A HYPERTEAM Kft.-vel szemben két olyan cég indulhatott, amelyeknek még honlapjuk sem volt, nem adtak le beszámolót vagy csak pár millió forintos bevételt értek el. Így a HYPERTEAM könnyedén nyerte el a folyamat modellezési szerződést 7,4 millió forintért – áll a KEHI jelentésében. A PlanB Kft. mellett egy olyan cég indult 3 alkalommal is, amely 2002-ben adott le utoljára beszámolót, életjeleket nem mutatott (és azóta megszűnt). A PlanB ráadásul drágán is dolgozott:
egy 40 oldalas tanulmányt a Z-generációról 4 millió forintért készített el (ez 100 ezer forint/oldalt jelent), egy másik esetben pedig 4,4 milliót kért egy 18 diából álló előadásért. De a KEHI szerint egy faültetéssel kapcsolatos projektet is 14,8 millióért végzett el nagyjából 500 ezer forint helyett.
A First Voice diákhitelezéssel kapcsolatos kutatása, valamint a MESTINT Kft. közvélemény-kutatása 2-2 millió forintból megoldható lett volna, ők azonban 14,5, illetve 12,4 millióért dolgoztak. Ugyanígy túlárazottnak tartotta a KEHI a Think&Thank Kft. megbízását is, amely során Facebook-posztokon és egyéb kevésbé erőforrás-igényes feladatokon túl sok mindent nem csinált a cég 14,7 millió forintért. A KEHI kiemelte a jelentésében, hogy ráadásul a First Voice és a Think&Thank Kft. székhelye megegyezik, emellett a First Voice vezető tisztségviselője, Ézsiás Beatrix a Think&Thank ügyvezetője is volt. Ézsiás nem mellékesen tavasszal és nyáron több alkalommal adott instrukciókat a Tisza Párt aktivistáinak.
Már a KEHI vizsgálata is rámutatott a családi összefonódásokra a PlanB nevű cégen keresztül. Kiderült, Magyar Péter testvére, Magyar Márton 2019 nyarától a PlanB-től kapott fizetést. A cég a Volánbusszal is kapcsolatban állt, pont akkor, amikor Magyar Péter az állami cég igazgatóságának tagja volt.