Akikre mindig számíthattunk: lengyelek Kőbányán

Alig akad olyan személy Magyarországon, aki ne ismerné a „lengyel, magyar két jó barát” kezdetű mondást, sőt, jó páran a versike első sorát lengyelül is el tudják mondani. Arról viszont már kevesebben tudnak, hogy hol él jelentősebb lengyel közösség hazánkban, és tagjai miként ápolják nemzeti hagyományaikat. Ennek eredtünk nyomába Takácsné Kalińska Katarzynával, a Magyarországi Lengyel Katolikusok Szent Adalbert Egyesületének elnökével és Nizalowski Attila városkutatóval, lapunk rendszeres szerzőjével. 

A Szent Adalbert Egyesület 2023-ban ünnepelte fennállásának harmincadik évfordulóját. „Azzal a céllal jött létre, hogy visszakapjuk és újra élettel töltsük meg a Lengyel Házat, amely már a második világháború előtt is működött” – mondja Takácsné Kalińska Katarzyna. Felidézi, hogy bár korábban is érkeztek lengyelek Magyarországra, 1939 őszétől, miután Németország megtámadta Lengyelországot, megnövekedett a menekültek száma: civilek és katonák egyaránt emigráltak ide. A menekültek között voltak, akik Budapesten telepedtek le, mások szétszéledtek az országban – többek között Balatonbogláron leltek új otthonra –, vagy továbbmentek nyugatra. 

Takácsné Kalińska Katarzyna felidézi, hogy tavaly a 30. Lengyel keresztény kulturális napokon adták át és szentelték fel a megújult Lengyel Házat, amely ma már Szent II. János Pál pápa nevét viseli. Az eseményen jelen volt Soltész Miklós államtitkár és Sebastian Kęciek lengyel nagykövet is. Ez missziós ház: 

 – mondja Katarzyna. A zarándokok egymásnak adják a kilincset. „Az épület nem újulhatott volna meg a magyar és a lengyel állam támogatása nélkül. Ez az intézmény nem nagy, de nekünk különösen fontos. Itt működik a Czarne Bratanki cserkészcsapat, amely a világháború előtt alakult Szent Hedvig-lánycsapat és Báthory István-fiúcsapat örökségét viszi tovább, s az eredeti zászló alatt vonul. A Szent Kingáról elnevezett lengyel nemzetiségi kórus, egy amatőr színházi csoport és egy szeniorklub mellett több műhelynek helyet adunk, ahol többek között az Erasmus programban Magyarországon tanuló fiatalok is sokszor megjelennek.” 

Az egyesület minden hónapban egy alkalmi kiállítást, előadást, könyvbemutatót vagy koncertet szervez, és megemlékezik a magyar és a lengyel nemzeti és vallási évfordulókról, valamint nagy figyelmet fordít a keresztény hagyományok ápolására. Évek óta együttműködik a gnieznói Szent Adalbert-társassággal, 1997 óta pedig a Nyugat-európai Lengyel Lelkipásztori Tanács tagja. A Lengyel Ház szomszédságában található Budapesti Mindenkor Segítő Szűz Mária-templomban szolgáló plébános is tiszteletbeli tagja a szervezetnek. Az ő munkáját a Lengyelországból érkezett Krisztus Király Misszionárius Nővérek Társasága segíti. E szervezet tagjai szombat délelőttönként lengyel óvodát vezetnek, s a legkisebbeket lengyel nyelvre és hittanra tanítják. 

A Budapesten letelepedett és leginkább kőbányai üzemekben dolgozó lengyel katolikusok 1907-ben kérték, hogy használatba vehessék az óhegyi Kápolna téri fogadalmi kápolnát. 1908-ban Danek Vince lengyel származású papot nevezték ki ide lelkésznek, aki az itteni, valamint a lengyelországi és amerikai lengyel katolikusok adományaiból Árkay Aladár tervei szerint új templomot épített, és mellé lengyel szociális otthont. Az istenházát 1930. augusztus 17-én August Hlond bíboros, lengyel prímás szentelte fel. Az egyesület tulajdonolta templomban a hívek vasárnap lengyel nyelven is hallgathatják a szentmisét.

Takácsné Kalińska Katarzyna hozzáfűzi, hogy ugyancsak Kőbányán, az Állomás utcában található az Országos Lengyel Önkormányzat és a fennállásának huszadik évfordulóját ünneplő Lengyel Kiegészítő Nemzetiségi Nyelvoktató Iskola és Kiegészítő Nemzetiségi Óvoda is, ahol délutánonként a gyerekek lengyelül tanulnak, és bővíthetik tudásukat az anyaországról és a lengyel kultúráról. Ugyanezen cím alatt látogatható a Lengyel Kutatóintézet és Múzeum is, amely időszaki és állandó kiállításokkal várja az érdeklődőket. 

A lengyel templom előtt áll egy kopjafa, melyet az ötvenhatos bajtársak kőbányai tagozata állított 2016-ban a kerületi önkormányzat segítségével az 1956-os poznańi események emlékére. Azóta minden évben megemlékezést tartanak itt június 28-án. „Érdemes megemlíteni, hogy a poznańi volt az első olyan munkásfelkelés a kommunista érában, amelyet Isten és a szabadság nevében igyekeztek megvívni a felkelők. Bár véres vége lett, az 1956-os magyar forradalmi események előfutáraként tekintenek rá. Akkor megmutatkozott a lengyel és a magyar népre mindig is jellemző szabadságvágy. Ezt sokan csak úgy emlegették: a magyarok követték a lengyel utat.” 

A V4-es együttműködésnek köszönhetően ifjak és idősebbek egyaránt 

Budapestre rendszeresen látogatnak csoportok Poznańból. Idén többek között egy veszprémi iskola tanárai és diákjai utaztak ki a lengyel városba, és a résztvevők még veteránoktól is hallhattak előadást. 

Az egyesület elnöke az 1956-os események kapcsán arra is kitér, hogy a magyar forradalom hírére a lengyelek nyújtottak először segítő kezet. „Szó szerint vérüket adták a magyarokért. Repülővel küldték a vérszállítmányt és a gyógyszereket, ezért is tartja magát máig a mondás, hogy a magyar szabadságharcosok leszármazottjainak ereiben csörgedezik némi lengyel vér” – mondja Takácsné Kalińska Katarzyna. 

Már javában készülnek az őszi programokra. Szeptember elején a lengyel Nemzeti Emlékezet Intézete rzeszówi egységének jóvoltából a látogatók Stanisław Maczek altábornagy hőstetteit ismerhetik meg egy kiállításon. Az október 5-e és 12-e között tartandó Lengyel keresztény kulturális napok fókuszában a két első lengyel király megkoronázásának millenniuma és a gnieznói érsekség története áll majd. A Szolidaritás Független Önkormányzó Szakszervezet megalakulásának 45. évfordulójáról sem feledkeznek meg – tekint előre Takácsné Kalińska Katarzyna. 

Nizalowski Attilával a zuglói vasútállomás melletti Báthory István parknál kezdjük bejárni a lengyel vonatkozású helyszíneket. A tér névadójának szobra kapcsán elárulja, hogy a krakkói Posztócsarnokban található, Jan Matejko által festett 11 méteres freskóról mintázták. 1934-ben készült, de csak 1957-ben állították fel itt, mert nem találtak neki helyet a fővárosban. Évtizedekig egy fabódéban állt a Római-parton. 

Kísérőm elvezet a Népligetnél található lengyel sétányhoz, melynek végén a lengyel légiós szobra áll. Ezt a közteret eredetileg felvonulási térnek szánták, és a kor egyik legmódosabb fa- és szénkereskedője, Miklóssi Ferdinánd Leó javasolta, hogy építsék ki. Az ő nevéhez kötődik többek között a Magyar–Lengyel Kereskedelmi Kamara megalapítása is. A sétány és az említett szobor 1935-ös avatása igazi ünnepély volt, lengyel vendégek és Horthy Miklós kormányzó is jelen volt rajta. 

Arra a kérdésemre, hogy miért pont Kőbányán telepedtek le a lengyelek, a város­kutató azt feleli: 

De miután újból megalakult a szabad és független lengyel köztársaság, sokan visszatértek az „apaországba”, ahogy a lengyelek mondják. „Azok közül viszont, akik itt maradtak, sokan teljesen elmagyarosodtak, nem ápolták sem a nyelvüket, sem a hagyományaikat” – magyarázza Nizalowski. 

A X. kerület egyik büszkesége a Lechner Ödön egyik fő művének tartott Szent László-templom. Ez nem a lengyeleké, de Nizalowski emlékeztet: Szent László királyunk ereiben is lengyel vér csörgedezett az édesanyja révén. 

Kőbányán járva meg kell említeni a Dreherek örökségét is. Lengyelségét őrző kísérőnktől megtudjuk, hogy a sörgyár nem az Éles saroknál működött, hanem a Halom utca környezetében. Ennek szívében található a ma idősotthonként üzemelő egykori Dreher-vadászkastély, melyben a híres zsidómentő, Raoul Wallenberg is gyakran megfordult. A feljegyzések szerint a kastély adott otthont jó néhány olyan találkozónak, amelyen a svéd diplomata mentőakciókat szervezett. 

Az Óhegy park és környéke is meglepő történeteket őriz. „Hajdan itt szőlőültetvények álltak, és a borászkodás miatt élénk kulturális élet volt itt. Bár a borászat a filoxéravésszel itt is véget ért, a sör miatt a környező vigalmi negyed még évtizedekig megmaradt. Erről tesz egyébként említést a Régi idők focija című film is.” A Fővárosi Serfőző Rt. egyik igazgatója pedig haláláig Tamara de Łempicka világhírű lengyel festő férje volt – zárja történeteit Nizalowski Attila.

Nyitókép: Ficsor Márton