A Telex téved: a fesztiválozóknak nincs elegük a Fideszből – de egy hangos kisebbség valóban imádja szidni a kormányt

2025. július 12. 15:38

Bár a „független” portál szerint a koncerteken most már mindenkinek a Fidesz-gyűlölet jár a fejében, valójában az ellenzéki előadók néhány százaléka politizál, és még az ő közönségükben sincs többsége a mocskos Fideszt kiabálóknak.

2025. július 12. 15:38
null
Klein Ron

A fesztiválozóknak nagyon elegük van a Fideszből – ezzel a drámai címmel számolt be a Fishing on Orfűről a Telex. Sajó Dávid – akit megengedhetetlen szakmai hibája miatt tavaly leváltottak a rovatvezetői posztról – azt állítja, „valószínűleg kevés dolog írja le jobban a jelenlegi magyar közhangulatot annál, hogy az egyik legbékésebb magyar zenei fesztiválon az embereknek már tényleg mindenről a Fidesz jut az eszébe.”

A szerző szerint a hazai könnyűzenei koncerteken megjelenő Fidesz-ellenes hangulat odáig fajult, hogy a fesztiválozó fiatalok gyakorlatilag bármilyen előadó vagy zenekar koncertjén spontán „mocskos Fidesz!” skandálásba kezdtek, és „most már láthatóan nagyon elegük van”.

Éppen ezért ellátogattunk a fiatalok kedvenc nyári fesztiváljára, az EFOTT-ra, ahol öt koncertre fókuszáltunk elsősorban: Carson Coma, Pogány Induló, Krúbi, Beton.Hofi és Majka.

Ezt is ajánljuk a témában

Miért éppen ezekre az előadókra figyeltünk?

  • A Carson Coma koncertjeinek csúcspontja az a sor, amikor a közönség azt üvölti: ki fogod sípolni, hogy Orbán Viktor.
  • Pogány Induló a kábítószer-kereskedelem felszámolásáért felelős kormánybiztossal áll harcban, mert minden koncertjén – az EFOTT-on is – arról kérdezi a fiatalokból álló közönségét, szívtak-e rendesen.
  • Krúbi évek óta élharcosa a Fidesz gyalázásának, EFOTT-on előadott dalszövegei között szerepelt a „szavazni csak azért megyek, hogy Viktornak jövőre legyen egy szar napja”, és az „ú, mától csak fideszes picsákat kúrok, így nem lesz bűntudat, amikor tövig a torkába túrok.”
  • Beton.Hofi, akinek a „magyar rendőr, hogyha támad a nép, álljatok át” című sorát a minden nap a kormányváltásban reménykedő Molnár Áron is imádja, plusz az ő koncertjén indult be Orbán Viktor édesanyjának vad szidása a Fishingen, legalábbis a Telex szerint.
  • Majka, akinek a Csurran, cseppen című dala az ellenzék új himnusza lett, amiből a TV2-n hosszú évekig vagyonokat kereső előadóadónak is bőven csurrant, cseppent.

Ezt is ajánljuk a témában

Zúgott-e a „mocskos Fidesz”?

Persze!

Számháborúba nem mennénk bele, hogy néhány tucatnyian vagy pár százan üvöltötték, de üvöltötték, többször is. Azért a kontextus kedvéért: a nagyszínpadon fellépők több ezer ember előtt zenélnek, és azt talán még a Telex sem írná le, hogy a többség szidta a kormányt; csütörtökön és pénteken összesen 64 előadást rendeztek meg az EFOTT-on, és ha máshol volt is esetleg Fidesz-szidás, amiről lemaradtunk, az kijelenthető, hogy a koncertek elenyésző százalékát érintette a politika.

Érdekes volt látni egyébként a zenészek reakcióját is: Pogány Induló, azaz a 20 esztendős Szirmai Marcell többször is hencegett vele, hogy kritizálják drogpártisága miatt,

Majka pedig meglepetésre kétszer is elnyomta a Csurran, cseppent, pedig egy 75 perces koncerten általában az egyslágeres előadók szoktak ehhez a taktikához nyúlni, mögötte pedig több mint húszéves karrier áll, tehát lett volna bőven miből válogatni, hogy kitöltse a műsoridőt.

Levonhatunk-e ebből messzemenő következtetéseket?

A Telexen kívül másnak nem érdemes. Az nyilvánvaló, hogy a fiatalok körében van egy réteg, amely kormányellenes – Lázár János legutóbb úgy fogalmazott, „terjed valami irracionális, tehát tényekkel nem igazolható Fidesz-ellenesség a fiatalok körében, akik pont a politikánk nyertesei.”

De főszerkesztő-helyettesünk, Kacsoh Dániel már két évvel ezelőtt megfogalmazta, hogy a Putyin-típusú diktatúrában sínylődő Magyarország mintha a szabadság szigete lenne: „Jól szituált fiatalok lázadnak egy popkoncerten üvöltve a fesztiválon, az egésznek lelkesen tapsol a »független« média, úgy, mintha ez lenne maga a valóság. Remek a hangulat a buborékban.”

Kapcsolódó vélemény

undefined

Kacsoh Dániel

Mandiner

Idézőjel

A Telex munkatársa szerint konkrétan úgy üvöltött a „mocskos Fidesz!, mint a szar”, és az egész „olyan volt, mintha az összes magyar Krúbira ment volna”. Nyilván viccelt.

Az EFOTT viszont azért is nagyszerű fesztivál, mert akinek van rá igénye, kiléphet ebből a buborékból:

  • a Fidelitas sátra például telt házzal üzemel, a fiatalok érdeklődnek a konzervatív, jobboldali politika iránt, többen csak Lázár Jánost hiányolták;
  • a Magyar Honvédség standjánál is rengetegen fordultak meg, sokan kérdezik a katonákat az ukrajnai háborúról és lehetséges következményeiről;
  • sőt, a politikai pártok szombaton még vitázhattak is, a Fidesz mellett a DK, a Jobbik, a KDNP, a Kutyapárt, az MSZP és a Mi Hazánk megtette, a Tisza viszont nem volt ott.

Kire szavaznának, ha nem a Fideszre?

Érdekes volt beszélgetni azokkal a fiatalokkal, akik szeretnék kipróbálni, milyen az élet Magyarországon más kormány mellett – jövőre olyanok is szavazhatnak, akik 2010-ben 2 évesek voltak! –, de ötletük sincs, ki lenne jobb alternatíva. A legtöbben a Kutyapárttal szimpatizálnak, néhányan a Mi Hazánkat mondták, de a Tisza Párt kapcsán szinte mindenki arról beszélt, hogy Magyar Péteren kívül csak Nagy Ervint ismerik abból a politikai közösségből – és volt olyan egyetemista, aki kijelentette, ő nőként inkább X-el érvénytelenül, mint Magyar Péterre.

Ezt is ajánljuk a témában

De beszéltünk egy olyan huszonéves férfival is, aki azt mondta, napi szinten követi a bel- és külpolitikát, érdekli a közélet, éppen ezért

a Voks2025-ön és a Tisza Párt közvélemény-kutatásán is nemmel szavazott Ukrajna EU-csatlakozására – őt megrémítette, hogy a tiszások többsége az igen mellett döntött, állítása szerint meg sem fordult a fejében, hogy nem 80-90 százalék körül lesz az elutasítottság.

Sőt, az EFOTT-on még az is megtörténhetett, hogy mandineresként kérdezhettük a Fideszt leghangosabban mocskolókat: volt, aki Mészáros Lőrinc miatt utálja a kormányt, mást az egészségügy vagy a MÁV zavar, de akadt olyan is, aki a Pride betiltása miatt haragudott meg. Azt viszont egyikük sem mondta, hogy biztosan a Tiszára szavazna jövő áprilisban.

Miért írja a Telex, hogy a fesztiválozóknak nagyon elegük van a Fideszből?

Mert pontosan ugyanazt a stratégiát követi, amit a közvélemény-kutatók, pontosabban a Mráz Ágoston Sámuel által közvéleményformáló-kutatóknak nevezett ellenzékiek: megpróbálják elhitetni mindenkivel, hogy az egész ország gyűlöli a Fideszt, a fesztiválozóktól kezdve a városiakon át a nyugdíjasokig. Ezt 2022-ben egyszer már megpróbálták, akkor nem jártak sikerrel, most magasabb fokozatba kapcsoltak.

És igen, sok fiatal üvölti, hogy „mocskos Fidesz!”, mert elégedetlenek a kormánnyal – ez 15 év kétharmad után nem egy megdöbbentő tény. De a fesztiválokat tekintve kijelenthetjük, ők a hangos kisebbség, ráadásul jövő áprilisban majd nekik is oda kell állniuk a szavazólap fölé, és arról dönteni, ki vezesse az országot a következő négy évben.

És ha valaki azt hiszi, ez automatikusan Magyar Péter lesz, az túl sok Telexet olvasott mostanában.

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: Fidelitas Facebook-oldala

 

 

 

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
holger78
2025. július 12. 20:08
Nekem meg a telexből, meg a többi zsido szennyből van elegem. Baz meg ezek a dualizmus óta rágják a nemzet szövetét, ezeknek a férgeknek köszönhetjük a patkánylázadást, a trianoni országcsonkítást, az ávó-t, a kádár-rendszert, a privatizációt, az szdsz-t, minden szennyet. Jóérzésű magyarnak a gyomra kifordul attól a szennytől, amit ezek megtestesítenek.
Sanyi72
2025. július 12. 19:43
Sok hülye libsi kis fasz! Megveszik a kurva drága fesztivál belépőt, (ugyan miből, ha repjegyre gyűjtenek, mert költöznek!), ahelyett, hogy mennének ingyen hidat foglalni a beteg hadházival!
chiron
2025. július 12. 19:41
Balzsidó mindenszarizmus. Szerencsére vannak jobb zsidók is. Nem csak a Fideszben.
nyúlgerinc
2025. július 12. 17:56
A Telex politikai indíttatású témákban mikor mond igazat?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!