a Hann Endre vezette Medián például 2021. októberében azt hozta ki, hogy a Márki-Zay Péter vezette ellenzéki közös lista 3 százalékkal veri a Fideszt. A 2022-es választást végül 16 százalékkal a Fidesz nyerte.
Ráadásul a választás után egyfajta „önboncolás” is megindult a baloldalhoz sorolt kutatók között, elsősorban a Márki-Zay kampányból 2021 végén kizárt Róna Dániel és Hann Endre vezetésével. A nem megfelelő kutatások kapcsán Hann Endre 2022. szeptemberében a 444-nek azt nyilatkozta, hogy:
valóban voltak olyan kutatások, illetve inkább közlemények, amik kimondottan a közvéleményt befolyásoló céllal készültek”.
A Medián ügyvezetője saját érintettségével kapcsolatban pedig úgy fogalmazott: „igenis volt, hogy öncenzúrát gyakoroltam, illetve én is sugalmaztam olyat, hogy lehet ez a választás akár szoros is. Mert az tény, hogy igenis befolyásolnak a közvélemény-kutatások”.
Hann Endre utóbbi kijelentése sokban összecseng Závecz Tibor, a Závecz Research ügyvezetőjének legutóbbi interjújában elhangzottakal. Az Ultrahang csatorna műsorában a közvéleménykutató azt mondta,