Mindig ellenzékben

„Csak hatvan évet megyünk vissza az időben, onnan kezdjük.

Az én ifjúkori korszellemem a kommunizmus volt. Vagy a szocializmus. Vagy valami ilyesmi. Ez volt a szent tan. Aki nem hitte, annak utánajártak. A tan egyik legfontosabb tétele pedig az volt, hogy a Szovjetunió a létező világok legjobbika. Mi pedig néztük a Maigret felügyelőt, a Minden lében két kanált, no meg a Fekete-erdei klinikát, és tátott szájjal csodáltuk a Nyugatot, ami nem hasonlított a Havanna-lakótelepre, s még kevésbé a Szovjetunióra.

Nem a mi világunk volt. Nem a mi korszellemünk volt. Rühelltük. S a terv egyszerű volt: disszidálunk. Aztán maradtunk, és csináltunk helyette rendszerváltást. S beleszuszakoltuk abba a néhány szép esztendőbe minden illúziónkat.

Miközben pedig tuszkoltuk, tapostuk, erőltettük illúzióinkat a szép, új jövőbe, egyre nagyobb döbbenettel láttuk, hogy az összes virsliujjú, büdös szájú, hurkás tarkójú párttitkár felfedezi magában a kapitalistát, no meg a liberális társadalom kérlelhetetlen prófétáját. Hirtelen kiderült, a régi rendszert és a régi korszellemet mindenki utálta.

Kiderült, hogy a legjobban azok utálták és küzdöttek ellene, akik fenntartották, működtették és élvezték csak nekik létező előnyeit. És alig négy évvel a rendszerváltás és az első szabad választás után már vissza is tértek a hatalomba. Összekenték magukkal a szabadságot és elvették illúzióink jelentős részét.

Így múlt ki a kommunizmus vagy a szocializmus mint korszellem. Átadta helyét a liberalizmusnak. Mi, ameddig a kommunizmus volt a korszellem, a liberalizmusban hittünk. A Nyugatban hittünk. Mármint az erős, szabad, gazdag, jóléti nemzetállamokból álló Nyugatban. A Fekete-erdei klinika nyugatában. Csak hát ezt is addig csűrték, hegyezték, hasogatták és élesítették, míg őrültség és békó lett belőle. Nézzenek csak körül ma, ebben a világban, és vessék össze magukban a Fekete-erdei klinika NSZK-jával, azzal a világgal; azzal a világgal, amit láttak harminc-negyven éve, ha jól viselkedtek, és kaptak egy kék útlevelet, s kimehettek két hétre nyugatra – mit nyugatra, Nyugatra! –, emlékezzenek vissza, mit láttak, mit éreztek, mit tapasztaltak akkor, és hasonlítsák össze ezzel a mai Nyugattal.

Na? A régi jobb volt? Legyenek őszinték: igen, jobb volt. Összehasonlíthatatlanul jobb volt. Többek között azért, mert akkor még ismeretlenek voltak olyasféle fogalmak, mint woke, cancel culture, LMBTQ. Így esett, hogy nem maradt más választásunk, mint ellenzékbe vonulni a mai liberalizmussal mint korszellemmel szemben is. És jólesik.”

Nyitókép: Mandiner / Ficsor Márton