Volna itt mifelénk egy dolog, amin az osztrák szaktársaim is csak ámuldoznak

Elemi kampánybölcsesség, hogy „ami van, az nincs”:

Az eredmények gyalázatosan rövid idő után megszokott bútordarabbá válnak a választói emlékezetben, s főleg az új ígéretekhez képest hajlamosak gyorsan elveszíteni csillogásukat. A demokrácia sok rákfenéjének egyike ez – nem véletlen, hogy az egész demokratikus világban sorra negatív kampányra tesznek a pártok, s harcolnak a nemzet, a demokrácia, a jólét vagy Európa ellenségei, az oroszok, az ukránok, Brüsszel, Trump, a szélsőjobboldal vagy a zöldek ellen. A német választások első két helyezettje a migránsok, a (kis- és nagybetűs) zöldek, illetőleg egymás ellen hergelve nyert, Donald Trump az establishmenttel harcolt, Robert Fico a háborús uszítókkal, Donald Tusk a PiS-szel, Karol Nawrocki Donald Tuskkal szemben.

Mégis azt gondolom, hogy a 2026-os országgyűlési választás kampányán – amely, ne tévedjünk, alapvetően mindkét oldalról negatív lesz a demokrácia vastörvényei miatt, bilincs, bilincs, rács, rács, toka, Kollár, Zelenszkij – végig fog húzódni egy pozitív búvópatak. Nem erről szólnak a hírek, nem ezzel lesz teli a sajtó, s akit ez érdekelne jobban, az is alig hallja a zajtó’. De szépen, lassan és biztosan, a kormány tegnapi bejelentésétől nem függetlenül le fog esni a tantusz:

És mondani persze lehet,  hogy a „családi otthonteremtést”, jelentsen ez bármit, megtartaná a mindenkori ellenzékből kinövő esetleges jövendőbeli kormány. Mondott ilyet Márki-Zay Péter, próbálkozik ezzel a szöveggel Magyar Péter is. Csak elhinni nem hiszi el ezt nekik senki. Mert a magyar családtámogatási rendszer, különösen is annak otthonteremtési lába iszonyatosan drága dolog, lényegében ez van Magyarországon érdemi szociálpolitika, bérlakásprogram és progresszív adóztatás helyett. Hízott lúdként áll a magyar központi költségvetés kellős közepén a családtámogatás termetes büdzséje,

mint például az adómentes minimálbér, a munkaviszonyhoz nem kötött családi pótlék, az áfa-csökkentés, vagy épp az oktatásegészségügy feneketlen lyuka.

Márpedig minden jel szerint a magyaroknak a saját otthon fontos. Hadd legyek ezügyben elfogult: családalapításra készülő huszonévesként egyetlen másik európai országban sem számíthatnék arra, hogy két-három jövendőbeli magyar felneveléséért cserébe az állam – számtalan egyéb támogatás mellett – alám nyúl egy városi házépítés költségének felével. Ezek azok a dolgok, amin elámulnak a Bécsi Egyetemen az osztrák szaktársaim, akik számára a lakástulajdon elérhetetlen álom.

S mostantól ez az élmény – hogy az államom tesz azért, hogy ne legyek családostul adósrabszolga, az ingatlantulajdonos osztály kiszolgáltatottja egész életemben – nem csak nekem elérhető, meg annak a temérdek korombelinek, aki családban gondolkozik. Hanem mindenkinek. Az első lakásra érvényes három százalékos lakáshitel-kamat egy vicc, ajándék mind a magyar, mind a régiós kamatkörnyezethez képest: számlavezető bankom 7 százaléktól kínál piaci lakáshitelt, ennél valamivel magasabbak a lengyel kamatok, de még az eurózónás Ausztria és Szlovákia alacsonyabb kamataihoz képest is kedvezőbb

Ez az egész csomag – hogy ha csak egy picit is szeretnél kitörni az adósrabszolgaságból, Magyarország átlendít a célvonalon – ellenállhatatlan ajánlat egy olyan individualista, biztonság- és lakástulajdon-orientált nemzetnek, amilyenek vagyunk. És állítom: ez a kormány titkos ütőkártyája. Róluk mindenki tudja, hogy a lakástulajdonhoz jutásban lehet rájuk számítani. Jelenlegi és leendő családosoknak a leginkább, de mostantól mindenkinek. A többiek alatt pedig ez nem lesz, s pont, mondjanak bármit. Elvennék az egészet pont úgy, ahogy Medgyessy Péter is elvette, hogy elszórhassák ezt a pénzt mindarra, amit a tankönyv szociálpolitikának mond, Magyarország sokéves tapasztalata meg zsákutcának.

Nyitókép: MTI/Faludi Imre