Aranyosi-ügy: veszélybe került a humorista díszpolgári címe is

2025. június 18. 18:44

Dódity Gabirella, a kispesti Fidesz-frakció vezetője a Mandiner megkeresésére elmondta, hogy ez egy politikán felüli ügy, hiszen jóérzésű ember nem zsidózik, nem cigányozik, nem gyaláz halottakat.

2025. június 18. 18:44
null
Krupincza Mariann

Tovább dagad a botrány Aranyosi Péter körül: mint arról a Mandiner is beszámolt, a gyűlöletkeltésre és az előítéletek erősítésére alkalmas megnyilvánulásai miatt a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. és a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) a humorista részére 2017-ben adományozott Karinthy-gyűrűt visszavonta.

De nem kizárt, hogy Aranyosi díszpolgári címe is veszélybe kerülhet. 

Mint ismert, a standupos 2024 óta Kipest díszpolgára, ezt a rangos kitüntetést Gajda Péter polgármester javaslatára kapta meg művészeti tevékenységéért. Azonban, mint a 24.hu megkeresésére kiderült, a kerület képviselő testülete a következő rendes ülésen napirendre veszi, hogy megfossza ettől a címétől a humoristát, miután a Fidesz-frakciótól javaslat érkezett erre. A címfosztás menetéről és a várható fejleményekről Dódity Gabriellát, a kispesti Fidesz-frakció vezetőjét kérdeztük.

Ezt is ajánljuk a témában

Aranyosi Péter egy felszólításra sem reagált

„Az ember mindig jobbra számít. Reménykedtünk benne, hogy a botrányok után Aranyosi Péter magától besétál a hivatalba, és leadja a díszpolgári címet vagy Gajda Péter polgármester szólítja fel erre, azonban egyik sem történt meg. Nem gondoltam volna, hogy hagyják eddig eszkalálódni ezt az ügyet” – jelentette ki lapunknak Dódity Gabriella.

A Fidesz kerületi frakcióvezetője hangsúlyozta, Kispest legmagasabb elismerését olyan személyek viselik, akik saját területükön mind teljesítményük, mind emberségük okán méltóak erre. Példaként Puskás Öcsit, Bozsik Tibort és Sebestyén Mártát hozta.

Ehhez méltónak kell lenni, és ha ezt megsérti valaki, illene visszalépni. 

Aranyosi Péter azonban a felszólításainkra sem reagált” – idézte fel az elmúlt napok történéseit.

Dódity Gabriella szerint ugyanakkor azt látni, hogy mind a humorista, mind a képviselő testület elmegy az ügyben a „falig”. „Gajda Péterék azért is cselesek, mert azt nyilatkozták, hogy a rendes ülésen tárgyaljuk majd az ügyet, de nem kizárt, hogy ez csak szeptemberben lesz. Mivel a keddi ülés rendkívüli lesz, utána pedig nyári szünet következik” – vázolt fel egy lehetséges forgatókönyvet. Dódity ugyanakkor itt leszögezte, hogy ennek ellenére nem fogják ezt annyiban hagyni, a rendkívüli ülés kezdetén javasolni fogja, hogy igenis vegyék az Aranyosi-ügyet napirendre, és nyilvánítsák ki ezzel kapcsolatban véleményüket a képviselők.

Kapcsolódó vélemény

undefined

Németh Balázs

Facebook

Idézőjel

Ezúttal is árulkodó a csend: akik máskor, fordított esetben visítoznak, aláírásokat gyűjtenek, hisztiznek, most hallgatnak.

„Ez egy politikán felüli ügy”

„Számítok arra, hogy ezt leszavazzák, de meg kell próbálni, mert ez egy politikán felüli ügy. A balliberális oldal politizálta át. 

Jóérzésű ember nem zsidózik, nem cigányozik, nem gyaláz halottakat”

 – húzta alá a frakcióvezető. 

Dódity Gabriella arra is rámutatott, hogy az is döbbenetes, hogy a helyi roma önkormányzat is hallgat. „Meglehet, hogy a Tisza Párttal szimpatizálnak, de ettől függetlenül az lenne a minimum, hogy mint kisebbségi képviselők kiállnak egy ilyen esetben a romákért”.

Majd hozzáfűzte, hogy „miközben a homoszexuálisok jogainak vélt eltiprására a balliberális többség pride felvonulást szervez, es mindenért azonnal visít, ezzel szemben most mindenki lapít, es szégyen szemre elnézi, hogy közéleti személyiség zsidózik es cigányozik. Ezekkel a kirekesztő rasszista szövegekkel semmi bajuk” – hangoztatta.

Gajda Péternél pattog a labda

A fideszes képviselő lapunknak ugyanakkor kijelentette, hogy az öt évvel ezelőtti „fehér poros” Lakner-ügy után már „nincsenek illúziói”. 

Kispest az a hely, ahol semminek sincs következménye.

 Igaz, már sem Lakner Csaba, sem Kránitz Krisztián nem képviselők. Bár utóbbit épp Gajda Peter »sírta vissza« a legutóbbi képviselő-testületi ülésen az önkormányzati vagyonkezelő élére. De ezen kívül semmi következménye nem lett annak az ügynek sem, a feljelentések is nehezen haladnak előre” – hangzott el.

„Tartok tőle, hogy ennek a mostani ügynek sem lesz semmi következménye. A labda egyértelműen Gajda Péternél pattog, ő, mint polgármester pontot tehetne ennek az egész ügynek a végére, ha a rendkívüli ülésen napirendre venné” – szögezte le Dódity Gabriella.

Nyitókép: Gajda Péter Facebook-oldala

 

***

Ezt is ajánljuk a témában

 

Ezt is ajánljuk a témában

***

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
2025. június 19. 10:41 Szerkesztve
Ezeknek a humoristáknak elment az eszük! Annyira el voltak kényeztetve, hogy azt hiszik, ők már mindent megtehetnek! A Dumaszínház régen jó volt, mára kiégtek, nincs humoruk, ezért azt gondolják beleárthatnak a politikába. Litkayt mindig is utáltam. Aranyosi menjen el dolgozni!
csigabus
2025. június 19. 08:24
Javaslom a "díszolgári" címet "díszdisznóra" változtatni!
hajni38
2025. június 19. 07:59
A CIGÁNYOK LÉTSZÁMÁRÓL. A legutóbbi két országos népszámláláskor csökkenő létszámban 390 ezer helyett már csak 210 ezren vallották magukat romának. A KSH Népességtudományi Intézet szerint 560 ezer, a Magyar Tudományos Akadémia adatai és a Kemény féle kutatások szerint létszámuk 650 ezer de mindenképp 700 ezer alatti. A Debreceni Egyetem közelmúltbeli 800 ezres felmérése komolytalanra sikerült, mivel a saját bevallásuk szerint is beleszámolták a telepszerüen mélyszegénységben élő nem romákat, a vegyesházasságban élő százezret, illetve a félanalfabéta helyi cigány kisebbségi önkormányzati képviselők és drogos cigány aktivisták bemondásait adták össze akik a minél nagyobb költségvetési források lenyúlása érdekében szokásuk szerint minden érintettet duplán számoltak. Kérem a kedves CIGÁNY KOMMENTELŐKET, hogy továbbra se vizionáljanak nagyobb számot, ettől még nem lehet több pénzt lenyúlni. Csak hogy tudjuk hányan vannak.
Tibi72
2025. június 19. 02:51
Nyolcvanas években voltam általános iskolás... Tízéves koromtól voltak roma osztálytársam, akik a védőnéni vizsgálataikor mindig is tetvesek voltak, sőt tízéves koromtól mások is lettek tetvesek, csak a fehérek között ez írgalmatlan nagy szégyen volt. Mai napig emlékszem, hányadikban ki lett tetves én is voltam, csak anyám legalább hetente átkúrkászott és szétnyomta a felbukkanó serkéket... Mi baj van a valósággal? Miért jobb az álságoskodás? Szikora együttese miért tetűírtóról kapta a nevét? Aranyosi miért olyan puha pöcs, hogy nem a kilencvenes évek terrorjáról beszél, amihez képest a szaguk/tetvességük érdektelen
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!