Előkerült egy 2021-es bejegyzés Majkától – ezt látva érthetetlen, mit művelt Debrecenben

2025. július 21. 18:07

Majka négy évvel ezelőtt még aggódott a lincshangulat miatt, most hétről hétre a miniszterelnök nyilvános kivégzését imitálja a színpadon.

2025. július 21. 18:07
null

Bár Majka szerint csupán vihar a biliben, valójában a fél országot felháborította, hogy a koncertjein – kiskorúak előtt – a miniszterelnök nyilvános kivégzését imitálják a Csurran, cseppen című kormányellenes dal végén. Még a legnagyobb rajongói is kiakadtak, a polgármester és a Campus Fesztivál szervezői elhatárolódtak, a FEZEN pedig már előre jelezte, hogy az előadókkal kötött szerződéseik mindegyikében benne foglaltatik, hogy kötelesek tartózkodni a direkt politikai véleményektől.

Előkerült egy 2021-es Facebook-bejegyzése az előadónak, amelyben részletesen leírta, miért találkozott Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel.

Mindenkit megnyugtatok, én sosem leszek sáros a politikától. Sőt, egy olyan világban akarok élni, ahol az átlag embernek nem is kéne a politikával foglalkozni. Érezzük jól magunkat. És menjünk végre bulizni

– hívta fel a figyelmet Majka, akinek momentán az ellenzék új himnusza a legnagyobb slágere, amit még egy 75 perces koncerten is kétszer ad elő, hogy ezzel provokálja a közönséget.

Ezt is ajánljuk a témában

Azt állította: Magyarországon az emberek szemében nincs olyan, hogy valaki politikailag nem tartozik sehova. „Mikor a rossz közhangulat párosul a jó öreg magyar jóindulattal, nyakon öntve a mostani helyzettel, máris kész is a lincshangulat. Ez viszont nonszensz” – szögezte le az előadó, aki a Donald Trump és Robert Fico elleni merényletkísérletek után éppen egy miniszterelnök kivégzését mutatja be a színpadon hétről hétre.

Nyitókép: Campus Fesztivál Facebook-oldala
 

Összesen 43 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Bika57
2025. július 22. 11:21
Covid idején mikor kiállt az oltás mellett a libsik a pokolba kivánták. Most meg nyalják a szaros picsáját.
Válasz erre
3
0
Agricola
2025. július 22. 10:20
Véres vágyú varangyok hordája!
Válasz erre
0
0
kissjani
2025. július 22. 07:58
magáról írta a csurran-cseppen-t.....
Válasz erre
2
0
falcatus-2
2025. július 22. 07:16
19-re akart lapot húzni. Látványos bukfenc lesz, de nem fogja zavarba hozni. Álarcot fog cserélni egy éjszaka alatt. A hitványságban is tehetséges.
Válasz erre
2
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!