Most kell döntenie a kormánynak: Magyarország háta mögött intézkedett az Európai Bizottság
„Mindent elkövetünk azért, hogy ez a megállapodás ne léphessen érvénybe” – szögezte le Nagy István.

Magyarország, Lengyelország, Szlovákia, Bulgária és Románia sem kér az ukrán mezőgazdasági termékekből.

Ma már a számokban látjuk, hogy az Európai Unió Ukrajnának kedvez és nem az európai gazdák érdekeit tartja szem előtt. Ezt nem hagyhattuk, nem hagyjuk és nem is fogjuk hagyni – jelentette ki a magyar agrárminiszter hétfőn Brüsszelben.
Nagy István a Facebook-oldalán azóta jó hírt is közölt.

„Nagy örömmel jelentem be, hogy a múlt héten, Budapesten aláírt közös nyilatkozatot ma a román agrárminiszter is aláírta. Ezzel ismét teljes Magyarország, Lengyelország, Szlovákia, Bulgária és Románia,
vagyis a határ menti tagállamok egysége az Ukrajnából érkező importtal szemben.
Hálás vagyok ezeknek az országoknak, hogy együtt tudunk küzdeni közös céljainkért, az európai gazdák érdekeinek megvédéséért. A tét nem kisebb, mint gazdáink túlélése, az élelmezésbiztonság és a versenyképes agrárium fenntartása” – szögezte le a magyar agrárminiszter.
Ezt is ajánljuk a témában
„Mindent elkövetünk azért, hogy ez a megállapodás ne léphessen érvénybe” – szögezte le Nagy István.

Nyitókép: XOSE BOUZAS / HANS LUCAS / HANS LUCAS VIA AFP

Kapcsolódó cikkek a Háború Ukrajnában aktában.

Az ukrán légierő parancsnokságának jelentése szerint az orosz hadsereg szerdára virradóra különböző típusú rakétákkal, valamint 138 csapásmérő és álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat.


A teherhajó 22 fős legénységét az orosz haditengerészet egységei biztonságba helyezték Novorosszijszk kikötőjében.


Az orosz védelmi minisztérium szerint két újabb település került ellenőrzésük alá, miközben jelentős ukrán veszteségekről is beszámolt.
