Nagy Márton: Az állam nemcsak szabályozóként, hanem „misszióorientált”, ösztönző beruházóként is felléphet

A mi életünkben nem volt a jelenleginél turbulensebb időszak a globális gazdaságban. A világjárvány utóhatásai, az ellátási láncok akadozása, a geopolitikai feszültségek és a mindezek okozta inflációs nyomás Magyarországon válságsorozatot idézett elő, ami megakasztotta a beruházásvezérelt növekedés mechanizmusát – ezért érdemes azt akár újragondolva is visszaépíteni. 

A Nobel-díjas Paul Krugman szerint nem lehet egy gazdaságot tartósan a fogyasztásra alapozni, ha közben nem építünk termelőkapacitást. Mariana Mazzucato, a University College London professzora rendre kiemeli, hogy a jövőorientált gazdaság nemcsak újraoszt, hanem újraalkotja a növekedés motorjait – ez pedig beruházást, kockázatvállalást és állami–privát együttműködést igényel. Larry Summers, az Egyesült Államok korábbi pénzügy- minisztere szintén hasonló gondolatokat fogalmazott meg, amikor a stagnálás veszélyeire utalva kijelentette, hogy csak a termelékenység és a beruházások révén lehet tartós, inflációmentes növekedést biztosítani. 

Amennyire nem újak ezek a gondolatok – a közgazdaságtanban ilyen nincs is, sokkal inkább a megfelelő alkalmazás a művészet –, annyira létfontosságúak gazdaságunk jövője szempontjából. A beruházásvezérelt növekedés lényege, hogy a gazdaság motorját nem a rövid távú kereslet, hanem a hosszú távú kínálati oldal – azaz a termelőkapacitások, a technológiai fejlődés és humántőke-bővítés – hajtja. Mindez a gazdasági elméletek tükrében is jól ismert: a neoklasszikus növekedési modellek (például Solow-modell) évtizedek óta hangsúlyozzák, hogy a tartós növekedés forrása nem a fogyasztás, hanem a tőkeállomány bővülése és a technológiai haladás. A jelenkort azonban a gazdaságpolitikai gyakorlat izgatja: miként lehet megvalósítani az elméleti alapvetéseket, stratégiát építeni rájuk. Ezért merülnek fel olyan fogalmak, mint az innovációvezérelt vagy a bevonó beruházásvezérelt növekedés, esetleg az új kínálatoldali gazdaságpolitika. 

Mindezzel szemben a fogyasztásvezérelt növekedés gyakran csak ciklikus felpattanásokat eredményez. Ha egy gazdaság túlzottan a belső keresletre épít, könnyen importfüggővé válik, ami külső egyensúlyi problémákhoz, inflációhoz vagy devizahiányhoz vezethet. Az adósságvezérelt növekedés pedig – ahogy azt a 2008-as pénzügyi válság is világosan megmutatta – buborékokat fúj, majd a kipukkadásukkal mély recessziókat okoz. 

A beruházásvezérelt növekedés előnyei tehát világosak: javítja a termelékenységet, bővíti az exportkapacitást, erősíti a gazdasági önellátást, munkahelyeket teremt, és hosszú távon is fenntartható. Ám megvalósítása összetett feladat a beruházásokért zajló gazdasági világháborúban. Fontos, hogy legyen mit beruházni, és a gazdaság szereplői hajlandók is legyenek így tenni – ebben lényeges a külső környezet kiszámíthatósága és a tervezhetőség. 

A beruházás nem csak mennyiségi kérdés, a jellege, az iránya sem közömbös – itt lépnek az elméleti evidenciák helyébe a gyakorlati kérdések. Dani Rodrik, a Harvard Egyetem professzora megfogalmazásában a beruházás nem önmagában értékes, hanem mindig akkor, ha valós termelékenységnövekedést hoz. Ő úgy látja, hogy az intézmények minősége dönti el, hasznos-e a megvalósuló tőkeépítés. Számunkra is alapvető, hogy pénzügyi, spekulatív beruházásokra ösztönöz a gazdasági környezet, vagy pedig reálgazdasági értékteremtésre. 

A beruházásvezérelt növekedés nem zárja ki az állami szerepvállalást, mert sok esetben épp a közszféra a legfőbb kezdeményező. Az állam nemcsak szabályozóként, hanem „misszióorientált”, ösztönző beruházóként is felléphet – például az infrastruktúra, a digitalizáció vagy a zöldenergia terén. Ezzel a recepttel, a növekedés helyreállásával fog újraindulni a fenntartható gazdasági bővülés hazánkban.

A szerző nemzetgazdasági miniszter 

Nyitókép: Mandiner-archív