszmegisztosz tanaival. 1488-ban Párizsba menekült, ahol a pápai nuncius kérésére II. Fülöp herceg le­tartóztatta, és a vincennes-i vár börtönébe záratta. Később Lorenzo de’ Medici közbenjárására engedték szabadon, aki Firenzében újra szárnyai alá vette. 

Mirandola gyanús körülmények között halt meg 1494-ben. A firenzei Szent Márk-székesegyházban helyezték örök nyugalomra, temetési szertartásán Girolamo Savonarola prédikált. A földi maradványainak 2007-es exhumálását végző kutatócsoport megállapította, hogy csontjaiban rendkívül magas volt az arzénkoncentráció, vagyis nagy valószínűséggel megmérgezték. 

A fülszöveg szerint Mirandola „jelen műve egyik legkiforrottabb munkája”, amelynek témája „az ember központi szerepe a teremtésben”. A kérdéskört „a bibliai teremtéstörténet hétszeres elemzése során fejti ki még részletesebben. A makrokozmosz és mikrokozmosz analógiájának értelmezései a római disputa meghiúsulása és a Kúria általi üldöztetése után itt keresztényibb megközelítésben olvashatók, hiszen a hét előadás közül mindegyik Krisztusban ér véget”. Hozzáteszik: a könyv záróakkordja „egy teljesen újszerű, kabbalista módszerrel végigvitt keresztény vallásfilozófiai fejtegetés. A teremtés hétszeres elemzésének hét szempontja a következő: az első három előadás a világ hármas (földi, égi, angyali) felosztásáról szól, a negyedik az ember mint mikrokozmosz felépítéséről és lehetőségeiről, az ötödik és hatodik az első négy összefüggéseit tárgyalja, míg a hetedik a teremtmények végső boldogságának mibenlétét boncolgatja, ahol az angyalokon kívül egyedül az ember számára adatik meg a kegyelem révén az Istenhez való visszatérés lehetősége”. 

A reneszánsz filozófia egyik klasszikus, kemény filozófiai munkájáról van szó tehát, mely „Mózes kommentálásra méltó szavaival” indít, megidézve a Teremtés könyve elejét. Ezután jön az elemek világa, majd a mennyei világ, azt követően az angyali és láthatatlan világ elemzése, majd a szerző rátér az emberi világra és az ember természetére. Az ötödik fejezet témája „valamennyi világ egymást követő sorrendben”, a hatodiké „a világok közötti és minden dolgok közötti kötelék”, a hetediké pedig „a boldogság, avagy az örök élet”. A kötet az első kifejezés, vagyis a „kezdetben” értelmezésével zárul. 

S hogy mi a kabbala? Szóhagyomány, amely csak a beavatottaknak van fenntartva, „szűkebb értelemben olyan tan vagy iskola, amely a judaizmus misztikus és ezoterikus vonatkozásaival foglalkozik”; célja „meghatározni a világegyetem és az emberi lét természetét, a létezésének értelmét és célját és számos egyéb ontológiai kérdést. Módszereket is szolgáltat ezen kérdések megértésére és arra, hogyan érhető el a spiritualitás”. Mirandolát elolvasva bárki eldöntheti, neki sikerült-e ez. 

Giovanni Pico della Mirandola: A végső boldogság hét lépcsőfoka – Bevezetés a keresztény kabbalába. Hitel, 2025