„Jól áll nektek az űrkutatás” – Kapu Tibor megható szavakkal tért vissza Magyarországra

Nyolc hónap után ismét magyar földre lépett Kapu Tibor, a HUNOR-program első kutatóűrhajósa.

A „Nekem Mondod?” Podcast műsorvezetője, Halmi Bence vendége ezúttal Tóth Szabi, a Sugarloaf gitárosa, valamint Veréb Tomi színész-énekes volt.
Megjelent a YouTube-on a „Nekem Mondod?” Podcast első epizódja, amelyben ismét izgalmas vendégek beszélgettek aktuális témákról. A műsorvezető, Halmi Bence vendége ezúttal Tóth Szabi, a Sugarloaf gitárosa, valamint Veréb Tamás színész-énekes volt.
Veréb Tomi a beszélgetés során elárulta, hogy nyár végén egy különleges bemutatóra készülnek: színpadra állítják a Három testőr című klasszikust, amelyben ő is fontos szerepet játszik majd.
A podcastban ezen kívül több más téma is előkerült: szó esett Kapu Tibor űrutazásáról, amely történelmi jelentőségű magyar vonatkozású esemény lehet, valamint a nemzeti identitás kérdéseiről, amely a mai társadalmi viták egyik központi eleme.
A beszélgetésben a nyári fesztiválszezon is terítékre került, különös tekintettel a Campus Fesztiválra, amely évről évre egyre több látogatót vonz.
Nyitókép: Nekem Mondod?/YouTube
Ezt is ajánljuk a témában
Nyolc hónap után ismét magyar földre lépett Kapu Tibor, a HUNOR-program első kutatóűrhajósa.
A teljes beszélgetést itt tudja megnézni: