Gyurcsány Ferenc lelépése nem Orbán Viktor problémája – hanem Magyar Péteré

Almási B. Csaba, Baranya Róbert és Bokor Gábor írása a Mandiner-hetilapban

Váratlan események színezték az ellenzék utóbbi heteit, a történések pedig mintha egy meghatározott irányba mutatnának. Ahogy az sejthető volt, a Tisza Párt megjelenése és növekvő népszerűsége mostanra látványosan amortizálta az óellenzéket.

Februárban gyakorlatilag megszűnt létezni az LMP, miután országgyűlési frakció nélkül kezdte meg a parlamenti szezont: Csárdi Antal beváltotta őszi fenyegetését, és kilépett a képviselőcsoportból. Ez rendkívüli mértékben csökkentette a párt politikai mozgásterét. Az LMP totális passzivitását jelzi, hogy Facebook-oldalán a legutóbbi bejegyzés három hónappal ezelőtt, február 25-én született. A honlapon pedig egy toborzó fogadja az odatévedőket: „Várunk a zöldekhez!” A párt elnöke, Ungár Péter, aki az utóbbi hónapokig kifejezetten aktív volt, gyakorlatilag eltűnt a nyilvánosság elől, a kultúrába menekül, verset ír. 

A Momentum viszont aktív, bár nem a klasszikus politikai műfajokban. Politikusai akciózásba kezdtek, ők a leglelkesebbek a hídfoglalásnál, füstgyertyás parlamenti produkciójukkal pedig szintet léptek. Úgy tűnt, ha más eszközökkel is, mint a többi ellenzéki párt, jövőre is megcélozzák a parlamentet.

Kihúzzák maguk alól a szőnyeget

Akkor körvonalazódott, hogy valami lehet a háttérben, amikor Hajnal Miklós, a Hegyvidék országgyűlési képviselője – aki 2022-ben 4,5 százalékponttal legyőzte Fürjes Balázst – közölte, visszalép Magyar Péter javára a választókerületben. Amikor pedig Orosz Anna bejelentette, hogy azonnali hatállyal lemond parlamenti mandátumáról, és 2026-ban nem indul újra, sejteni lehetett, hogy nagy a baj a Momentum háza táján. Két napra rá robbant a (füst)bomba: Fekete-Győr András azt javasolta, ne vegyenek részt a jövő évi országgyűlési választáson, mondván, az gyengítené az esélyt arra, hogy bekövetkezzen a „várva várt politikai változás”. Volt némi felhördülés a pártban, hogy a korábbi elnök az ötletet a sajátjaként adta elő – Tompos Márton pártvezető össze is vonta a szemöldökét –, de az elnökség rábólintott. A végső szót a júniusi küldöttgyűlés mondja ki. Előtte azért még Gelencsér Ferenc exelnök, valamint Tóth Endre dél-budai képviselő is bejelentette, nem méreti meg magát a 2026-os választáson.

Az valószínűleg nem fog kiderülni, hogy a visszalépési ötlet a Momentum vezetőinek kútfejéből pattant ki, vagy erősen ajánlották nekik külföldi támogatóik. A párt vezetői a haza érdekeire hivatkoznak, de az utóbbi mellett szól, hogy ezzel 

innen gyakorlatilag nincs visszaút. Az időzítés is érdekes, ugyanis a választás előtt egy-két héttel is meghozhatták volna ezt a döntést, amikorra letisztulnak az erőviszonyok az ellenzéki oldalon.

Máshol is szétesést látunk. Érdemes lenne kutatást végezni, tudja-e valaki, jelenleg ki a Párbeszéd két társelnöke, vagy ki vezeti a Jobbikot. A két pártnak a támogatottsága alig mérhető: a Republikon áprilisi felmérése szerint a Párbeszéd 2 százalékon áll, a Jobbik pedig 1 százalékot kapna, ha most lenne a választás.

Ki kapcsolja le a villanyt?

A Jobbik kifejezetten aktív mind a honlapján, mind a közösségi médiában. Szüksége is van rá, hiszen a jövő évi választás az utolsó esélye a túlélésre. A szervezet népszerűsége a Jakab Péter 2020–2022-es irányítása idején végbement balratolódás idején kezdett zuhanórepülésbe, és Gyöngyösi Márton szintén kétéves elnöksége idején is folytatódott. A 2024-es önkormányzati megméretés után Gyöngyösinek nem volt választása, lemondott, majd tavaly ősszel kilépett a pártból. Az utódjaként megválasztott Adorján Béla eddig hiába próbálta újra tényezővé tenni a Jobbikot.

Ezzel szemben a Párbeszédnél azon megy a tanakodás, ki kapcsolja le a villanyt. 

honlapján a legfrissebb ak­tualitás tavaly szeptemberi dátumozású. Az egyik nagy távozó tavaly Tordai Bence volt, szerinte az, hogy a Párbeszéd megegyezett a Demokratikus Koalícióval és a Magyar Szocialista Párttal az önkormányzati választáson, nem összefogás volt, hanem önfeladás. A szétesés egyik leglátványosabb epizódja volt, hogy két hete országgyűlési képviselőjük, Mellár Tamás egy interjúban elmondta: ő a Tiszára fog szavazni, és nem éri kár az országot, ha a Párbeszéd vagy bármelyik kis párt megszűnik.

A néhány százalékra mért MSZP politikusai úgy tesznek, mintha tényező lenne a pártjuk. Felszólalnak a parlamentben, sajtótájékoztatót tartanak, közleményekkel jönnek elő, interjúkat adnak, rendszeresen posztolnak a Facebook-oldalukon, frissül a honlapjuk, de nem érzékelik, hogy ezek idejétmúlt politikai eszközök, módszerek, a választók másra rezonálnak. Hogy miért látszik reménytelennek az MSZP helyzete, azt Hiller István pártideológus ATV-s interjúja mutatta meg a leginkább. A civilben történész politikus lassan, dagályosan, sejtelmesen, konkrétumokat alig említve beszélt a baloldal jövőjéről, a műsorvezető vért izzadt, mire ki tudott szedni belőle valami érdemlegeset.

Míg az MSZP-ben képtelenek megmozdítani az állóvizet, a DK-ban hatalmas vihart kavart, hogy a párt megalapítója, lelke, kirobbanthatatlannak hitt vezetője, Gyurcsány Ferenc belátta – vagy beláttatták vele –, ennyi volt, félre kell állnia, ő ugyanis csak gátja lehet a kormányváltásnak. A pártvezetést átvevő Dobrev Klárával kapcsolatban pedig nyilván az az alapkérdés, hogy képes lesz-e új pályára állítani a szervezetet és új szimpatizánsokat bevonzani.

A DK-val vagy nélküle

Talán ennél is lényegesebb kérdés, hogy elképzelhető-e egy baloldali összefogás az újrafazonírozott Demokratikus Koalícióval. Az LMP és a Párbeszéd annyira jelentéktelen, hogy nem oszt, nem szoroz a részvétele. A Momentum, ha a küldöttgyűlés is rábólint, már nem vesz részt a műveletben, kimondva-kimondatlanul arra biztatja támoga­tóit, hogy – akár befogott orral, akár egy Unicum legördítésével – húzzák be az ikszet a tiszásoknak.

Marad az MSZP és a DK. Csakhogy hiába biztató számukra, hogy a választók negyede baloldali érzelmű, több mint az 50 százalékukat elveszítették, hiszen nekik fontosabb a kormányváltás, mint a saját politikai hovatartozásuk és a levitézlett pártjaik. Ezért inkább a Tiszára fognak szavazni, a megmaradó 8-10 százalék pedig édeskevés.

Ráadásul ahhoz, hogy önálló listát tudjanak állítani, legalább 71 egyéni választókerületben el kell indulniuk; egyelőre mindkét szervezet határozottan állítja, hogy minden választókerületben elindul.

Az kevéssé valószínű, hogy e két párt ugyanúgy visszalép, mint a Momentum, hiszen az igaz lehet, hogy sok baloldali képtelen lenne a Tiszára voksolni. 
De az nem lenne meglepő, ha a baloldali szavazótábor vagy a pártokat támogató külföldi erők rávennék őket arra, hogy fogjanak össze, kössenek megállapodást, szövetséget.

A szocialista Molnár Zsolt szerint két út áll a baloldal előtt: az egyik, hogy megpróbálja a teljes egységesülést, és közös indulásban gondolkodik. A jelek szerint a Demokratikus Koalíció nem ebbe az irányba mozdulna. De létezik egy DK-n kívüli világ is, amelyben az MSZP-nek is lehet szerepe, és erre már vannak kezdeményezések – hívja fel a figyelmet a Mandinernek a politikus. Szerinte racionális elvárás, hogy a baloldalnak – DK-val vagy nélküle – helye legyen a parlamentben. Az már a következő kérdés, hogy alkalmas lesz-e koalíciós társnak vagy bármilyen együttműködésre a Tisza Párttal, amely elzárkózik ettől. Molnár szerint nem lehet tudni, hogy a momentumosok lépései mennyire tudatosak, és azt sem tartja reálisnak, hogy Gyurcsány a visszavonulásával a Tisza malmára akarta volna hajtani a vizet. 

Nyitókép: MTI/Illyés Tibor